Publikus üzenetek
Segitseg nem tudom mit csinaljak
Eniko91, 2019. július 11.
28 eves lany vqgyok regota szenvedek pszihes betegsegbe mint depresszio panikbetegseg es szorongasos zvar. Napok ota eszre veszem magamon hogy hangokat hallok siro rohamok jonnek ram es nem tudok megnyugodni.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Félek hogy megőrülök
Ibolya77, 2019. július 4.
Tisztelt Uram/ Hölgyem! Azzal a problémával fordulok önökhöz hogy úgy érzem nem bírok tovább így élni. 21 éves egyetemista lány vagyok. Mindig visszahúzódó és jó magaviseletű voltam. Van egy autista bátyám. Több mint két éve élek távkapcsolatba. Azóta pedig nagyon sokat változtam. Szinte talán már betegesen szeretem és nem bírom tovább nélküle. Ő pedig egy ideje mintha kerülne. Már alig hív, és ha jelzem hogy ez nem jó nekem azt mondja hogy csak képzelődök. A szüleimnek még nem tudtam bemutatni mert nsm akart jönni. Telefonon megkérte a kezem és az a helyzet hogy csak mégjobban beleéltem magam. Bármit megtennék azért hogy itt legyen. 7 hónapja van távol tőlem. Egyszerűen ha nem keres olyan üresnek érzem magam. Nélküle semmi se tesz boldoggá. Hiába vagyok jó tanuló, de nincsenek barátaim. Évek óta magányos vagyok és ő az egyetlen akivel valaha boldog voltam. De mostanában üresnek céltalannak érzem életem. A szüleim nem fogadták el soha a kapcsolatot így nem mondhatom el nekik hogy mi bánt. Már nincs erőm semmihez se. Napok óta csak fekszek, gondolkodom. Folyamatosan a telefont nézem és a hívását várom. Nem tudok.megnyugodni amíg nem hallom a hangját. Vannak napok amikor többször is hívom, de kinyom, azzal az indokkal hogy most fáradt és később visszahív. Annyira fáj ez az egész. úgy érzem hogy nincs rajta kívül senkim se. Többször gondoltam már öngyilkosságra is, de az a baj hogy még mindig reménykedem abban hogy vele egy boldog család lehetünk. Telefonon amikoe.megkérte a kezem megígérte hogy személyesen is megteszi majd. Ez az ami még éltet. Ráadásul elköltöztünk egy olyan helyre ahol utálok élni. A szüleimnek ha elmondanám hogy mi bánt tudom hogy a barátom hibáztatnák, és azt mondanák hogy én vagyok a buta hogy vele foglalkozom. Amióta őt ismerem senki más nem érdekel. De már nem vagyok önmagam se. Mindig lehangolt vagyok, a magány miatt. Titkokba magamba énekelek mert az nyugtat, és búcsú leveleket írok, majd kidobom azokat. Annyira elvagyok keseredve. Nem tudom már mit tehetnék. Csak szeretnék végre békére lelni. Azóta vagyok ilyen amióta a barátommal először együtt voltunk. Igaz, én menetközbe meggondoltam magam mert fájt nagyon, de azt mondta már nincs vissza út. Aztán bocsánatot kért. Szeretem őt, akkoris ha néha bánt, de mit tehetnék hogy megértsen? Mit tegyek hogy boldog legyek? Miért érzem azt hogy senki se szeret igazán? A barátom is mintha csak kihasználna.. De nem tudok elszakadni tőle. Pedig már volt egy hiperventillációs rosszul létem is egy telefonos vita után. Mostanába sokszor elkap a pánik apró dolgoknál is. Volt hogy annyira féltem hogy lekésem a vonatot, mert rossz vágányon vagyok hogy elkapott a sírás, és nem tudtam uralkodni magamon. Apa nyugtatni próbált hogy jó helyen vagyunk. Csak a vágánynál volt rossz a kiírás. De több hasonló eset volt már. Legutóbb elvették a telefonom amikor a barátommal akartam beszélni. Teljesen bepánikoltam, sírtam, könyörögtem hogy had beszéljek vele, mert nekem ez fontos. Aztán anya kiabált velem. Végül visszakaptam. Annyira félek hogy többé nem látom a barátom. Félek hogy elveszítem. Olyan fontos nekem. Elnézést a regényért, és a zavaros írásért. Mit tehetnénk hogy ez elmúljon vagy hogy ujra a régi legyek? Esetleg tényleg megfogok őrülni? A válaszukat előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kiköltöztetés
Mihály, 2019. július 3.
Nekem az lenne a történetem, hogy megisnertem egy nőt akivel össze is költöztem. Az ő lakásába. 3 gyerek van a volt párjától és most várandós az én gyerekemmel. Jelenleg nincs munkahelyem,de azon vagyok hogy mielőbb munkába álljak. Németországból jöttem haza. A párom exe ki akar rakni innen amiért még nem találtam melót. A volt anyósnál nem engedi a gxerekeket mert iszik és drogozik. Most a gyámügyhöz fordult láthatásért. Belém kapaszkodik hogy menjek innen el. Eliszom a gyerekek pénzét stb ürügyel. Néha ittam a szomszéd barátommalszülinap stb. Ez igaz. De ő állta a piát. Itt a házba a gyerekek előtt soha nem ittam alkoholt. Ez esetben kérném tanácsukat. Mi tévő legyek? Hagyjam el a várandós párom jogy ns legyen gyámügyis ügy miattam??? Azért mert utál a volt anyósa?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Leges legdurvábbak
fnori, 2019. július 2.
Most jutottak eszembe a legdurvábbak. Kövér voltam és leszorittam nadrágövvel a hasam suliban meg esküvőn is.Nagyon gáz volt és látszott meg még be is húztam a hasam mikor doamentem Kalmár P.-hez. A a rokonok is nevettek rajtam milyen gáz vagyok. Barbiéknak nem volt csengőjük és felidegesitett, hogy hiába kiabáltunk és többször kövel megdobtam az ablakot. Utána a mi ablakainkat is megdobálták kővel meg azt hiszem sárral a házat. Meg ilyen cuccal benyomták a zárunkat és cserélni kellett. Volt, hogy Gabica fülébe vágtam és vérzett meg sirt. Bettinek levágtam párszor a hajából. Meg ez a hajálakitgatás sztem ott is bejátszott csak én voltam :/ Meg sztem fenyegettem is, hogy belé vágom az ollót ha feláll Meg kapott új ruhát azt mondták, hogy nem kéne hagyni meg vágjak bele többször és emgcsináltam, meg lehet másik ruhájával is aztán nekem is belevagdostak a ruháimba, cska nem fogtam fel hogy ők voltak, mert a barátnőim voltak. Csak mondjuk nekem anya a nagy részét betudta varrni, Betti meg végig a lyukasban volt és még szakadt is tovább. Bár mire rájöttem, hogy ők voltak utána én is egyben jártam. De amúgy mindet visszakaptam 1-től egyig. Meg olyan is dereng, hogy középsuliban csesztetett a Viki, mert az volt a céljuk, hogy megöljem és biztattak meg adtak kést és mondták hogy vegyem a kezembe és utána inkább kivették. Szerintem ez már inkább Viki ellen irányult.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

fnori
fnori, 2019. július 2.
Én tehettem mindenről? igaz?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

még vannak
fnori, 2019. július 1.
általánosban mondták, hogy Grétinek milyen jó ruhái vannak nekem meg milyen szarok és mosolygott meg beszólt, aztán beleugrottam egy pocsolyába és tiszta sár lett a felsője. Meg mikor nővérem ruháit hordtam egy ideig titokban akkor mondták, hogy ez biztos a nővéremé. Aztán nem hordtam, de vissza mondták anyáéknak. Mondjuk ő végleg ellopta utána egyik felsőm. Meg kiránduláson beleöntöttem a teát osztálytársam kapucniába azt azt mondták, hogy utána tiszta viz lett. Meg volt olyan mondjuk nem gondoltam, hogy ez csesztetés és nem a myvipes képpel volt baja, mert megengedte h felrakjam hanem h azt irtam h Muté és elsőnek odajött hogy irjam át a nevét azt modntam h miért mi a baj vele? aztán modnta h maradhat később meg h zavarja és h átirnám-e és átirtma.. Meg azt irtam iviv-en kalmár p. képe alá, hogy nem való neki gyerek a kezébe, de aztán töröltem. Meg félre értelmeztem iviv-en a családi kapcsolatot és azzal is csesztettek. Meg eljegyzésen ijáztam mikor táncoltunk.(ilyen visitás féle) Meg elengedtük uncsim ilyen leejtőn, mert azt hittem megáll és kicsattant a szája. Meg elkezdtem sirni, mert unatkoztam és pofonvágott anya tesója mikor vigyázott ránk. Meg volt ilyen poharas dolog, hogy kiboritotta uncsim az innivalót azt mondtam hogy az én hibám volt hogy nem fogtam meg. Aztán mondta az apjának, hogy kiborittam meg én tehetek róla. Aztán mnodtam, hogy nem én voltam és mondták, hogy nem kellene kellemetlen helyzetbe hozni ha ilyen ügyetlen vagyok. aztán mondani akartam h de.. aztán mnodta h nincs de. Aztán azzal jöttek szüleim, hogy azért nem akarok menni, mert kiboritottam az innivalót és szégyellem magam. Meg mindig mikor mentem mondták, hogy ne csináljak hülyeségeket.Meg nem tudtam aludni és tv-ztem és modnták, hogy zavarom uncsim és nem tud aludni. és bunkón modnták h kapcsoljam ki, mert nagoyn értetem meg. Meg gépezni akartam reggel és modnták, hogy megkérdezhettem volna előtte őket nem csak úgy oda ülök meg mondhattam volna ha játszani akarok. Meg azzal is szekáltak, hogy nem értek a gépekhez. Még uncsim is ért, pedig sokkl fiatalabb nálam.Meg h olyat csináltam, hogy benyomtam azt h jó napom van. Meg nővérem odajött sirva, hogy szedjem le a képeim ami a szobájába készült, mert csúfolják vele, hogy a szobájában készült. Mondtam, hogy ezért tuti nem, mert nem is ismerőseim.Aztán mondták, hogy feltörik az iviv-em és feltörték és irogattak mindenfélét. Meg csesztettekmindig, hogy miket nézek a neten és idegbetegen mindig becsaptam a billentyűzet tartót és megvert bátyám mindig. Meg sose tudtam aludni és este is gépeztem aztán szüleim elkezdték terjeszteni, hogy nem tudnak aludni mert a szemükbe süt a gép, pedig már réges rég mondtam, hogy bekellene vinni a szobámba mert a többieknek is ott van. Azt mikor webkameráztam hangosan kiszóltak h aludni szeretnének.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

ösztöndij
fnori, 2019. július 1.
Volt az, hogy anya nem adott volna máskép pénzt semmire és azt mondtam neki, hogy megfogok bukni. Mondogatták az órán, hogy milyen szánalmas vagyok úristen. Meg olyanokat mondott a tanár, hogy elszerencsejátékoztam az összes pénzem. Ami annyiból igaz , hogy 40 vagy 60 ezret beraktam és nyereséggel akartam volna kiszállni, de tiltott szerencsejáték volt és nem adták vissza hiába nyomogattam az utalást. Meg azért lehetet volna annyie eszem, hogy megnézem a listát gyakori helyett bár azt bár azt barátom linkelte:/ Direkt volt? Meg, hogy minek veszek ilyen hülyeségeket hogy gördeszke görkori 16 ezerért elég drága. Meg h van ruhám azt is minek veszek. Meg hogy minek veszek kaját ilyen hamburgert meg ilyeneket mikor van kaja otthon. Meg hogy miért nem adom a szüleimnek a pénzem apa stroke-ot kapott nem tud dolgozni anya meg közmunkázik.Meg, hogy tesómék is adnak de ha én nem adok akkor az utcára fogunk kerülni. Ezzel barátom is jött, hogy miattam nincs mit enni, meg h mekkora rohadék vagyok h nem adok és fontosabb az egyetem azt úgyse végzem el. :/ meg h az ilyenek hagyják ott meg hullanak ki. :'( és igaza volt otthagytam :(
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szerintem többször és belém is élvezett
fnori, 2019. július 1.
Egyszer bátyámmal azt álmodtam hogy szexelünk és elég élethű volt. És mindig adott piát. Anya másnap mondta, hogy este mikor már aludtam bejött a szobámba biztos basztunk meg ilyenek.mondtam h nem volt bent.Azt azt mondta anya h inkább zárjam be az ajtót. lehet rajtam próbálta ki a ginát.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szűz
Pasi37, 2019. június 30.
37 éves vagyok. Nem volt még szexuális kapcsolatom. Jelentkezők akadnánák, de bizonytalan vagyok, hogy valamit rosszul csinálnék. Vagy rájönne, hogy még nem csináltam ilyet. Gondolkoztam már azon is, hogy elmegyek hivatásoshoz, de nem hiszem, hogy menne ez nekem érzelmek nélkül.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

.
123456, 2019. június 28.
Tisztelettel! 26 éves nő vagyok. Gondoltam ezzel kezdem, hamár kérték. Évek óta próbálom kezelni a káoszt ami a fejemben van. Korábban megfogadtam, hogy ha már a munkámban is akadályozni fog, akkor mindenképp orvoshoz fordulok. Az évek alatt egyre gyengébben kezdtem teljesíteni minden koncentrációt, memóriát érintő kérdésben és szociálisan is egyre visszahúzódóbb és zárkózottabb lettem, de a munkámban mindig remekül teljesítettem, összeszedett voltam, jól vágott az eszem, rengeteg részletre emlékeztem. Aztán pár év múlva ott is előjöttek a problémák Ez azóta csak rosszabb. Igazából egyre rosszabb. Nyilván nem meglepő fordulat, hogy holott az elejétől tisztában voltam azzal, hogy segítségre lenne szükségem, nem tettem, még az általam kiszabott határidő után sem. Idén Januárban viszont elhatározásra jutottam. Vagy segítséget kérek, vagy megpróbálok megbékélni a tudattal, hogy mindenkit akinek számítok vagy szüksége lenne rám cserben hagyok. Igen, úgy értem, hogy végzek magammal. A félreértések miatt szeretném megjegyezni, hogy én erre nem vágyom, viszont egyre labilisabbnak érzem magam. Talán úgy fogalmaznám meg ,hogy ittasan a szikla peremén táncolok. Amikor rámtör az érzés, a szorongás, amikor a belső feszültség ilyen mód felerősödik, nem látok tisztán. Most sem, de tudom, hogy tennem kéne valamit. Szóval felkerestem egy pszichológust, úgy érzem a mindennapi stressz kezelésében segített, de másban nem. Nyilván könnyebb lett volna, ha őszinte vagyok és elmondom ezeket a gondolatokat is és, hogy tervezgetem a halálom. De nem ment. Nem bízok az orvosokban kiskorom óta, épp ezért nagyon nehezemre esik segítséget kérni tőlük. Tudom, hogy ez így igazán kevés és nem is nagyon fejtettem ki semmit, de azt hiszem csak egy megerősítésre és egy kis útmutatásra lenne szükségem, hogy ez valóban probléma és szükségem van segítségre és nem fogják azt mondani, hogy nekem az ég világon semmi bajom, csak unatkozom. Illetve ha segítségre van szükségem, hol kaphatom meg ? Mindenképp be kellene vonnom a háziorvosom? Köszönöm, hogy rám szánta az időt és elolvasta amit írtam.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Miért
Segítségkérő, 2019. június 27.
Üdv. 16 éves gimnazista lány vagyok Nem érzem azt, hogy rendben lenne az életem, és, hogy olyan életem lenne amire a velem egykorú lányoknak szüksége van Amikor valami feldobja a hangulatomat, akkor hosszan tudok neki örülni, bármi is legyen az és akkor mindig azt érzem, hogy az életem szinte sosem volt ettől jobb, és most a legjobb minden, és ha baj lesz, vagy bármi gond, simán kimászhatok belőle Majd jön valami ami mindig más, vagy egy hír, vagy egy beszélgetés, akár személyesen akár online, vagy egy tett, egy cselekedet, bármi, ami pillanatok alatt képes összetörni azt a boldogságot amit addig átéltem És ez mindig változó, van hogy percek múlva, van hogy órák vagy napok múlva, és mindig változó hogy éppen mi váltja ki És azt érzem, hogy menekülnöm kellene valahova, de nincs hova, szükségem lenne egy felnőtt személyre, akiben maximálisan megbízhatok, és elmondhatok neki mindent, akinek kisírhatom a lelkem Viszont ezzel egy felnőttet sem szeretnék zavarni és zaklatni sem, úgy gondolom pont nem az a legnagyobb gondja hogy végighalgasson és legalább szóbeli segítséget nyújtson és beszélgessen velem Viszont pszichológushoz nem szeretnék elmenni, mert akik ismernek azok tudják, hogy erre úgy sem lennék képes, nincs is olyan ember az életemben aki arra bíztatna, hogy menjek el pszichológushoz, még a családom sem, pedig ismerve magamat, nem fogok magamtól elmenni, mert úgy érzem, hogy vannak olyan emberek akiknek sokkal nagyobb szükségük lenne pszichológus segítségére mint nekem, és nem fogom rabolni az idejét a hülyeségeimmel Elgondolkoztam már azon is, hogy mi értelme az életemnek, mi értelme annak, hogy élek, amikor ha van egy adott pillanat amitől örülhetnék, és látszólagosan boldog is vagyok, tudom hogy semmi értelme, mert később bármikor jön valami ami tönkretehet mindent akár a lelkemet is, vagy az eddig elért boldogságomat vagy bármit Elgondolkoztam már azon, hogy hova tudnék menekülni, ahol nincsenek ezek a problémák, de nem jut eszembe semmi, ha eltűnök bárhova is, az sem lenne jó, mert akkor teljesen egyedül lennék, nem csak nagyjából, akkor csak magamra lennék utalva, bár van amikor most is ezt érzem, vagy ha nem tűnök el akkor a másik az az, hogy a halállal nem oldok meg semmit csak a szenvedést, viszont a haláltól nagyon félek De a lelki haláltól is, mert van hogy azt érzem, hogy a lelkem egy része vagy akár az egésze már nem él, és nekem sincs miért élnem, mert értem sem él senki, egy kicsit sem, akár még olyan sem, pl a barátnőim már aki, akikért bármit megtennék és eddig meg is tettem Akkor mi értelme van az életemnek Ezeken szoktam napi szinten gondolkozni
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Párkapcsolati probléma
Szaszi, 2019. június 25.
6 évig éltem kapcsolatban,abból 5,5 évig együtt is éltünk.Az első 2 év nagyon jó volt.A 2-ik évben megszületett a kislányunk.Azóta egyre jobban romlott a kapcsolatunk.A párom viselkedése is rossz irányt vett: -munkahely gyakori váltogatása -alkohol -hazudozás -nem törődömség Édesapja halálával ez csak rosszabb lett. Felelőtlenség:Főleg anyagi téren A kapcsolatunk rossz iránya: -szex:a szülés után kb. 2-3évig nem igazán voltam kibékülve magammal,a szex se úgy működött mint előtte,sok volt a stressz is.De ez az utóbbi 1 évben sokat javult -kommunikáció hiánya -egyhangú napok Kevés idő kettesben. Többször is odavágta a kapcsolatunk alatt,hogy nem kell velem lenni,el is lehet menni. Most szakítottunk 3x.Mind a 3x hagyott elmenni aztán pár napra rá megbánta(a gyerekkel a szüleimhez költöztem).A kislányunk miatt 2x is visszamentem hátha megtudjuk oldani a problémáinkat,meg ígért minden szépet,jót.Ugyanez van 3x-ra is. Már nagyon megromlott a kapcsolatunk.3 hónapja vagyunk külön.De ő megbánta a szakítást.Folyton ostromol,hogy próbáljuk meg újra,megváltozott minden jobb lesz.Van megoldás csak meg kell találni.De nekem nagyon fáj,hogy ismét hagyott elmenni és megint utána jön rá,hogy nem kellett volna.Egyszer mond egy okot miért lett ilyen,máskor meg már más okot monddHa valaminem úgy alakul ahogyő elképzeli vagy nem azt mondom akkor ki kel magából és mindenért engem okol,olyan dolgokat mondd amit másnap meg megbán!Hány esélyt kéne még adnunk ennek az egésznek?Én már nem tudok benne megbízni ezek után.Egyszerűen nem tudok visszamenni hozzáTalán már elmúlt a szerelem a részemről.Nem vagyok tisztába magammal se,csak azt tudom,hogy nem tudok visszamenni. A kislányommal is idegesen bánok,hamar felkapom a vizet. Már ideges vagyok ha megint jön üzenet a volt páromtól.Hogyan lehetnék a saját érzéseimmel,életemmel tisztába?Hogy mit is akarok igazán?Sehogy nem találom a válaszokat magamba.Ő szeretne párterápiáramenni,de én nem tudom ennek mennyire lenne értelme,ha már nem tudok megbízni benne.Talán annyiból jó lenne,hogy jobban kitudnánk jönni talán egymással nem vesznénk mindig össze,a gyerek miatt is.Ő szerinte nem olyan megbocsáthatatlan bűn,hogy 3x is hagyott elmenni és mikor már elköltöztünk utána meg megbánja.De én ezt nem tudom megbocsájtani már. Ebben szeretném a segítségét kérni!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem tudom hogyan lépjek tovább
Laura333, 2019. június 23.
Tisztelt Segélyszolgált. 43 éves nő vagyok 13 éves a lányom. Az édesapjával és annak anyjával lakuno közös házban. 12 éve szeretője van apukának ami nyílt titok! Nekem senki rokonom nem él, nincs hová mennem. Az anyósom és a lányom apja napról napra keserítik meg az életem, azt akarják elérni hogy menjek ki a házból de tudják hogy nincs hová és aut is hogy a lányomat nem hagyom ott nekik. Szerencsétlen abba nő fel hogy mindennek tanúja. Lelki terrorban an tartva ő is én is. Lehetetlenné teszik az eggyützélést. Kiolvasztják a hűtőt h megromoljon az ennivalónk. Külön konyhán vagyunk. Az anyósom mndenem tönkreteszi. Eldugja a lakásban a dolaimat. Mindez semmi ahhoz képest hogy a fia milyen fizikai bántalmazásokat művel ha szóvá merem tenni, hogy miért csinálja a kedves anyós ezt velem, velünk. Ezt tűröm 11 éve, és ezt látja a gyerek. Semmibe nincs beleszólásom még a gyerekkel kapcsolatban sem. De állandóan ordítanak veszekednek, cirkuszolnak velem mindenért. Ha jobbra nézek azért ha balra azért. El mentem volna már albérletbe de egy fizetésből havi, 130.000 ft ből nem birom eltartani magamat a lányomat meg a lakást. Nem tudok senkivel beszélni rólla. Van egy barátnőm de már neki sem akarom mondani mert csak súlyt rakok a lelkére, segíteni ő sem tud... Nem tudom mit tegyek... Ma is folytogatott a lányom apja a lányom meg órákóta sír. De fél au apjától is meg a nagyanyjától is.... Egyhelyben topogok, nem tudom mit tegyek. Nem akarom elveszíteni a lányom
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nehéz eset
Zsanett1994, 2019. június 18.
Üdvözlöm! 25éves lány vagyok, olyan nehéz problémával, hogy elvesztettem tavaly májusban 10hónapos gyermekem. A tőrténetünk röviden: agyhártya gyull. következményei: epilepszia, hydrocefalus.. több műtét.. javulni látszott a helyzet. Utolsó műtét után egy héttel hányt a gyermek 1x, azonnal sbo, gyerekosztály. Hazaküldtek, hogy meg van fázva.. reggel holtam találtuk.. Fél évig jártam pszichológushoz teljesen eredménytelenül. Mit tehetnék hogy ne magamat hibáztassam?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Egyedul
Bambura, 2019. június 13.
Tisztelt Uram/Holgyem, Varga Andreanak hivnak. Nagyon maganyos vagyok. Csaladommal csak facebookon tartom a kapcsolatot. Nagyon keves embernek adok bizalmat. Itt vagyok Svedorszagban, ahol ongyilkossagi hajlamom elojon. Jelenleg korhazban vagyok. Belekevertek Amsterdamban ugynok tortenetbe. A Cia majdnem megolt, a legrosszabb momentum , amikor a szonyeget teritettek a veres kanapera. Megusztam a fobelovest. Azota minden embertol, aki idegenkent akar velem ismerkedni tartok. Paranoid vagyok. Fel lett kavarva bennem a multam. 4-5 eves koromban kalapaccsal vertek az ujjamat. Felkavarodott bennem gyerekkorom. Azert irok, mert itt vagyok Svedorszagban, ahol korhazban szinte semmilyen segitseget nem kapok, csak gyogyszereket. Koszonom, hogy meghallgattak.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Párkapcsolat introvertálttal
Eszter72, 2019. június 10.
Üdv, alakulóban vagyok egy introvertált férfivel, csak egy kérdésem van: valóban létezik olyan, hogy szerelmes belém, de 3-4 napig vagy egy hétig nem hiányzom neki? Tériszonyos is, tehát labilisabb alkat. Nagyon szeretem egyébként, szeretnék néhány tanácsot kapni, hogy kezelhetem ezt a problémát. Ha én keresem sok vagyok, ha nem keresem elhal a kapcsolat. Kétszer kezdtük újra, másodszor 3 hónap után ő jelentkezett. De egy-két beszélgetés után megint elhallgatott. :( Köszönöm a választ.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Anorexia
Cassie23, 2019. június 9.
Kedves Segitok! 23 eves lany vagyok, sajnos szocialis otthonban elek 2 eve. Minden heten 1x jar ide pszichiater, de nem segit rajtam... Illetve, a szkizofreniamat kezeli, de az eveszavarom nem veszi figyelembe. 2012 ota vagyok eveszararos, eloszor bulimiaban szenvedtem, majd 2019ben atalakult anorexiaba. (Volt par tunetmentes ev.) Iden januarban 59kg voltam, most, junius elejen vagyok 45-46. Nem tudok enni, egy heten 3x 4x maximum. Multheten elajultam es meg arra sem voltak kepesek a gondozok, hogy mentot hivjanak. Szintugy, mikor felvagdosom magam, vagy duhrohamom van, nem hivnak mentot. Nagyon szeretnem, ha kezelnenek tobb odafigyelessel, de mikor kb 2 honapja panaszt jeleztem az intezmenyvezetonel, bevitettek a pszichiatriara. Olyankor, persze, be tudnak... De most! Hogy ugy erzem, ELETVESZELYES allapotban vagyok, mert nem birok kikelni reggelente az agybol (7kor van ebrdszto es en csak 9 utan vagyok kepes kimaszni) + alig birok par lepcsofokot megtennj, vagy akar 10 metert... Nem erdekel senkit! Kihez fordulhatnek? Hogyan kerjek segitseget? Ha leugrok az emeletrol, az az egyetleb megoldas... De az meg nem megy.... Mktevo legyek?? Valaszat elore is koszonom!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Fura jelenetek
Rejtélyes, 2019. június 6.
Üdv! 17 éves fiú vagyok,kezdeném azzal hogy biológia tantárgyból nem állt jól a szénám! Javítani szerettem volna.Itt kezdődött minden. Mondta a Tanárnő kedden menjek el hozzá (egyébként ez télen történt) és ott meglátjuk mit tehetünk. Elmentem hozzá nem volt otthon senki bementünk a nappaliba levette a zokniját aztmondta ha elkényeztetem a lábát akkor megadja a jobb jegyet. Puszilgatnom maszíroznom a talpát kellett nyalnom a lábujjait a szàmba venni. Ezt kb 1 órán át csináltuk mondta nagyon jó volt megadta a jegyet. Ezután a Tanárnő ezt elmondta az osztályfőnöknek aki azt mondta ha nem megyek el hozzá ès csinálom meg vele ugyanezt akkor megbuktat. És én elmentem ez a ,,szokás” mind a két Tanàrnőnél még mindig tart. Szerintem ez nem normális. A saját Tanáraim lábát kell nyalnom ez furcsa. Mit tudok tenni? Köszönöm előre is a segítséget!!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

segélykérés
iwantu, 2019. június 5.
Üdv! Azzal a kérdéssel fordulok magukhoz, hogy az utóbbi időben nagyon ingerlékeny lettem, hangulat ingadozasaim lett és jobban fáradok. Úgy érzem hogy egyedül vagyok és mindenki ellenem lenne. Édesanyám is állandóan azt hajtogatja hogy rám se ismer, tuti azért vagyok ilyen mert a volt legjobb barátnőm hátba szúrt. Igen lehet ezért is de a szüleimmel is sokat szoktam veszekedni. Én személy szerint arra gyanakodok hogy depressziós lennék, de hiába kerlelem a szüleimet hogy vigyenek orvoshoz mindig azt a választ kapom hogy csak be beszélem magamnak. Volt barátom is mindig azt mondogatta nekem hogy én ne is panaszkodjak mert mindenem megvan, de érzem hogy nincs valamit hiányolok az életemből. Válaszukat előre is köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

?
00000, 2019. június 4.
23 éves lány vagyok. Már egy ideje nem érzem jól magam. Azt hiszem nem nagyon tudom elképzelni, hogy felnőtt legyek, vagy öreg, vagy hogy megváltozzanak a dolgok. Nem tudom elképzelni az életemet felnőttként, azt is alig tudom elképzelni, hogy 30 éves legyek, nem hogy több. Tanulok, de el se tudom képzelni, hogy majd elkezdjek dolgozni. Kicsit befordultam mostanában. Elég nehéz írnom ezekről. Csak mostanában rossz kedvem van, ha gondolkozok, és egyszerűen nem tudok gondolkozni, és nem tudom, mit tehetnék. Gondoltam rá, hogy felkeressek ezzel valakit, de teljesen biztos, hogy ezt személyesen nem tudnám elmondani senkinek.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Alkalmatlan vagyok párkapcsolatra
Attila, 2019. június 1.
Alkalmatlan vagyok párkapcsolatra Sziasztok Attila 35 éves vagyok nagyon nehezen barátkozom se barátok se barátnőm se volt teljesen tapasztalatlan vagyok. Teljesen kikészítettem magam idegileg van egy lány csak a vasútállomáson láttuk egymást kéthetente nagyon tetszik de nem mertem megszólítani pedig párszor hosszan többször összenéztünk talán én is tecetem neki nem tudom ez 3-4hónapja. Ez ment egy darabig egyszer aztán nagyon rossz napom szinte pánik roham vagy nem tudom mi volt írtam neki egy üzenetet hogy nem tudok udvarolni nem vagyok jó ember selejtes vagyok nem tudnám boldoggá tenni (most is ezt érzem) keressen egy normális pasit ,és mindeszt úgy hogy még soha nem is beszéltünk. Ez másnap persze megbántam nagyon reggel rám se nézett köszönt hátat fordított érthető harmadnap teljesen kikészültem küldtem neki egy bocsánatkérő üzenetet hogy egy kicsit eltúloztam hogy kikészültem de problémás vagyok és örülnék ha köszönnénk egymásnak ugyan úgy mint eddig ha nem vágtam el magam nagyon ha igen megoldom hogy ne zavarjam. Kéthét múlva én nagyon ideges voltam reggel meglepően köszön mosójog felem fordulva nem gondoltam volna ,ez ment két napig én még mindig nem mertem odamenni mert úgy érzem érzelmileg ketté szakadtam az egyik fél nagyon szeretne megismerkedni vele a másik pedig tudja hogy nagyon kevés vagyok hozzá ö egy életvidám szép mosolygós nagyon szép kék szemei vannak énrajtam nincs semmi szeretnivaló tényleg jobbat érdemel. Úgy gondolom nagyon jól nevelt rendes lány talán ő is kicsit visszahúzódó mint én mindig köszönt rendes másokkal is szépen beszél viselkedik sportol számomra tökéletes lenne de én nem tudnám boldoggá tenni. 5 hétel ezelőtt hétfőn látta hogy jövök hátat fordított tett két kepést majd visszafordult két lépés élőre mikor odaértem köszönt de éreztem hogy nagyon ideges nem csodálom (megint itt ez a bamda fasz gondolom ezt gondolta ) persze én igy gondoltam igy aznap következő vonattal mentem haza mert hazafele is egy vonattal jártunk .Azóta kéthetente biciklivel megyek dolgozni meg néha kocsival hogy ne zavarjam úgy érzem nagyon nem volt fer amit csinálta iszonyú bűntudatom van nagyon szégyellem magam aludni se tudok enni is alig csak muszájból mert napi 8 óra munka 50km bicikli kicsit kimerít meg az ideg hogy mit tettem nem gondoltam volna hogy idáig fajul a dolog nagyon kikészültem nagyon ingadozó a hangulatom van hogy bele is könnyezem, van rossz napom meg nagyon rossz napom persze mindig rá gondolok . Már a kollegák szülök is látják hogy nagyon nincs rendben valami de nem tudom megbeszélni senkivel se barátok se bizalmas. 15 éves korom óta csak a munka nem volt idöm barátkozni gyerekkori haverok mind külföldön kapcsolat megszakadt rég ,a tömeget nem bírom társaságba se járok még boltba is csak ha nagyon muszáj nagyon befordultam. Mostanában mindig túlórázom hogy lefoglaljam magam mert otthon nincs motiváció ha csinálok valamit mostanában elszúrom mindig sok a javítás inkább hozzá se fogok. Tudom nagyon elszúrtam nem tudom ő mit érez érzett de nagyon sajnálom nem is várok évitől semmit csak azt szeretném hogy boldog legyen valakivel mert megérdemli rendes normális lány. Nem tudom hogy fogom átvészelni és meddig tart de megfogadtam hogy soha többet nem csinálok ilyet senkivel és nem is leszek szerelmes nem akarok még egyszer fájdalmat okozni se másnak se magamnak ezt nagyon elhatároztam. Szerintetek hogy lépjek túl ezen? Üdv Attila Előre is köszönöm a választ.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nemtom
amegafuru, 2019. június 1.
Kedves Segítő, sokszor értelmetlennek látom az életem. Most is. Nem akarom a nővéremnek mondani inkabb tamogatni szeretnem a telefon beszelgeteseinkkel. Ugyhogy teged kerdezlek nincs valami jo otleted hogy menjek tovabb örömmel nem mindig evvel a belemet vonszolós tulelesi stilusban. Bori
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Állandó aggodalom
Gábor1988, 2019. június 1.
Üdv Sajnos egyedül maradtam nemrég, és rossz pénzúgyi döntéseim miatt adósságaim lettek (egy kölcsön és egy hitelkártya). Nemrég megismerkedtem egy csodálatos nővel akivel egyre komolyabb a kapcsolatunk és ez átkapcsolt bennem valamit ami miatt ezek a sokáig fennálló kötelezettségek rettentően elkezdték nyomni a vállamat. Nem egy túl nagy összeg amit fizetek havonta és viszonylag kényelmesen meg tudok élni a pénzemből, úgy érzem nincs közvetlen veszély, ennek ellenére nagyon szégyellem magam előtte, és ez gyakran okoz elég erős pánik érzést amikor arra gondolok, hogy kötöttségeim vannak még évekig. Van, hogy alig kapok levegőt és zokogni tudnék, kilátástalannak látom a jövőt, nem tudom elengedni és elfogadni ezeket a problémákat annak ellenére sem, hogy van már költségvetési tervem, hogy legyen stabil a helyzetem. Felnagyítom csak a problémákat? Mit tehetnék, hogy jobban legyek? Tudni vélem, hogy a probléma bennem van, hisz ennyi teherrel azért csak együtt lehet élni valahogy sokan vannak akiknek sokkal rosszabb a helyzetük. Olyan érzésem van, hogy nem érdemlem meg a boldogságot (őt) mert rossz döntéseket hoztam. Értéktelennek, tehernek érzem magam ha elkap ez a hangulat. Válaszukat és esetleges tanácsaikat előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Lakás
Dororo, 2019. május 24.
Kedves Segítők! A fővárosban kezdtem el felépíteni az életem, bár messziről származom. Itt a szakmámban dolgozhatok és találtam a hobbimhoz köthető baráti társaságot is. Szülővárosomban minderre nem volna lehetőségem. A problémám abból fakad, hogy a lakhatásom itt szívességi alapon nyugszik. Amennyire hálás vagyok a lehetőségért, ugyanannyira félek is, hogy elveszítem. Akinek mindezt köszönhetem, annak az összes rigolyáját el kell viselnem. Nem merek panaszkodni, vagy kérni, mert azzal az egész mostani helyzetemet tenném kockára. A munkámat, a kapcsolataimat. Sokszor gondolok arra, mihez kezdenék, ha egyszerűen kitesz? Ilyenkor rettentő szorongás fog el. Korábban albérletben laktam, ami szintén nem sikerült fényesen. Nehezen védem meg magam, eltapostak a lakótársak. Sem ott, sem itt nem vagyok/voltam otthon. Nincs egy hely, ahová szívesen térnék vissza a nap végén. 23 éves nő
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Aggódás
Haniko, 2019. május 20.
Üdvözlöm. Fiam betöltötte a 18 évét. 9 hónapja együtt van egy 13 éves lánnyal. A lány azt hazudta, hogy 14 lesz áprilisban. Áprilisban végén szexuális kapcsolatok lett, és terhes lett. Rengeteget beszéltem neki is és fiamnak is, de hát a vágyak. Ma be jelentette, hogy terhes, és áprilisban csak 13 éves lett. Kérdésem: Mire számìthatunk az ügyben? A szülők felakarják jelenteni a gyerekem. Annyit már sejteket, hogy 1-5év börtön. Nappali tagozatra jár a gyerekem és nem akarom, hogy börtönbe jusson. Köszönöm válaszát.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

váltás rosszról még rosszabbra
tina 46, 2019. május 19.
köszönöm a gyors választ. a probléma nem oldódik meg könnyen,de változik a hozzáállásom,és ez valóban nagy segítség. főleg ,amikor a realis életben nincs kivel megosztani,nagyon nagy biztatást nyujt az ilyen online segítség.☺
  Ide kattintva elolvashatod a választ

váltás rosszról még rosszabbra
tina 46, 2019. május 19.
jò napot ! 46éves nő vagyok. 22év házzasság után eldöntöttem ,hogy megváltoztatom az életem. a házasságban igyekeztem jó feleségnek lenni,jó anyának egyetlen közös fiugyermekünknek.de sajnos, minden igyekezetem, munkám és családcentrukus szorgalmam a férjem oldalaról csak elégedetlenséget és állandó felháborodást eredmenyezett ,legtöbb esetben perszre az alkohol befolyása alatt.a helyzet számomra kibírhatatlanná vált.azert,hogy megmentsem valamennyire magam a végzetes idegösszeomlástól változásokba kezdem. elöször is beadtam a válópert,amit a bíróság végre is hajtott. bár a válás semmi változást nem eredményezett.ugyanis a közösen felépitett házban éltünk tovàbbra is . az okak pedig a következök: a volt férjem nem egyezett bele hogy eladásra kerüljön a házunk,aminek az árábòl lehetett volna venni két kissebb lakást. ( meg kell jegyeznem,hogy nem Magyarorszagon éltem,hanem olyan országban,ahol a törvények nem müköden és mindent a korrupció ural. ezt azért hangsulyozom,mert bàrmilyen birósàgi kezdeményezelés az ingatlannal kapcsolatban számomra csak anyagi kiadással és további idegeskedéssel járt volna). az otthoni legkör és további megaláztatàsoktól menekülve Magyarországra jöttem dolgozni,perszne nem a szakmámban sajnos(különbözö okok miatt)hanem elég nehéz gyári munkára 3 müszakban.mivel régi baràtnőm már régebben itt dolgozik,és munkásszállot biztosított neki a cég, kérelmeztük ,hogy engem is helyezzenek hozzá,mert ugye nem mindegy hogy kivel lakik az ember. természetesen , már megérkezésemkor minden másképp indult. a csoport akikkel érkeztem 30 ember.a mukaerő kölcsönzéssel folgalkozó cég "annyira kedves " volt, hogy rögtön azzal fogadott,hogy akinek valami talán nem tetszik azonnal mehet haza . velem utolsoként keztek foglalkozni,mivel magyar állampolgár vagyok,a nem magyar állampolgárokat mindenütt előnybe kellett részesiteni. kérni mertem hogy talán mégis lennének szivesek valamit tenni az érdekemben,hogy ne idegen emberekkel kelljen laknom,hanem a baràtnömmel. erre az volt a válasz,hogy örülnöm kell hogy nem helyeztek át egyáltalán más városba engem. de azert természetesen fognak igyekezni hogy összeköltöztessenek minket,csak legyen meg a felvétel, és pár napon belül megoldják. végül is elszállásoltak engem 4 idegen ember táraságában,akik annyira kibirhatatlanul viselkednek ,hogy erről még írni is rossz. eltelt lassan egy hónap, újra érdeklődöm az áthehezésemről, a válasz sajnos semmi biztató.majd juniusban érdeklődjek. albérletet sajnos nem tudok bérelni. végeredményben egy kibirhatatlan (a volt férjem)lakótárs helyett kaptam 4 -et.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mi legyen
csakén, 2019. május 13.
Hali! Szüleim (főleg anyám) nem akarja, hogy vigyem az 5 hónapja tartó kapcsolatomból a pasim a családi esküvőre (meg kell jegyezzem van egy látványos betegsége) és anyám szerint majd csúnyán fognak rólunk suttogni a családtagok és mi leszünk majd a nagy téma.. és szégyelli, hogy pont egy ilyen barátom van.. persze barátom mit se sejt ebből, és ő szívesen jönne velem akárhova. Szeret ez tuti, én is szeretem néha kicsit engem is bánt a dolog, de mégis jól érzem vele magam aztán újra zavar és újre jól érzem magam vele.. azt el kell mondjam hogy távkapcsolat . Anyám szerint lehet nem is tart sokáig majd, meg hogy szerinte hogy beteg a barátom, sokan beszélnek majd róla/rólunk a hátunk mögött és, hogy ő félt engem meg csak nekem akar jót! Mit csináljak? Ne vigyem? Vigyem? Ha nem viszem, hogy mondjam meg neki. Nem akarom megbántani. Fontos nekem.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem értem a szüleim
Emmácska, 2019. május 12.
Van egy barátom, 10 évvel idősebb nálam én 23 vagyok. 5 hónapja vagyunk együtt és nemrég mutattam be a szüleimnek, tudni kell, hogy barátomnak van egy igen látványos “betegsége” (hátával kapcsolatosan). Engem ez ne annyira zavar, mert nagyon kedves velem, őszinte, figyel rám, minden kívánságomra is, azt érzem szeret! én is szeretem. De a szüleim, főleg édesanyám nem akarja elfogadni őt, azt mondja jobbat képzelt el mindig is mellém, ilyet bárhol kaptam volna, szerinte szégyelni fogom majd a későbbiekben és mások is beszélnek majd rólunk a hátunk mögött. Nem akarja elfogadni ő se, de édesapám se nagyon. Ők még csak egyszer találkoztak, nem értem miért beszélnek így róla, mindig arra tanítottak, hogy a külső nem minden és az a fontos, hogy szeressem azt akivel együtt vagyok, most pedig teljesen ellentétesen viselkednek. Elfogadják őt valaha? Édesanyám nagyjából nyomoréknak nevezte, nagyon fáj, hogy így beszél róla, arról, aki szereti és elfogadja a lányát és tényleg mindent meg is tesz értem. Nem akarom elhinni, hogy tényleg ilyenek, szerintük ez, hogy kedves és figyel rám más fiúban is meglenne.. a kora nem zavarja őket! szimplán a külsejével van gondjuk, meg is mondták.. nekem viszont ez fáj, hogy így beszélnek arról a személyről akit én választottam, és nem mellesleg szeretek is és elfogadok.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Iskola
Jimin, 2019. május 12.
Én egy 12 éves lány vagyok. 1 hónap múlva 13. Tanácsot szeretnék kérni,hogy mit tegyek. A szüleimmel 3 nap múlva költöznék a mostani iskolámtól nagyon messze.(másfél óra az út autóval) és azt mondták ott fogom befejezni az iskolát(4 hét) mert addig be tudok illeszkedni.Én nagyon nem szeretnék oda menni és még a környékére sem. Az ofőm már beszélt a szüleimmel ,hogy év végéig maradhassak,de nem akarják.Nem tudok velük erről beszélni,mert nem hallgatnak végig és nem érdekli őket. 1 évvel ezelött jártam pszichológushoz depressziónak nevezet bajommal. Ebben az időben még Gyermek Otthonba is voltam fél évet(augusztus végéig) Mert a szüleim nagyon sokat ittak,kiabáltak és fenyegettek abban az időben. Amíg az Otthonba voltam látogattak és részt vettünk család terápiákon. Apám meg anyám azt mondta az ottani felnötteknek hogy leszoktak az italról.De nem. Utólag kiderült apám ittasan vezetett és elvették a jogosítványát és pénz büntetést kapott. Mai napig ugyan úgy isznak. Nem tudják hogy én ezek miatt rosszul érzem magam. Mindig vidámnak látnak mert azt mutatom. Így még eszükbe sem jutna,hogy valami bajom lenne. Visszatérve a jelenbe. Én szeretnék maradni a mostani iskolámban és nem tudom mi tévő legyek. Tanácsotok,segítségeteket előre köszönöm.További jó hétvégét!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kilátástalanság
Emily, 2019. május 6.
Üdv! Egyszerűen teljesen kilátástalannak látom az életem. Anyagi gondokkal küzdök régóta, bármit probálok tenni, nem birok kimászni az adósságaimból. De ebbe bele is törődtem. Viszont pénteken szakított velem a párom, szó szerint éjjel kidobott egy veszekedés miatt. És rettenetesen gáj, mert ő volt a legjobb barátom. Mindent tudtunk egymással csinálni. Barátként kezdtük, bár tudtam ő többet akart és hónapokig várt rám, akkor is 2-3 naponta együtt voltunk. Amikor nemrég megláttam mással rájöttem, hogy ő kell nekem. Össze is jöttünk, és azt mondta szeret és úgy is éreztem. Aztán hülyeség miatt összekaptunk, annyit mondtam neki h ha külön megyünk bulizni ne bántsa ha mással táncolok. Ez nem hiszem megbocsáthatatlan lenne. Csak szerintem ő nem bízik meg bennem, mert azért nem is jöttem előbb össze vele, mert nem voltam túl az exemen, akivel már két és fél éve szétmentünk. És mivel mi mindent elmondtunk, így azt is tudja, hogy azóta volt kapcsolatom, akit megcsaltam azzal az exxel. De most miatta túl tudtam lépni rajta, végre sikerült. Erre megint ez a fájdalom, akkor minek legyen együtt az ember valakivel is? Nem bírom egyedül, de nehezen szeretek meg valakit, végre el tudtam engedni a múltat, és egy ilyet nem tud megbocsátani? Mit tegyek, hogy adjon bekünk esélyt? Tudom szeret, és minden nap együtt voltunk és tervezni akart velem. Csak annyira makacs. Mit mondjak neki hogy megbocsássa azt a mondatot? Nekem eszembe se jutott, hogy esetleg ebből megcsalásra gondolna. Így is elég szar az életem, ő az aki mellettem állt mindenben, akire számíthattam, és akivel mindent szeretek csinálni. Nem hiszem ennyire nagy bűn amit elkövettem, ő viszont buta volt velem, de nekem szükségem vab rá. Mit tudok neki írni vagy mondani, hogy legyen köztünk egy esély? Én ezt így nem bírom ha még ö sincs velem. Végre túl vagyok több mint két évbe telt az előzőn, erre megint összetörik a szívem. Ezért felesleges volt várnia rám.. (26L)
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Dani zaklat
Dani zaklat, 2019. május 1.
Teljes Cyber Bullying mert folyton azt mondja h. semmire kellő vagyok és hogy fogjam már be , betig olyan rendes fiu de gonosz
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segítség
Zsuzsi, 2019. április 30.
Elegge rossz napjaimat élem mostanában úgy érzem hogy mindent elrontok amibe bele kezdek a suliból is kiiratkoztam vagyis nem járok be nemtudom kihez fordulhatnék a családomra nem számíthatok és megbolondít egy pasi aki életem szerelme de hiába mutatom ki hogy szeret bunkon bánik velem ... 3éves kapcsolaton után ő segített túllépni mindenen és nagyon a szívemhez nőtt ez a fiú azt mondta tetszem neki de nem érzi azt ami egy kapcsolathoz kell neki :(
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mennem kell,de nincs hovà.
Hawkman1991, 2019. április 29.
Mennem kell,de nincs hovà, anyàm elhunyt 16 èves koromba. Apàm alkalmatlan volt a gyâmsàgomra. 5 èvig voltam hajlèktalan!! Adtam esèlyt a csalàdomnak, hogy el felejtek mindent.. De nem ment. Îgy mennem kell. Tud segiteni? Vagy most màjusba öljem meg magam szülinapomkor?!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Foggalmam sincs
Réka20030731, 2019. április 29.
Jónapot kívánok! Egy 15 éves lany vagyok aki teljesen el van veszve és nem tudja hogy mit kezdjen.Lehet hogy onsajnalatnak fog látszani az egész de már nem érdekel. Most hogy így visszanézek az eddigi életemre így egy kicsit “megvilagosodott” aggyal hat nem túl szép. Egy olyan családba születtem ahol egy kicsi szeretet se volt a két szülő között az is előfordult hogy az apa verte az anyát ezért elváltak . És most ahogy visszanézek az egyetlen akitől szeretetet kaptam az a szomszédban lakó nagymamám volt aki sajnos 2016-bán meghalt és azóta se tudtam feldolgozni . A válás után édesanyámmal maradtam és az ő szüleihez költöztünk. Apával mindig is jobb volt a kapcsolatom mint anyaval de vele se volt mindig tökéletes már ha létezik ilyen. Egyik délután hazajöttem apával a városunkba mert el utaztunk egy hétvégére ez most volt egy éve kiraboltak és mondta hogy rakjam össze a papírokat a dolgozoban megcsináltam de sajnálatos módon egy olyan kinyomtatott e-mailt találtam amit nem kellet volna amikor elváltak a szüleim pszichológiai véleményt kert a bíróság ebben az alt hogy a gyermek (én) volt az oka a házasságnak születése előtt a gyermeket nem fogadtak el csak utána. Nagyon kiborultam apa nem vette észre . Az apám egy részeges ember volt mindig is hétvégenként vagyok csak nála hála az égnek a szeszelyeit már megtanultam úgy ahogy kezelni. Miután elváltak ugye nagyszuleimhez költöztünk egy félszobás helységben laktam anya és én anya a földön aludt én egy agyon. Ezzel sose volt gondom mindig is voltak barátaim és egy lezser személyiségű lány voltam az utóbbi évben és nyáron kezdtem el csak bezárkózni és ki fordulni egy kissé magamból. Az általános iskolás eveimet itt töltöttem. Ezután anya megismerkedett egy férfival nem volt sose szimpatikus de elfogadtam mert anya sem élheti le az életet egyedül . Hozza költöztünk és ugyebár eddig csak a személyisége nem volt szimpatikus meg az itt eltöltött pár hónap normálisnak is bizonyult de hat örökké senki sem színlelhet egy idő után elkezdett olyan megjegyzéseket tenni hogyha ennyit eszel elhizol vagy kihúzta rám a fűtést anya az utóbbinál rászólt de csak röhögött rajta nem alkoholista de olyan tipikus filmes csendes pszichopatanak tűnik pl néha amikor már nagyon elegem van belőle szembe megyek vele egyszer azt mondta hogy bunkonak találta ahogy beszélek vele és ő most felpofozna HA NEM TARTOZTATNA MEG MAGÁT én erre akkor gratulalnek hogy 46 éves létedre képes vagy lesujjedni egy 15eves szintjére ő erre nem mondott semmit csak úgy nézett rám mint aki embert olne. Nem tiszteli anyát van olyan amikor a kisgatyajat a nappali kellős közepén hagyja borotvalkozas után a szort szintúgy a kadat lusta kitakarítani maga után de egyszer amikor anyának egy jobb állás lehetőség jött ő megtagadta tőle és anya ezért le akarta volna mondani de én beszéltem vele anya hazajött és elkezdte mondani hogy ő azért van konyhán hogy a gyerekének életet tudjon adni és veletoltson időt de mostmár magára is szeretne koncentrálni erre ő ha olyan gyerekem lenne mint neked élt volna vajaskenyeren egyedül és éltem volna a saját életem. Nagyon kiakadtam mint mondtam anyaval sose volt jó a kapcsolatom rengeteget veszekedtunk mivel teljesen kulombozunk ő mindig is elvarázsolt volt amíg én inkább realista és eszembe jutott a sok veszekedés és egyéb . Most értettem meg hogy mennyi mindent tett értem és hogy én hogy “halaltam”meg neki. Itt tartok jelenleg most egyedül éjfélkor a szobamba ez a év amióta itt vagyunk életem legnehezebb időszaka az első félév borzasztó volt mely depresszióba voltam nagyon hiányzott a szeretet az hogy valaki támogasson nem volt senkim itthon és mashol se egyik felől nagyim és nagyapám is meghalt másik oldal nagymamám már pszichológiailag nincs szegeny a toppon mert az élet vele is csúnyán elbánt apa elkotozott és havonta kétszer látom ha látom . De valamilyen szinten sikerült erősebbé válnom azt érzem de néha a lo túloldalára esek és ki fordulok magamból és nem tudok mit tenni ellene eddig matematikából jó voltam nagyon jó de most el vagyon veszve és nem tudom mit tegyek nincs semmi ralatasom a jovomre se tervem.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hogy változzak meg?
Klaudia., 2019. április 28.
Jó napot! Szeretnék segítséget kérni. Lány/12 éves Mindig is szerettem másoknak segíteni, meghallgatni a problémáikat, jól esett, ha valahogyan támogathattam őket. Olyan jó volt akkor. De az idők változnak. Az emberek is változnak. De én maradtam az, aki segíteni akar, amire büszke voltam. Segítettem azóta is sokaknak. Csak akkor még nem mertem beismerni magamnak, mennyire magányos is voltam. Az iskolában még mindig én voltam az osztály középpontjában, a többi barátommal. De amikor hazaértem, nem voltak barátaim. De, én segítettem a többieknek, viszonzatlanul. Mindenkit elvittem korizni, mozizni, meg mindenhova. Ez fordítva nem történt meg. ,,De nekem nem lehetnek kamu-barátaim" kiáltoztam magamnak. Mostanában mindenki leráz, tehernek éreznek, nem tudom miért. Mert segíteni akarok nekik. . Teljesen megőrjített ez. Meg akarok változni, önző akarok lenni, aki csak magával foglalkozik, ahogy mindenki ilyen a világban. Kill, or be killed, de mi van akkor, ha segíteni akarsz valakinek, hogy ne ,,öljék meg" közben te halsz meg? Tartsam magamat téveszmékben, kamu-barátokkal, miközben veszekszem anyámmal? Nem tudom mit tegyek. Én azokat hallgattam meg, akiknek ilyen helyzetben segítség kellett. De engem senki sem ért meg. Nem találok segítséget.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Helló
Csakegylany, 2019. április 27.
Helló. Nem tudom, hogy mit is írjak amolyan kezdésnek, gondolom több levelet is kapnak/kaptok, hasonló panaszokkal, mint az enyém. Igazából nem tudom, hogy mennyire számít ez problémának, csak egyszerűen elértem azt a szintet, hogy nem tudom magamban tartani ezt ami folyik körülöttem! 14 éves lány vagyok, augusztusban leszek 15. Kezdem azzal, hogy a szüleim körülbelül két éve vannak külön utakon, és elég sok vita van arról, hogy kihez raktak engem. Az anyám, már az elején kijelentette, hogy el is felejthetem azt, hogy én valaha is apámnál fogok lakni, bár igazság szerint oda húz a szívem. Anya mindig próbált jó anya lenni, kisebb-nagyobb sikerrel. Amikor még együtt éltek apuval, sokkal kedvesebb volt, mindig megkérdezte, hogy mi vol a suliban, játszottunk mindenféle társast, érdekelte, hogy mi van velem. De amint elváltak, megszűnt ez az egész. Nem érdekli, ha mondjuk rossz jegyet szerzek, nem akadt ki, amikor kiderült, hogy majdnem megbukok a hiányzások miatt. Nem engedte, hogy ott folytassam a tanulmányaimat, ahol szeretném és nem is érdekelte, ha több hétig álombasírtam magam, azért, mert nem mehettem oda tanulni, ahová a szívem húzott. Mindig is sokkal többet foglalkozott a nagyobb testvéremmel és a húgommal. Én, mint középső gyerek, mindig el voltam feledve. Mindig utolsónak köszönt nekem, mindig utoljára vette meg nekem a dolgokat, amiket a testvéreimnek is. Tudom, nem nagy dolgok, de mégis rosszul érzem magam, ha belegondolok. Plusszban rátesz erre az egész "lelki problémára", hogy új iskolába kerültem, ahol nem mindenki repesett miattam az örömtől. Próbáltak/próbálnak elfogadni, nem tudom, hogy mennyire sikerült nekik. És még, hogy nem éppen nézek ki úgy, ahogy a többi ember elvárja... Túlsúlyos vagyok, pedig mindent megteszek az ellenkezőjéért. Próbálok kevesebb káros anyagot bevinni, sokat mozogni és élni (boldogan) az életem. Kisebb-nagyobb sikerrel. Viszont egyszerűen nem vagyok képes több dolgot magamban tartani. Nem érzem, hogy fontos lennék bárkinek is, nem érzem, hogy érdekelné valakit(akárkit) az, hogy mi is van velem. Sokat csalódtam már, minden értelemben, és nem tudom már elviselni a rámtörő sírógörcsöket, azt, hogy az anyám az apám ellen akar nevelni, hogy senkinek sem elég jó az, amit csinálok. És ha belegondolok abba, hogy könnyebb lenne bárkinek azzal, hogy nem lennék itt, elfog a sírás. De kezdem magam affelé terelni, hogy véget vetek ennek az egésznek és bevallom elég sokszor elgondolkodtam a halálon. De sosem voltam elég bátor megtenni, és az apám összeroppana, ha nem lennék. Mivel én vagyok az egyetlen a családból, aki törődik vele. De neki sem merem ezeket elmondani, mivel nem tudom, hogy hogyan fogadná. Azért szeretnék ide írni, hogy kapjak egy kis segítséget, hogy mit is tehetnék... Elnézést, hogy nem valami összeszedett, de remélem kapok rá választ. Előre is köszönöm..
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Teljes zűrzavar
Xxxx01, 2019. április 26.
15 éves gimis lány vagyok. A szüleim 5 éve elváltak. Anyukámmal élek, aki nagyon sokat dolgozik, és úgy érzem, mintha bepánikolt volna, hogy már nem fog ezentúl párt találni magának. Nagyon sokszor összekapunk kis dolgokon, és nagy veszekedés lesz belőle. Emiatt is folyamatosan sírok. Apukám túlzásba őszi az alkoholfogyasztást, és emiatt nem mindíg beszámítható, hogy hogyan fog viselkedni. Nagyon gyorsan megharagszik minde kis dologért, és ez is nagyon bánt. Az iskolában is történt baj. Az egyik tanárom, aki már 3éve tanít, egyik alkalommal fogdozta a csípőmet, és azóta mindíg nagyon zavarbaejtően néz. Félek, hogy ez másoknak is feltűnő. Nem tudom, hogy reagáljak, mert mondani nem mond semmit. Gondoltam rá, hogy szólok az igazgatónőnek, de valószínűleg nem hinné nekem. Szeretnék ezekre a problémáimra megoldást találni. Kérem segítségüket.,..........előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem szeretnek már tovább itt lenni.
n.zsofi69, 2019. április 24.
Na szép napot! Zsofi vagyok, 17 éves. Igazából nem is tudom hol kezdjem. A helyzet az hogy már egy ideje lelki gondokkal küzdök. Nagyjából 1,5 éve kezdődött minden de ezek az okok nem annyira publikusak.. maradjunk annyiban hogy internetes zaklatás áldozata lettem egy időre és mikor már azt hittem abbamaradt újra feltunt. Konkrétan belebetegedtem az egeszbe verőfényes nyári napokon ott ültem az orvosnál mert olyan szinten fajt a hasam ment a hasam stb. Nem tudtak megmondani mi történt és a stresszt említettek meg. Ezek a gondok lecsitultak nagyjából. De utána jött “apam”. Egy igazi megkeseredett bunko ember (anyukája öngyilkos lett de ha ilyen fiam lenne én is az lennék). Mindenért bántott világ életemben. Tisztában vagyok azzal hogy nem akartak hogy megszulessek hiába bizonygatják az ellenkezőjét. Sosem felel meg neki semmit amit csinálok minden nap elmondja milyen haszontalan vagyok és azt is hogy miattam nincs pénzünk de ha megemlítem azt hogy dolgozni elmennek akkor egyből azzal takarozik hogy dehat tanulnom kell.. szóval tényleg semmi nem jó neki és az érzelmi zsarolás sem áll távol tőle. Ha megyek valahova akkor is belem köt egyből hogy már megint hova megyek stb stb de nyilván ez aggódásnak tűnhet de a hangnembol leszűrhető hogy rosszindulat csupán. El akarok költözni minél hamarabb innen. De tényleg már nem is igazán érdekel hova csak minél hamarabb menjek el. Anyukamat sajnálom egyedül mert rákos és 5 éve is volt egy műtétje és most néhány hete is. Apám természetesen erre is szép tapintatosan a modjahoz híven kitér hogy nem sok van már hatra ki tudja meddig lesz itt, de anyaval is úgy beszél mint egy kutyával. Mindenért kiabál vele és zeng tőle a ház. Nem is értem miért vannak együtt. Szóval nem akarom ezt tovább nézni és el akarok menni. Nem érdekelnek az egyetemi tanulmányok és a nyelvvizsga stb csak az hogy átmenjek az érettségin és dolgozzak utána pedig albérletbe menjek. Természetesen apám itt is azt erősíti hogy mennyire nem fog sikerülni de talán lesz egy normálisabb állásom mint egy cipobolt. Nem tudom megfejteni mi a jó neki ebben hogy elűz a házból de azért is akarok nagyon menni mert nem hiszi el. De ha én elmegyek és anya meghal ő már csak egy unalmas magányos undorító ember lesz és tényleg senkije sem fog maradni mert egy éve meghalt a tesoja és az apukája is. Megcsak nem is sirt a temetésen csak utólag hogy jaj neki de rossz mintha amúgy másoknak nem lenne az. De tisztában vagyok azzal hogy semmi jovom nem lesz mert az a célom hogy menekuljek. És nem fog sikerülni a lakás sem mert az életben nem lesz annyi pénzem hogy vegyek egyet és fenntartsak az albérlet pedig drága és nincs olyan ami megfelel 2 embernek. Szóval igazából már lemondtam mindenről az életben a szerelmemen kívül más nem igazán érdekel mert ő tényleg próbál nekem segíteni de tudom hogy meg vele sem fog sikerülni innen kikerülni. Azt tervezem hogy betoltom a 18. életévemet és meg érettségi előtt öngyilkos leszek. Tényleg sajnálom azokat akik szeretnek de mindenkinek jobb lesz ez így. Talán apának meg apró lelkiismeret-furdalása is lenne
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem értem
Tanyasi99, 2019. április 22.
Üdv! Azzal a problémával fordulnék Önökhöz hogy Én egy nevelőintézetben nőttem fel 17évesen viszont örökbe fogadott egy család. Volt 2 felnőtt és 2 lány a családban. Mezőgazdasággal foglalkoznak. Azthittem jó sorom lesz de nemígy történt kiírtattak az iskolából és a tanyán kellett dolgoznom. Minden reggel 4-kor kell kellnem állatokat etetnem és még stb nem ez a lényeg. Ha valamit nem jól csinálok levetetik velem a csizmát és egy vastag deszkával a talpamra vágnak. Szinte csak engem dolgoztatnak. Egyszer eltört a lábamés törött lábbal is dolgoznom kellett. Mindig fenyegetnek ha valami nem jól csinálok nagyon megvernek. Állandóan félek esténként ugyanis egyszer történt hogy a lányok bejöttek a szobámba a lábujjaim közé papirat tettek és meggyújtották. Mit tudok tenni? Köszönöm a válaszukat!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

pánik
MARICA, 2019. április 20.
Kérem segitsenek. pánikban vagyok mert elromlott a telefonom.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

.
zitaa, 2019. április 17.
Segítség, nem látom át a helyzetem. Párkapcsolati bajom van. A mostani kapcsolatban depressziós lettem, gyógyszert írtak fel, de nem jobb a helyzet. Ha valami bajom van, és el akarom mondani, először nem figyel, nincs szemkontaktus, a hátát látom, ki be mászkál a helyiségből. Ha megkérem, hogy figyeljen, leül, durcáskodik, ironizál, bagatellizál. Ha azt mondom, nem tudok a depr. niatt rendesen élni, azt kapom: " tudom, szar vagyok, miattam érzed szarul magad, minek vagy velem". Én nem bántom, csak azt kérem, hogy pl a hétvégi programomat-amit nagy nehezen sikerül szervezni, mert a házán kell építkezni- keresztülszervezi, úgy csinál, mintha nem tudott volna róla, (én szoktam autóval vinnj ide oda) vagy hogy magányosnak érzem magam, kínomban a környéken sétálva idegeneket szólítok le beszélgetni. Durván és gúnyosan beszél, míg el nem bőgöm magam, utána öklözi a falat a fejem körül, hogy hagyjam abba a sírást, de volt már fojtogatás is, meg a visszafojtott sírásra is üvölt. 3 és fél éves kapcsolat. Megkérte a kezemet, néha nagyon kedves. Hogyan lehet javítani a helyzeten. Minden megtakarításom a házára ment, kirúgtak a depresszió, sírógörcsök, és a gyógyszer miatti alvászavaraim miatt, nincs hova mennem. Segítségét köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Párkapcsolati kérdés
Tracy, 2019. április 14.
Jó napot kívánok! Azért írok, mert egy párkapcsolati kérdéssel szeretnék önhöz fordulni. 4 éve élek párkapcsolatban. Nagyon szeretjük egymást, de felismertem magamon, hogy nem kezelem megfelelően a konfliktusokat. Gyakran felkapom a vizet konfliktus helyzetben. Hogyan tudnék fejlődni? Segítségét előre is köszönöm!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Anorexia
Isabell, 2019. április 13.
Üdv! Egy tizenéves lány vagyok aki három éven át éheztette magát. Néha voltak jobb néha rosszabb időszakaim. Az elején fel sem tűnt az önsanyargatás de egy idő után kezdett komolyra fordulni. Állandóan a tükör elé álltam vagy titokban a mérleget vizslattam este tízkor is felüléseztem, szinte semmit sem ettem. Állandóan hazudtam és egymás után dobtam ki a kajákat . Végig azt mondogattam magamnak, hogyletudok állni, ez csak egy kicsit feszegetem a határokat. Két után azonban bekellett látnom, hogy ez nem így van teljsen elveszítettem a kontrolt. Az emberek megilyedtek tőlem és én egyre csak azt mondogattam : még egy kicsi és szép leszek. Mondanom se kell nem lettem. Beláttam , hogy változtatnom kell. Elkezdtem többet enni és próbáltam csökkenteni az edzések idején. Ez azonban nem tartott sokáig. Féltem a változástól ismeretlen terep volt számomra. Visszatértem a régi szokásaimhoz talán egy fokkal enyhébben. Több hónappal ez után megint neki futok a változásnak még ha kis lépésekkel is . Többet eszem nem mozgom annyit nem állok mérlegre és kerülöm a tükröket. Sokszor nehezen megy mg mindig nem szeretek mások előtt enni és minden egyes nap kisértést érzek az éheztetésre. Kérlek segítsetek nem akarok megint ebben élni.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Önutálat
Daniella, 2019. április 3.
Borzalmas önutálat gyötör. Gyűlölöm magam, ahogy kinézek, ahogy gondolkodok, ahogy beszélek, ahogy érzek, mindent. Leginkább a kinézetemet gyűlölöm, borzasztóan csúnyának látom magam, a mindennapi teendőimet sem tudom úgy intézni mint bárki más. Ami más normális embereknek egyáltalán nem okoz gondot (pl egy képen szereplés, szelfi készítése, megnyilvánulás nagyobb társaságok előtt) az nekem hatalmas erőlködést vesz igénybe, már ha sikerül megtennem. Sok számomra fontos embert vesztettem el így. Pánikrohamok törnek rám, szorongok, nem bírok a tükörbe nézni vagy bármilyen visszatükröződő tárgyra amiben megláthatom magamat. Nem tudom, hogy mit tehetnék, hiszen nekem fizikai változásokra van szükségem amit csak műtéttel tudok elérni, de mire erre lesz pénzem, belepusztulok a saját magam iránt érzett gyűlöletbe.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

egy újjabb senki levele.....
magányosvagyok, 2019. március 31.
Üdvözlőm! Sajnos nem sikerült eljutni semmilyen pszichológushoz aki érdembe tud is segíteni..... Én tudom, hogy csak a Móni tud nekem segíteni.....DE ő meg nem válal be......Sajnos ebbe bele kellene törödnöm, de sajnos nem megy......hiányzik nagyon a beszélgetések amik vele zajlodtak......Nagyon szeretnék újra vele beszélni......és tudom hogy a dokim bár kihez is küldene már nem lennék olyan vele mint régen.....ÉN meg vagyok győződve arrol, hogy más nem tud segíteni.....CSAK Ő!!!! A dokim most egy évre akarna beküldeni a kórházba de nem megyek.......már épp eleget voltam.....egyszer voltam 13 napot, utánna 7 hetet és tavaj voltam 10 hetet..... Ennyi volt a kórházi tartozkodásom......itt befejeződött...... Valami mást kell kitalálnom .....csak azt nem tudom hogy mit......Teljessen tanácstalan vagyok..... zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

lehet hogy velem van a baj?!
prücsök12, 2019. március 26.
udvozlom! 21 eves Lany vagyok! A parommal 5 eve vagyunk egyutt. o 23 eves! Fontos tudni hogy mind kettonknek a masik az elso szexualis teren! A problemam a kovetkezo! Tudtam eddig is hogy a parom pornot nez! Amivel semmi gond tudom hogy mas ferfiak es neznek es neha napjan ha egyedul vagyok en is nezek, viszont en tenyleg ritkan es akkor is csak az elvezet miatt nem pedig mas férfiak miatt! Viszont az elmult 1 honapban nem is tudom miért kicsit utanna neztem, amit eddig soha nem tettem.. szomorusaggal toltott el hogy napi szinten de tenyleg minden egyes nap porno filmet nez a telefonjan... erre teljesen ki akadtam... mert hogy neha nezi rendben van! de az hogy minden nap?! szerintem ez mar nem normalis! ettol fuggetlenul a szexualis eletunkel semmi problema! de szoltam neki! hogy ez mar egy kicsit nekem sok, hogy tenyleg minden nap ezt nezi.. tudta hogy ez most nagyon bant es probalt kedveskedni sutit sutni nekem! mondtam hogy nincs baj azzal ha neha pornot nez, de miert kell minden nap? valaszt sajnos nem kaptam mert abban a pillanatban vendegek jottek es valahogy nem is jott szoba utanna de lattam hogy szegyenli magat es csak kinosan nevetett! majd ra egy hetre ugyan csak bele neztem a telefonjaba es azota is minden egyes nap pornot nez..... ez kiverte nalam a biztositekot.. legfokeppen azert mert nem vagyok egyebkent sem egy fonyeremeny... tudom hogy szeret viszont miota egyutt vagyunk mind a ketten egy 30-30 kilot felszedtunk! soha sem panaszkodott hogy rossz lenne valami az agyban! soha nem mondta hogy valami nem tetszik neki! nekem pedig minden jo volt! viszont nagyon bant hogy azt erzem nem vagyok eleg jo neki, es mivel en voltam neki is az elso vagyik ra hogy mas novel is egyutt legyen! vagyik arra hogy egy ugyan ilyen szep es tokeletes no legyen vele es fekudhessen le egy ilyen novel ami a nem valosagos pornofilmekben lat! 5 ev utan eloszor fordult elo hogy haza jottem a szuleimhez (nekik csak azt mondtam hogy 1-2 estet itt alszom mig a baratom uzleti utra megy) mert egyszeruen nem birok ra nezni...nagyon szeretem.. de ez utan az egesz utan este jotr hogy szererne velem szexelni simogatott puszilgatott de ugy ereztem nekem ez nem megy... az jar a fejemben hogy kozben biztos a helyemre kepzeli azokat a mu noket es a hamis elvezetuket... nagyon rossz erzes az hogy nem birok le feküdni a parommal... nem tudom mit tegyek! teljesen ossze vagyok torve.. barataim nagon nincsenek inkabb csak haverok! beszelni sem tudok senkivel hogy kicsit el tereljem a figyelmem! teljesen magamba vagyok roskadva... :( segitsenek kerem csak adjanak tanacsot most mi tevo legyek... :(
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Fájó broblémák
Patrik, 2019. március 25.
Üdv. Patrik vagyok azzal a.problémával fordulok önhöz hogy a párom be került egy közösség be ahol alkohol betegek vannak és ünk unem lehet vele tartani semmiféle képen a kapcsolatot és ez teljesen meg hüjit engem :/ probálkoztam oda meni de nem volt értelme minden butaság forog a fejem be pl. Ha onnan kijön már nem is leszünk együtt stb nagyon hiányzik dolgozni sincs kedvem meni söt már roszabb dolgok is megfordultak a fejembe kérem segitsen
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ex-ügy
BatshebaEverdeen, 2019. március 19.
Kedves Tanácsadó! 36 éves nő vagyok,párom 38. Van egy közös kisbabánk,első gyermek az életünkben. ** A történet nem annyira régi köztünk,másfél éves kapcsolat. 2018 karácsonyán sajnos belepillantottam párom telefonjába. Sms-ei közt az ex-barátnőjének is volt egy. Ünnepekre írt-s megírt valamit,ami nagyon fájt nekem. Azt,hogy nagy lelkifurdalása volt az ősszel született babánk miatt. Tudnivaló,hogy exbarátnője főképp azért hagyta el,mert nem akart a párom családot alapítani vele. A megbánásnak ily módon való megnyilvánulása számomra kiborító,még ha kapcsolatunk elején is fogant a gyermekünk. Vajon ez azt jelenti,hogy szereti az exét?! Amikor rákérdezrem,azt monta,ne aggódjak. Meg,h nem vt vele korrekt ag a nő. En mégis aggódom. Vajon elengedi valaha?!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Fétis
Feetman, 2019. március 18.
Üdv! 18 éves fiú vagyok és olyan problémám lenne hogy lábfétisem van és ez nagyon zavar.Mikor meglátok egy szép női làbat teljesen rágerjedek.Erre a problémára szeretnék segítséget kérni. Köszönöm!!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Elveszve
Jana2, 2019. március 17.
Kedves Olvasó! Muszáj vagyok írni,mert már nem bírom magamban tartani. Tudom,hogy biztatónak mindig azt kell mondani, hogy van remény, csak segítséget kell kérni; de ha nincs kitől segítséget kérned, akkor nincs remény sem, nem igaz? Visszatérek a problémámra. Egy 18 éves lány vagyok, aki már kb 5 éve küzd ezekkel a problémákkal, bár régen nem voltak olyan súlyosak. Depressziós vagyok, nyugodtan kimondhatom, mert már öt hosszú év élek vele együtt, szóval tudom miről beszélek. A probléma viszont az,hogy mostanába rettentő nagy hangulat változásaim vannak; néha túl optimista és túlpörgött vagyok, néha ki se bírok kellni az ágyból, ok nélkül sírva fakadok, és ezeken napokon szeretnék igazán meghalni. Nem mintha más napokon nem lenne a gondolataim között, hogy mennyivel könnyebb lenne megölni magam. Nem bírom már ezt a sok mindent elviselni. A családom...már ha nevezhetem annak, kicsi és széthullott. A szüleim elváltak, az anyai nagymamám él még, de nem túl jó vele a kapcsolatom, és van 2 féltestvérem apai ágról, akik egyáltalán nem tartják velem a kapcsolatot. Apámat sem igazán érdeklem, így anyukámmal élek kettesben, ami nagyon nehéz. Anyukám cukorbeteg, de ezenkívűl van egy csomó problémája. Nem is a cukorbetegség a legrosszabb, hanem az, hogy néha már belefárad és ha leesik a cukra,akkor nekem kell vele foglalkoznom. Sajnos nem egyszer fordult elő,hogy rosszul lett,nem volt magánál és nekem kellett "megmentenem". Tudom,hogy majd két évtized után belefáradt,de nem bírnám elviselni, ha baja lenne. Őszinte leszek, tudom mit kéne tennem, de amikor ott van előttem lefagyok és bepánikolok, nem tudok mit tenni. Ez az egyik oka a sok közül, hogy már pánikrohamaim is vannak. Nem tudom mit tenni, csak megvárom amíg elmúlik, ami néha nem kevés idő. Ez egy kis kerülő volt,de kellett ahhoz, hogy tudni lehessen, nem tudok kihez fordulni. Szeretem anyukámat, és ő is engem,de eléggé lenézi a mentális betegséget. Más szóval nem hisz nekem. Csak párszor próbáltam elmondani, de valahogy mindig ellenséges volt, mintha csak én tehetnék arról, hogy nekem ilyen problémám van. Pedig egyáltalán nem szeretek nap,mint nap az érzelmeimmel küzdeni. Olyan hirtelen tudnak változni, hogy néha én se értem mi bajom van. Néha nem tudok aludni, néha meg túl sokat alszom, akár 14-15 órákat is. A legjobban viszont a hétköznapjaimat befolyásolja, nem érdekel már semmi,pedig imádtam olvasni, de most már ahhoz sincs kedvem, az is előfordul, hogy a hétköznapi teendőimet sem tudom megcsinálni. Sokszor nem tudom eldönteni melyik a rosszabb, ha nem érzek semmit,csak egy nagy üres lufi vagyok, vagy ha túl szomorú/dühös/"boldog" vagyok. Nem várom, hogy mindent megoldjon ez a levél, de olyan jól esik végre kiadnom magamból mindezt,amit érzek,ami velem történik. Azt hiszem ennyi,amit most tudok "mondani". Előre is köszönöm a választ. Jana
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kieg
Dinus, 2019. március 16.
Kiegészíteném még annyival a dolgot. H teljesen azt érzem h senkinek nem kellek. H minden nornális srác a koromban már kapcsolatban el. 25 vagyok.. ugy érzem el vagyok késve. És tudom h ha sikerül is Őt nem tudom pár honap alatt elfelejteni. Talán még egy év sem lesz elég... 26-27 évesen meg már kinek kellek.... Nem vagyok szép. A másik lány gyönyörű. De jó szívem van.. Nagyon lelkis vagyok. Csak visszahúzódó és nehézen oldódom fel. A mostani érzéseimről nem is beszelve. Ha ez sem múlik el.... Nem szeretnék olyan fiúval együtt lenni akivel cssk elvagyok. Olyat szeretnék akire kicsit felnézhetek, vigyázni tud rám és humoros kedves törődő és mindenről el tudunk -beszélgetni és még a kémia is igen jól megvan. Ő ilyen volt :( nagy szerelmem volt... még így is vonz h bántott. Nem csoda h a másik lány is imádja.. Soha többe ne lesz ilyen. Félek h egyedül maradok.. De egy lapos kapcsolatban sem szeretnék lenni...
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Alvàshiàny, depresszió
Atina78, 2019. március 2.
SOS! 1 hónapja alvàs problémàim vannak, depressziós is vagyok a kialvatlanság és a beszedett gyógyszerek miatt.... Frontint szedek,de nem igazán hasznàl,sőt még rosszabbul vagyok tőle. Zopidem altatót is felìrt a doki,de semmi hatàsa.... Meditàlok, autogén tréninget próbàlom, pszichológushoz jàrok heti 1x... Most is 2 óràt aludtam 0.5-ös Frontinnal Mit csináljak,bevegyek még egyet vagy többet,hogy kiüssön?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Munkaképtelenség
Dawed, 2019. február 25.
22 Férfi vagyok.Azt szeretném kérdezni vannak e olyan betegségek amelyek megakadályoznak abban,hogy bármi felé munkát végezhessek.Volt több különböző munkahelyem de nem tudtam sokáig maradni.A problémáim mindig ugyan azok.Ha valaki mutat nekem egy új feladatot akkor nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudom megcsinálni.A másik pedig az,hogy nem látom át hogyan működnek a dolgok például amikor vendéglátásban dolgoztam nem tudtam mit kell csinálni,mert nem fogtam fel a szituációt.Angol nyelvből nagyon jó vagyok de nincs iskolai végzettségem belőle és olyan munkákat sem találtam ami elérhető lenne a számomra és idegen nyelvre épülne.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Önmagam
Jadee, 2019. február 20.
Kedves Szakértő! Keresném a választ, mit tehetek, mi lehet az oka, hogyan változtathatok magamon? Tudom, összetett dologról lehet szó, ahogy azzal is tisztában vagyok, nem várhatok csodát, hiszen a kérdésem igazából nagyon összetett lenne, ráadásul nem tudok kitérni az összes problémára ami talán ezeket a tüneteket okozza. Igazából évekkel ezelőtt elvesztettem a hivatásomat, próbálkoztam mással, más szakmával, de a testem tiltakozott, fizikailag megbetegített és most nem találom a helyem. Szeretnék elhelyezkedni az eredeti „szakmámban” de sajnos pont ez lett eltiporva. Szeretnék megnyílni, leírni amit érzek, amit gondolok de olyan, mintha valami megakadályozna benne. Nem találom a helyem, könnyen ideges leszek, rémálmok gyötörnek, hihetetlen gyorsan elérzékenyülök, nem tudom leadni a felszedett kilókat ( vagy alig), állandó félelmeim vannak, már-már üldözési mániáig terjedne, de tudatosan határolódom el ezektől a gondolatoktól. Sokszor azt érzem, figyelnek, állandóan, mindenkinek meg kell felelnem, tökéletesnek kell lennem. Azt érzem, rengeteget adok mindenkinek, de az én vágyaim, örömöm nem teljesül. Valahogy nem érzem, hogy visszakapnék valamit is.. Könnyen mártíromságig fajulnak a tetteim, képes vagyok a végsőkig elmenni, úgy, hogy saját magam mindig háttérbe szorítom. Áhítoznám a figyelmet, azt, hogy sikeres legyek, figyeljenek rám, de soha nem kerültem, kerülök az élvonalba. Emiatt értéktelennek érzem magam. Szeretném normálisan értékelni magam, a világot. Mit tehetek, mit kellene tennem, hogy megszabaduljak ezektől a lehúzó, ostoba, negatív gondolatoktól? Köszönöm a segítő választ :) Most látom, hogy nyilatkoznom kell a nememről: nő, a korom 40 ( +- 5 év, mert nő vagyok)
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szex stressz
laruina126, 2019. február 17.
Üdvözlöm! Egy 24 éves srác vagyok aki még nem volt nővel,de már nagyon szeretne. Nagyrészt a szülők is rájátszottak erre hisz, gyerekkoromtól szorongásban volt részem, illetve egyfolytában csesztettek, bármi jót tettem kinevettek,meg nem érdekelte őket. Tehát önbizalomból nem kaptam keveset. Nem tartom magam külsőre borzasztónak,sőt volt már barátnőm is,illetve pár lánnyal kavartam már. Egyszer az egyik lánnyal majdnem megtörtént,de ránk nyitottak, és így nem sikerült a dolog,sőt a kapcsolatnak is vége lett ezáltal. Egyébként továbbra is a szülőkkel élek. Elmentem egy prostituálthoz,egy könnyebb megoldást választva, kölcsönös franciázás volt,de nem volt merevedésem a stressz miatt. Kudarcként éltem meg. Továbbra sem mondtam le erről a dologról,mert nagyon akarom, és nem csak pornó filmeket nézni. Olvastam igazából több önfejlesztő könyvet is ezáltal és próbálok relaxációs technikákat. Az utóbbi időben lehetett volna barátnőm,de féltem belemenni a találkozásba,vagy akár többe,mert mi van ha nem fogadja ezt el,hogy még nem voltam lánnyal, és megint ott a kudarc lehetősége. Kérem segítsen,hogy mit tegyek, köszönöm válaszát. Szép napot.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kérdés
Teljesen mindegy, 2019. február 17.
Kedves lelkisegély szolgálat! Kerestem éjjel és külföldről (EU) is hívható telefonszámot, de nem találtam. Ha más nem, online, de éjjel is fel lehet Önöket keresni?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Rossz hatással van rá
S.Angéla, 2019. február 6.
Én egy egyedül álló szülő vagyok, és mivel 9 évvel ezelőtt magamra maradtam, és fel kellett nevelnem egy akkor 7 éves kislányt, eléggé szigorú szülő lettem. Amit nem érzek rossznak. Szeretném ha a lányom a legjobbat tanulná, és később az életben jó munkahelye, jó fizetése lenne. Pár hónappal ezelőttig ezzel semmi baj nem is volt, de rátalált egy internetes videózós oldalon egy lányra, akiben aztán semmiféle gátlás nincs. Hogy mi is a baj vele? Trágár zenékre tátog, mutogat, szakadt, bő, trágár feliratú ruhákban illegeti magát, a lányom meg harcol, hogy DE ő bizony ilyen szeretne lenni. Abban a lányban a nőiesség legapróbb szikrája sincs jelen, úgy viselkedik, mint egy olcsó... hadd ne mondjam mi. 20 éves, véleményem szerint az egyetemen kellene ücsörögnie, tanulni, ehelyett egy éjszakai bárban dolgozik, mint pultos. Ez a példa van a lányom előtt, aki egyre inkább kezd elégedetlen lenni magával, mert nem engedem neki hogy szakadt farmernadrágban, meg haspólóban járjon. Mit tehetnék hogy ne ezt a lányt akarja utánozni?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segitseg
Alexa, 2019. február 4.
Hol is kezdjem. Angliaban Elek lassan 5 éve. Van egy 3,5 evés kislányom. A párom szakács, én takarítóként dolgozom. Korán reggel. 1 hónapja a munkahelyemen jelentkezett először légszomj. Utána itthon is előfordult párszor. 2 hete szerdán volt egy Panikrohamom. Nem segített a párom mert ittas állapotban volt. Ez a roham 14 órán át tartott. A mentők bevittek a korhazba. Ott csináltak vérvételt, tudósítót, ekg t . Megállapítottak hogy pánikbeteg vagyok. A következő napokban jelentkezett fejfájás és olyan furán láttam, mintha nem én élnem meg a napjaimat. Ez szombatra elmúlt. De jöttek hintánk vénségek és italoztak és gondolom énnek hatására előjött megint egy Panikrohamom éjszaka. És volt 2 napja. Azóta ismét furán latok. Mintha nem itt lennek. ... szeretném megélni a napjaimat nem túlélni. Nagyon zavar ez a látás. ... ezt leszámítva néha jelentkezik erős szívdobogás érzés. Szeretnek segítséget Kerni, ez elmúlik? Vagy mit tehetek azért y hogy elmúljon... gyerekem van és nem érezhetem magam így. Kérem segítsenek. Mit tegyek? Nyugtatókat nem szeretnék szedni ha nem muszaly.... Alexa
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mellrak
Faith, 2019. február 3.
42 eves vagyok. Mellrakos. 2szer mutottek. Meg nincs vegleges eredmenyem h milyen kezeleseket kapok. Rettegek a kemotol. Mindenem elvesztettem. Munkam. Megelhetesem lassan. A barataim. Csaladom kevesse tamogat. Azt gondoljak ha nem vesszuk tudomasul akkor nem letezik a betegseg. En viszont azt erzem egyedul 1 modon tudok megszabadulni a raktol.. pedig hivo vagyok. Segitsegre v szuksegem. Nagyon eros onkarosito gondolataim vannak
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mit tehetnék ebben a helyzetben?
Kocsmár Anna, 2019. január 30.
A problémám igazából a 18 éves lányommal van, és hogy őszinte legyek már nem tudok mit tenni, tehetetlen vagyok. Volt egy kapcsolata, 16 éves kora óta együtt volt egy sráccal, aki 5 évvel volt idősebb nála. Ez nem okozott igazából gondot, de már az elején figyelmeztettem a lányomat, hogy ezzel a fiúval még lesznek gondok. Rossz a családi háttere, ennek köszönhetően az életvitele is. A lányommal viszont jól bánt mindig, szerették egymást, és amúgy sem vagyok olyan szülő aki beleszól a felnőtt/majdnem felnőtt gyereke életébe. Viszont másfél hónappal ezelőtt beigazolódott, amitől féltem. Nem tudjuk mi történt, de feltehetően belekeveredett valamibe, ugyanis eltűnt. Egyik napról a másikra. Ennek már másfél hónapja, és semmi életjelet nem adott magáról. Nyomozott a rendőrség is, és nem részletezném a dolgokat, de azok alapján amit kiderítettek azt mondták, kicsi az esélye hogy élve előkerül. Na most, azt hiszem, tudjuk ez mit jelent. Érthető módon a lányomat ez nagyon megviselte, hiszen imádta ezt a fiút. Azóta nem önmaga. Nem eszik, (fogyott is nagyon sokat) nem alszik, és sokszor sírógörcsök törnek rá, vagy pánikrohamok. Habár úgy tűnik ezek alapján, hogy belenyugodott, és elfogadta a feltételezhető halálát, a felszín alatt azonban nem képes rá. Folyton felhozza, hogy mi lesz majd ha a srác hazajön, tervezget, agyalgat, én meg aggódom érte. Ennyi idő elteltével nem kellett volna már belenyugodnia abba, hogy valószínűleg soha nem jön haza? A srác szülei belenyugodtak, egy temetésszerű búcsúztatót is tartottak neki, de a lányom oda sem volt hajlandó elmenni, mondván nem fog olyat temetni, aki él. Na, de ha élne, már nem jelentkezett volna? Én mint szülő hogy segíthetnék neki? Mit tegyek, hogy könnyítsek a lelkén? Előre is köszönöm a válaszát. - Egy aggódó édesanya
  Ide kattintva elolvashatod a választ

élettelen
élettelen, 2019. január 26.
Nagyon kíváncsi vagyok mikor kapok választ
  Ide kattintva elolvashatod a választ

miért élek,?
élettelen, 2019. január 21.
Üdvözlöm.Nagyon nehéz nekem család és rokonok nélkül.A szüleim már nem élnek,volt egy fiam 27 évesen ártatlanul meghalt autóbalesetben.Vannak unokatestvéreim,de messze nem számíthatok rájuk.Férjem is elhagyott,már 10 éve,bár sokat beszélünk telefonon.de nem támaszkodhatok rá.Nehezen tudom a fiam hiányát kezelnipedig már annak is 8 éve.Olyan értelmetlen az életem,bár még dolgozom gyerekek között vagyok60 éves leszek,egyre többet vagyok beteg,sokat hiányzom ezért lelkiismeretfurdalásom is van.Elfog a halálfélelem itthon ,mert nincs aki mellettem van,bár az egyik szomszédasszonnyal nagyon jóban vagyok már 30 éve,de nem zavarhatom állandóan,Ő is dolgozik még.Társat találni nagyon nehéz,ebben a városban ahol élek lehetetlen szakembert találni,ha van akkor jó sok idö.Mikor meghalt a fiam felhívtam a rendelöintézetben levö lelkisegélyt szó szerint rám ordítottak,hogy három hónap a várakozási idő.Próbáltam magam magamon segíteni,sokat kirándultam,de ez már nem megy,belefáradtam,és mint kisgyermeknevelö olyan keveset keresek,hogy örülök ha kifizetem a rezsimet meg a cicámnak tudok venni enni,Pedig annyi tervem volt ha nyugdíjba megyek ez év végén mit fogok csinálni,de nem lesz belőle semmi,most is itthon vagyok szédülök,a kolléganők utálnak,mert helyettem kell dolgozni.Szeretnék családban élni,szeretnék unokát,de ez lehetetlen.Gyáva vagyok elmenni végleg,de ez így nem élet
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kell e egy utolsó esély?
pengeélentáncoló, 2019. január 20.
Elvesztettem a reményt az újrakezdésben,magamban..
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segítség
MoonFox, 2019. január 17.
Jóestét! Egy 15 éves lány vagyok, most kezdtem a szakgimnáziumot. Röviden összefoglalva az eddigi tanévem, nem volt annyira jó. Sok volt az új ember, új környezet, ami nekem nagyon megnehezítette azt, hogy tudjak koncentrálni tanórákon. Szeretek új barátokat szerezni/embereket megismerni, de nagyon félek, hogy ha igazán megtudnák ki vagyok, akkor otthagynának. Ennek ellenére az osztályból sikerült 2 lánnyal is jó kapcsolatot teremteni, nekik meg mertem nyílni, és nagyon jó barátok lettünk ez alatt a rövid idő alatt. Ezt megkönnyítette a hasonló fájdalmas családi háttér. Nekem kisebb korom óta problémáim vannak a kapcsolat megtartással, mert ha nem éreztetik velem a szeretetet, könnyen magam alá tudok zuhanni. Van egy barátom, 18 éves, lassan 2 hónapja, akit nagyon szeretek. Az egész lényét, ahogy van, a hülyeségeivel együtt. Neki is sok gondja van otthon. És itt kezdődik a baj. Az egyik lány ismerősömnek nagyon súlyos betegsége van, lelki és testi egyaránt. A másik lány nem rég vesztette el a babáját (elvetélt), aminek hatására újra rossz dolgokat kezdett csinálni. A barátom lelkileg teljesen szét van esve. Én próbálok mind a hármójuknak segíteni, meghallgatom őket, figyelek rájuk, hogy ne csináljanak hülyeséget. De egyszerűen tehetetlennek érzem magam, amiért hiába próbálkozom, nem megy. Csak meghallgatni tudom őket, de én cselekedni is szeretnék értük, viszont nem tudok. A szemem láttára hullanak szét belülről, én pedig csak nézem, ahogy ez mind megtörténik. Ha nagyon besokallok, elkezdek remegni, szédülni, nem kapok levegőt. Eddig ezt nem mondtam nekik, mert nem szeretném, hogy ez miatt inkább magukban tartsák azt a sok rosszat. Viszont tegnap nagyon sok lett minden. Egyik barátom csak ment a makacs feje után, nem törődött senkivel, aki segíteni akart neki, azt ellökte magától. A bőr- és lelki beteg barátnőmnek ez már fájt, mert ő tényleg segíteni szeretett volna neki segíteni, ezért Én tegnap már nem szép hangsúllyal mondtam el neki (srácnak), hogy ez nem jó, amit ma reggel meg is köszönt, és elgondolkozott rajta. De tegnap este urrá lett rajtam az a sok minden. Lerendeztem ugye a legjobb barátom, aki akkor még gondolkozott azon amit írtam. Sok volt az is, ahogy a barátnőm rosszul érzi magát ez miatt, és hogy a srác ennyire nem körültekintő. Ez után hívott a barátom/párom, hogy nagyon nincs jól, sok a pánikrohama, és hogy ő ezt már nem bírja tovább. Próbáltam nyugtatni, de nem ment, kis idő után elkezdtem remegni, nehezebben jött a levegő. Körülbelül fél órán át tartott ez az állapot, aztán jobban lettem. A párom mondta, hogy ezek után inkább nem mondja el nekem ha baj van, mert nem szeretné, hogy miatta legyen bajom. Nekem nagyon lelkiismeret furdalásom van, mert nem szeretném, hogy magában tartsa ezeket, mert az úgy nem lesz neki jó. Mit tegyek, hogy jobb legyen?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Pánikroham
Shegirl , 2019. január 13.
Üdvözlet! Azért írok most ide, mert nem tudok mit tenni. Egyre többször jön rám pánikroham, most már 2 naponta és napjában többször. Egyre idegesebb vagyok, mindenen görcsölök. Egy kis dolgon is iszonyúan felhuzom magam. Egyre többet van érzelmi kitörésem és a rohamok miatt egyre többet ájulok. 29 éves leszek, házas ikergyermekek anyukája vagyok, akik 3 évesek lesznek. 2014ben volt egy néma agyiinfarktusom azt kezelték de utána egyre többször jelent meg a roham. Most már olyan szinten tartok, hogy nem tudom visszatartani vagy korrigálni. Ez már a környezetemre is kihat, mert látják és érzékelik ami velem történik. Eddig ezt sikerült, nem mutatni a világ felé, de mivel most már fizikálisan is látható nagyon nehéz azt mondani hogy nincs semmi. Gyógyszeres és orvosi segítséget eddig nem vettem igénybe, mert azt gondoltam hogy én ezzel elbírok. De most már nem megy és kezdem el veszíteni önmagam és kontrollálni a rohamaimat.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Félelem
jozelino, 2019. január 7.
Sajnálom,hogy problémámmal ide fordulok,de nagyon kétségbe vagyok esve.Én 43 éves vagyok és kb 6 éve költöztem haza 4 éves tengeren túli munkahelyemről.Ezt azért tartom fontosnak,mert a kálváriám gyakorlatilag onnan indult.(Megpróbálom rövidre fogni). Teljes kilátástalanság érzéssel indult pl bevásárlás után szatyrokkal a kezemben megálltam az utcán és nem birtam továbbmenni.Pánikrohammal folytatódott.Halálfélelem szívdobogásérzés.Vele társult kaulsztrofóbia és a fejemben valamilyen kapcsolót billentett ami azóta sem hagy teljesen feloldódni ,ellazulni.Ezzel még együtt tudok élni viszont 1 éve gyomortáji fájdalmak és zsibbadás,állandó puffadás miatt kivizsgálásra küldtek ,gyomor,végbéltükrözés stb minden gasztroentorológiai eredmény negatív let( hála az égnek) de a problémám azóta is fennál és amiért önökhöz fordulok az igazából 2 hete kezdődött.Állandó szédülés,mintha hajón himbálóznák,éhségérzet hiánya képtelennek érzem magam bármit megcsinálni és remegés tompaság és teljes elgyengülés követte .Holott folyamatosan sportoltam nincs káros szenvedélyem vitaminokat és ásványi anyagokat folyamatosan szedtem most alig birok lemenni a lépcsőn.Orvos gyógynövény alapú nyugtatót és HOVA-t MagneB6-ot és ebivol sandozt valamint frontint írt fel.A szédülés frontin bevétele után enyhül a vérnyomásom mindíg normális volt az orvosnál viszont magas volt a félelem miatt a hétköznapi feladatok megrémítenek és félek mindentől és mindenkitől.Ídeggyógyász koponya CT re küldött 18.ára szól az időpont.Kardiológia 24 órás vérnyomásmérés pedig 22. én lesz frontinból napi 1db 25mg és mellette gyógynövényes nyugtató teák technikusi vizsgák előtt állok amitöl rettegek holott erre vártam 2 éven át .Nagyon félek nem tudom mit tegyek soha nem voltam még ennyire tehetetlen.Ezért fordulok tanácsért önökhöz.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Félek
ConfusedPotato, 2019. január 4.
Sziasztok/ Tisztelt tanácsadó! Ahogy azt a nevem is mutatja, én egy zavarodott krumpli vagyok. Komolyra fordítva a szót, egy 19 éves lány segélykérése ez a levél/kérdés. Egy olyan 19 éves lányé, aki nem rég döbbent rá, hogy ő bizony nem is olyan heteró, mint hitte. 2 hónapja vagyok együtt a barátnőmmel, előtte is igen instabil lelkiállapotom volt és depressziós vagyok. Pszichológushoz ugyan már régen nem mentem. Jövőre fejezem be a szakmám és utána a párommal szeretnénk összeköltözni ugyanis messze élünk egymástól. Jól indulok ugye? Szerintem is az élet fintora. Csak hogy édesanyám nagyon ragaszkodik hozzám, pánikbeteg és bipoláris. Enyhe skizofréniás tünetei is vannak. Én vagyok az egyetlen lánya. A coming out szóba se jöhet. Rettegek ha a jövőmre kell gondolnom, nem tudom hogy leszek képes itthagyni ha nem akar elengedni. A pláne hogy a költözés helye azon múlik hogy a 22 éves bár lélekben kissé gyerekes párom akinek én vagyok az első igazi kapcsolata és nekem is ő nem túl stabil. Nem szándékosan ugyan de nen is túl empatikus. És tőle függ, hova költöznénk mert a karierje miatt csak most tud továbbtanulni. De még azt se tudja hova menjen és a nyakunkon a felvételi. Én idén érettségizek. Rettegek hogy elszakadunk. Nem tudok beszélni erről senkivel mert a kapcsolatunk is titok. Úgy érzem megfojtanak a titkaim és a belső agályaim. A depresszióm is egyre rosszabb, insomniám van és sírok minden éjjel. Ezt se merem elmondani senkinek. Mégis mit tehetnék? Nem tudom, hogy ide fordulhatok e ilyen problémákkal, de a háttér társaságtól aki foglalkozna ezzel nem kaptam segítséget csak klisét. Kérem nyitott szívvel olvassa amit leírtam, mert nehéz volt megnyílni. Köszönöm válaszát előre is.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Öngyilkosság
Angol0808, 2018. december 31.
Sziasztok egy 1t éves lány vagyok .2 éve nem merek utcára lépni csak ritkán,az iskolában többször megbuktam ,nem a jegyeim miatt,a pánikbetegségem az elején elviselhetõ volt de mára már borzasztó.Mindig bántottak az osztálytársaim de mindig figyelmen kívül hagytam,de egy idõ után nem bírtam összeomlottam.Most azt hihetitek valami nyávogós kislány vagyok de nem.Anyám ,nem törõdik velem ,õ tette tönkre az életem amikor idehozott egy férfit ,aki szinte terrorban tart minket,de õ állítólag túlságosan szereti elzavarni.Többször megütött a nevelõ apám a vitáink adtán,de anyu ugyan úgy vele maradt ,és én rettegek már itthon is.Tudom még nem tértem a tárgyra de mindjárt oda érek.Nincsenek már barátaim ,mindenkit eltoltam magamtól mivel gyûlölöm magam ,kívülrõl s belülrõl egyaránt.A középsuliban is mindenki piszkál ,pedig hozzájuk se szólok ,segítséget meg nem merek kérni,nem merek tükörbe nézni annyit mondták nekem hogy ronda vagyok.Nem próbáltam eddig öngyilkos lenni ,de fájdalmat már okoztam magamnak több féle képpen,most már vettem pengét ,de nem otthon akarom megtenni ,hanem valami olyan helyen ahol anyám nem talál rám.Szerintem nem vagyok önzõ e téren ,új életet akarok jobbat mint ez ,anyám eddig se vett észre mert neki a férje fontosabb.mit tegyek?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hóbortus anya
Vivien, 2018. december 25.
Mit csináljak ilyennel?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Teljes kilátástalansåg
Bánat, 2018. december 24.
Szép estét! Fél éve költözött el a férjem, magamra maradtam a 4 gyerekkel, eljött a nap amitől annyira féltem, a szenteste, mikor boldognak kellene lennem, de nem vagyok az, úgy érzem összeomlottam, eddig erősnek gondoltam magam, de rákellett jönnöm, hogy nincs erőm. Félek...
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Pánikbetegség
Ihavenoidea, 2018. december 19.
Szép napot elnézést kérek ha zavarok. A Facebook ajánlotta hogy ilyen módon is kérhetek segítséget. Nehéz időszakom van gyakran vagyok kedvetlen depressziós és egyre többször jutok el a pánikrohamig is. Háziorvosom írt fel Frontint és kaptam időpontot pszichiáterhez de az még sokára lesz. Tippeket szeretnék hogyan bírkózzak meg egy adag rossz emlékkel úgy hogy ne veszítse el embereket amiatt hogy egyre ritkábban találom meg a régebbi vidámabb önmagamat. Nem úgy ismernek mint egy negatív letargiásan személy de utóbbi időben egyre nehezebb a küzdelem és titokban tartani a világ előtt mi az ami nyomaszt. További szép napot kívánok türelemmel várom válaszukat.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szeretem vagy nem?
Hannamanna, 2018. december 10.
Szia! Van egy fiú az osztályba aki nekem másfél hónapja tetszik és kérlek olvasd végig az üzenetem, szóval másfél hónapja tetszik. Szilveszternek hívják és a dolog már elmondtam a legjobb barátnőmnek és végre eljutottam odáig hogy megkérjem a barátnőm hogy mongya el Szilveszternek annyit Szilveszterről hogy magas és mint az átlagos fiúknak az iskolából oldal és hátul lenyírt haj és középen a hosszabban hagyott rész oldara van seperve. Szóval elmondtam a barátnőmnek hogy mongya el neki mert nekem nem volt elég önbizalmam. Elmondta neki ő csak annyit mondott idézem"fúj majd kigyógyul belőle" és amikor meghallottam úgy éreztem mintha belülről összetörtek volna de mivel becsengő volt ezért bementünk egész órán a padon feküdtem és csináltam a feladatot de a padról nem keltem fel. Eljött a szünet kimentünk egész szünetbe összekuporodva sírtam a padon és barátnőm mellettem ült és simogatta a hátamat hogy jobban érezzem magam. Egy pillanatra felnéztem és az iskolaudvar másik feléről láttam hogy az osztály háromnegyede engem néz és Szilveszter is. Egy másik osztálytársam aki ott volt amikor barátnőmék elmondták a Szilveszternek mert pont arra járt minegy azt láttam hogy felénk mutat és beszél és őt hallgatják az utáni óránk németnépismeret a hatodik óra. Egész órán rosszul voltam és én mivel már rá se bírtam nézni ezért barátnőm aki mellettem ült és szünetbe vígyasztalt észrevette hogy Szilveszter elég sokáig engem néz, nem őt hanem engem. Mikor ezt megtudtam egyszerre örültem és rosszul éreztem magam. Próbáltam a tekintetét a látványát kerülni,(ezt csak azért mondom mert elötte folyamatosan egymást néztük) és nem tudom pontosan miért de remélem hogy megbánta és büntudatot érez de bennem valahol mélyen lehetséges hogy még mindig tetszik.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Orvosok
Lilli, 2018. december 5.
Igen persze, hogy fontos mit gondol a háziorvosom. És én sajnos minden kritikát, megjegyzést, hozzáállást nagyon magamra tudom venni és képes vagyok ezeken hetekig is görcsölni, gondolkodni. Bár elképzelhető, hogy rossz napja volt épp az orvosnak, de amikor odakerültem hozzá és nyíltan elmondtam neki mi a problémám akkor se láttam rajta nagyon, hogy azon lenne kiderítsük mi az oka. Amit eddig megtudtam azt is magánorvosknál saját költség árán. Ő mindig azt mondja, hogy táplálkozzon egészségesen és minden rendbe jön, nem lesz semmilyen problémája. Amikor pedig már egyre költségesebbek lettek volna az orvosok, és más is mondta, hogy ezeket a vizsgálatokat ingyen is megcsinálják csak egy egyszerű beutaló kell hozzájuk elmentem újra a háziorvoshoz. Ő azt mondta, hogy ad beutalót, de semmi nem fog kiderülni és még hozzátette táplálkozzak egészségesen. A háziorvos váltáson is gondolkodtam, de az a baj, hogy nem tudom, hogy éppen akihez mennék ő, hogy viszonyulna ehhez az egészhez.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Orvosok
Lilli, 2018. december 3.
Miért van az, hogy az embernek van egy problémája elmegy vele háziorvoshoz, de ő nem csinál semmit és mikor beutalót kér más rendelésre, hogy kiderítse mi a baja, akkor a háziorvos még lenézi. Akkor még a páciens érzi magát rosszul. Ő van ki lelkileg és már azon gondolkodik, hogy feladja az egész kutatást és megpróbál együttélni a fájdalommal, keserűséggel, rossz közérzettel. Miért lesz egy olyan ember orvos aki nem tud vagy mem akar másokon segíteni? Rádásul ezzel a hozzáállással teljesen beletapos a beteg lelkei világába ez miért nem zavarja? Vagy csak én vagyok ennyire érzékeny, hogy igy magamra veszem a hozzáállását??
  Ide kattintva elolvashatod a választ

nemvagyokbipoláris
Llucy, 2018. december 1.
Hogy kell nem végletesnek lenni? Miért vagyok egyszerre érzéketlen és hiperszenzitív? Miért lelkesít valami az egyik pillanatban és leszek aztán lusta hogy azzal foglalkozzak ami érdekel? Hogy kéne azzal törődnöm, ami nem is érdekel, mikor még azt sem tudom azzal hogy kell, ami igen? Miért olyan kiábrándító minden? Amúgy 24 vagyok, nő, és valószínűleg idealista egy kicsit. Az elmúlt 5+1 egyetemi évnek pedig jó eséllyel semmi értelme nem volt. Amiben jó vagyok, nem csinálom, amiben nem vagyok jó, csinálom, de minek. Hogy kéne eldöntenem mihez kezdjek az életemmel, mikor elvileg bármit kezdhetnék?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Tetánia
Lilith, 2018. november 28.
Jó napot kívánok.
Több, mint egy hónapja szívinfarkt gyanús tünetekkel kerültem kórházba. Azonban minden ilyesmit kizártak, később kiderült, hogy tetániás és pánikrohamaim vannak. Járok pszichológushoz, de igazából azon kívül, hogy meghallgat, nem segít semmit. A rohamok azóta is tartanak, változó mértkékben és időközönként. A magnézium hiányt folyamatosan töltöm fel a szervezetemben... és bármennyire is igyekszem mentális szintem stabilizálásban, úgy érzem, nem jutok előre. A pszichológus szerint tipikus művészbetegségem van... jómagam író, filozófus vagyok, nehezen küzdöttem le a segítség kérés miatt rámtörő rossz érzést is. A kérdésem az lenne, mit tegyek egy roham alatt... létezik valami bevett technika (hiperventilláció elleni légzésgyakorlaton kívül), ami segíthet? Sajnos pszichiáter csak előreláthatólag két héten belül tud fogadni. Ám a szorongásom nem vár annyit...mindemellé, tehát a tetánia, az erős idegi kimerültség mellé betársult egy elég hullámzó depresszió... alapból hajlamos vagyok bipoláris depresszióra. Nehéz gyerekkorom volt és nehéz kapcsolatom van az anyámmal. Van valami gyorgy segítség? Valami metódus, akár önhipnózis, bármi... amivel túlélem ezt az egészet? A rámtörő halálfélelem és a fizikai tünetek együttese... még jobban kimerít, munkaképtelenné tett. A választ előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

S.O.S.
kocsonya, 2018. november 24.
Szép napot! 43 éves 2 típusú inzulinos cukorbeteg férfi vagyok, mellette mentális problémáktól is szenvedek. Most azonban 2 hónapja más kísért. Cukorfüggőség!!! 1 év alatt szépen lefogytam 30 kg-ot erős elhatározással, diétával és sporttal. Jelenleg is minden nap edzek bő egy órát és napközben odafigyelek az alacsony ch tartalmú étkezésre és kevesebb kalóriabevitelre. 2-3 hónapja viszont éjszakánként annyira hatalmába kerít az édesség utáni vágy, mint egy drogfüggőt és nem bírom ki, hogy ne egyem magam torkig csokoládéval, nápolyival. Ekkora "zabálást" az inzulin korrekciójával sem tudok kezelni és minden másnapom lelkiismeret furdalással telik és azzal, hogy próbálom beállítani a cukorértékemet, ami nagyon nehezen sikerül, nem is csoda. Közben hipózok is jó néhányszor, ami rendkívül kellemetlen érzés. Tehetetlen vagyok! Legyenek szívesek segíteni, hogy próbálkozzam leküzdeni a cukorfüggőségemet! Bármilyen tanácsot szívesen veszek, mert nem akarom feladni, de egyedül már képtelen vagyok bármit kitalálni!!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

össze vagyok törve
nehézség, 2018. október 26.
Válaszát köszönöm.Hát igen már megpróbáltam beszélni vele.Igen kicsi sikerrel,mivel közölte velem hogy túl dramatizálok mindent és különben is Én igen nehéztermészetű vagyok.A vége az lett hogy megkértem hogy a szülei és a szülöi ház iránt kellő tisztelettel viszonyuljon.Sajnos erre a korábbi években is finoman figyelmeztetni kelett mindig sikerült is óvatosan rávezetni.Azért bizonyos határnál már nem a haverjai vagyunk.Most úgytűnik  hátrább lépett visszafogottab.Mivel úgy költözött el,hogy a férje elvitte a holmiját miközben ő a gyerekkel a kórházban volt és a vejünk úgy köszönte meg hogy itt lakhatott míg a lakásuk kész nem lett hogy lehordott bennünket mindennek pedig semmit nem ártottunk,már akkor is és előtte is elmondtuk,hogy nem fogunk az életükbe beavatkozni ez így is van volt lesz.Azt gondolom hogy nem veszik észre elsősorban a lányunk hogy már nem vagyunk mindig a toppon.Sok sok mindenre nem úgy reagálunk mint akár tíz évvel ezelőtt.Talán az is baj lett hogy mi többször mondogattuk,hogy szeretnénk gyakrabban több időt ketten a férjemmel együtt tölteni "kicsit  egymás körül forogni"hiszen harminc évig mindig minden a gyerekeink körül forgott.Persze most is de már lényegesen kevésbé.A fiam ezt nagyon helyeselte a lányom meg kicsit sértve érezte magát. De azt is mondtuk ha segitségre van szükség" kellően megbeszélve". . akkor természetesen hiszen ki segítsen ha nem a szülő vagy a gyerek.Hát ez sem mindig így volt  gyakran máris rögtön azonnal a mi részünkről Ők meg valamilye okkal kibujtak.A legtöbbször nekik kicsi gyerekük van.Tudomásul vettük már nem is próbálkozunk.Tudom hogy sokan küzdenek hasonló problémákkal, mi is voltunk fiatalok  biztos hogy mi sem mindig feleltünk meg az előttünk lévők elvárásainak,DE azért a szüleinkel a barátainkal mindig megfelelő képpen igyekeztünk  viselkedni.Nem "tapostuk"le őket ahogy ez mostanság divat.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

S. O. S.
ThamTham, 2018. október 24.
Régóta küzdök enyhe depresszióval, de mostanában félek túl messzire mentem. Megégettem az alkarom és megvágtam a bőrőm. Félek elmondani bárkinek is, hogy küszködök. Hogyan tudnék segítséget kérni?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

szerelem
linus, 2018. október 23.
22 éves lány
Nagyon bonyolult helyzetbe kevertem saját magamat, és nagyon nehéz is beszélni erről de kezdem az elején.
15 éves korom óta van barátom, tehát majdnem 7 éve, nagyon jól elvoltunk, mint a mesében tényleg, szépen építgettük a jövőnket. 2018 nyarán, mivel én fogathajtással is foglalkozom az egytem mellett, megismerkedtem egy másik fogathajtó fiúval, eleinte csak beszélgettünk, éreztem, hogy ő többet szeretne és bármit megtenne értem, én meg rosszul éreztem magam, hogy a párom hátamögött ezt csinálom. Először csak egész napos messenger üzenetgetések, majd órákig át tartó telefonálások, és két találkozó volt az egész. Egy nagyon helyes, sikeres, vagány fiú, csak közben kiderült róla hogy roma. Ebből adódnak a gondok, hogy nyílvánvalóan a szüleim nem fogadnák el őt, mint az én párom, egy metr roma, akármilyen sikeres, jó a munkája, háza, kocsija van, országos fogathajtó bajnok. Tudom, hogy tiltanának tőle és az egész falu rólam beszélne. A másik meg a párom, ő is egy nagyon rendes, dolgos, bármit megtenne értem, a tenyerén hordozna, de unalmas nekem, a szüleim viszont szeretik, elfogadták az első perctől fogva. Nem tudom mit tegyek, az eszemre hallgassak és maradjak a mostani párommal, és próbáljak meg újra szerelmes lenni belé, vagy adjak fel mindent a másik fiúért, akiért majd megszakad a szívem, annyira vágyok rá, és róla álmodozok.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Édesanyám
Pitecus73, 2018. október 23.
Tisztelt szerkesztők! Azért írok ,mert úgy gondolom ,hogy az édesanyám komoly veszélyben van a nővérem házában.Korábban próbáltuk elcsalni édesanyámat hozzánk,de mivel Ő is érzi,hogy a nővérem egyetlen bevételi forrása az Ő nyugdíja,és enélkül éhenhalnának a lányával együtt,nem tágít mellőlük,hiszen az Ő lánya így is.. Pedig fázik,mert a nővérem akkor sem gyujt be ha van tüzelő.6 kutyát lát el édesanyám úgy,hogy egyik sincs beoltva közel vannak kikötve és állandóan összegebajodnak, s folyamatosan ugatnak...Édesanyám koszban ,piszokban él és nem hallgat rám.. Létezik-e olyan szerv ami megvédi Anyámat a nővéremtől ,és valami minimális élhetési körülményt megkövetel,és rendszeresen ellenőriz is. A lelkemet annyira megszállja az aggódás hogy néha irgalmatlan haragot érzek a nővéremmel kapcsolatban...
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Bővebben
Mrcamhead, 2018. október 19.
Elnézést, hogy az előző üzenetem nagyon zavarta sikerült, nem igazán vagyok stabil. A történet tömören, 21 éves férfi vagyok nagyon intenzív depresszióval, motiválatlansággal, és személyiségzavarral. A tünetei ennek az állapotnak már évekkel ezelőtt mutatkozni látszottak, de nemrégiben kezdett iszonyatosan felülkerekedni rajtam. Folyamatos szorongás, szinte szétrobban a fejem a rengeteg gondolattól, fáradság, alvatlanság, rossz közérzet, motiválatlanság és még ezer hasonló negatív dolog teszik ki a napjaim egészét, és úgy érzem lassan beleőrülök. A körülöttem lévő emberektől nem tudok sajnos rendes segítséget kérni, hiszen ők sincsenek túlzottan jó lelki állapotban, így minden egyes napom egy fuldokló zuhanással egyenlő. Semmiben nem látom már a szépet, az érzéseim kezdenek megfakulni, és képtelen vagyok őszintén mosolyogni. Úgy érzem egész életemben arra vagyok ítélve, hogy ebben az állapotban szenvedjek, az eddig ÖSSZES próbálkozásom a változásra kudarcba fulladt, vagy csak rondított a helyzeten. A hozzám közel álló emberek szépen lassan lekoptak rólam, hiszen nem voltak képesek tartani magukat mellettem a személyiségem miatt. Kimenekültem a gondjaim elől külföldre, de az itt lévő "társas magány" csak még jobban összezárt a fejemben lévő káosszal. Nem látom a kiutat ebből az állapotból, mindegy egyes napomat egy személyes purgatóriumnak élem meg. A zavart gondolkodásomnak hála senki sőt még saját sem tudom valójában ki vagyok már, hiszen a figyelemhiány következtében folyamatos hazugságokkal építettem ki a világot magam körül amiben elvesztem. Fogalmam sincs mi lehetne a következő lépés, vagy, hogy egyáltalán meg-e tudok szabadulni ebből a pokolból. Könyörgöm segítsenek..
  Ide kattintva elolvashatod a választ

most hogyan tovább
nehézség, 2018. október 3.
össze vagyok törve
56 éves anya vagyok van két gyermekem  fiammal nagyon jó a kapcsolatom de a lányom: nos ő kicsi gyerek kora óta mindig problémás volt .neki valakivel mindig volt valamilyen konfliktusa hol az iskola társaival hol a tanáraival hol a nagyszüleivel hol velem.Mindig azt vágta a fejemhez hogy Én Őt elnyomom neki nem lehet véleménye mindig mindenbe csak dirigálok .Csinálta a maga  hülyeségeit .Aztán mikor balul sültek el a dolgok akkor mindig anya hozta rendbe a dolgait.Férjhez ment lett egy csodás kisfia imádom.Úgy érzem ő is nagyon szeret bár még két és fél éves.Azt gondoltuk az apjával majd megváltozik a gyerek jó hatással lesz rá .Nem igy történt.Maradt ugyan az a szertelen meggondolatlan aki volt.Bár mi történik  mindig rajtam csattan az ostor.Szerinte én rosszul állok mindenhez.Sose semmit nem kérdezek semmibe bele nem avatkozom ha ő úgyérzi majd magától megoszja velem azt amit szeretne.mindig türelmesen kivárom.nem fűzök megjegyzést hogy esetleg nem -e jobb lett volna igy vagy úgy  kerülöm a konfliktust.egy éve vissza ment dolgozni az unokámra legtöbbet én vigyáztam kevesebbet a másik mama.Bár mit tettem bár hogy vigyáztam a gyerekre abban előbb utóbb hibát talált.Most már ott tartunk ha a gyerekkel sétálni mennék még azért is engedélyt kellene kérni.De ő jön megy a szülői háznál meg sem kérdezi hogy hozzá nyúlhat-e bármihez .Gunyoros megjegyzéseket tesz.Szeretném tudni hogy vége lessz ennek valaha is.Vagy egyáltalán hogyan is viszonyuljak ehhez az egészhez.Ennyire rossz anya voltam vagyok.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem tudom hogyan tovább
Magdi, 2018. október 2.
Pár hónapja, elköltöztünk a páromtól a gyerekekkel, Igazából ő zavart el, már nem először, de most minden összejött, ezért elköltöztünk. A gyerekek holmiján, a ruháimon kívül semmit sem vittünk magunkkal. Már a költözés második napján értetlenül nézte, hogy mit csinálunk, mert állítólag nem gondolta komolyan... Azóta hol jobb, hol rosszabb a helyzet. A mai napig nem érti miért mentünk el. Ha jobb passzban van, próbál visszacsalogatni, ha rosszabb a hangulata, akkor fenyegetésekkel (már életveszélyessel is) követeli, hogy menjünk vissza, különben megbánom... Napokon keresztül hívogat, irogat borzasztó dolgokat, szerinte én "elvettem a családját (amikor tudom visszem hozzá a gyerekeket, mert egyedül nem hajlandóak az apjukkal maradni), tönkre teszem az életét. Kihasználtam, amit mondott (takarodjunk azonnal) és gyorsan elpakoltam. A gyerekeket teljesen ellene hangolom, uszítom" A nagyobb fiúk teljesen tisztában vannak a helyzettel, hiszen nem süketek, hallották amiket mondt és utólag elég hihetetlen, hogy nem gondolta komolyan. Amig együtt laktunk, minimális kapcsolatban volt a nagyokkal: az emeleten volt a szobájuk, addig voltak csak lent, amíg apjuk haza nem jött. Mióta elköltöztünk sokkal kevesebbet vannak a saját szobájukba. A pici sajnos fél az apjától, ő szinte minden  veszekedést hallott (mint utóbb kiderült, azokat is amikor azt hittem alszik), hiszen a szomszéd szobában volt.
Mióta párom hazajött a börtönből (4 éve) azóta nem találunk vissza egymáshoz. Nem erre számított, amikor hazajött. Nyilván elképzelte hogy fogunk élni, de nem jött be. Kábitószer problámák miatt került börtönbe, illetve a börtön előtt már ott tartott a kapcsolatunk, ha nem viszik el, elköltöztem volna, de így hogy őt vitték, mi maradtunk. Próbáltam újabb és újabb esélyt adni a kapcsolatnak, de azt hiszem nagyon megváltoztam, amíg egyedül voltam a gyerekekkel.
Számára szinte mindennél fontosabb a szex, de én egyáltatán nem élveztem már, sőt az utolsó évben az is nagyon zavart, ha hozzám ért, természetesen ez is rendkívül bosszantotta, sokat veszekedett miatta. Kértem, hogyha csak ez a baja velem, keressen mást, tartson szeretőt, de erről meg hallani sem akart. 
Mivel minden gyerek eszik az iskolában, én otthon nem főztem, ezen is folyton ment a vita, számonkérés, hogy neki nincs mit ennie. Hiába kértem, hogy rendeljen magának, hiszen munkahelyére is kiviszik. Érdkekes módon mióta eljöttem, minen napra van ebéd rendelve neki... 
Munkámból adódóan vannak hajtósabb és lazább időszakaim. Már több mint 10 éve éltünk együtt, mégis minden átdolgozott hetem (mivel csak azután tudtam nekiállni dolgozni, hogy a gyerekeket elrendeztem, este, éjszaka dolgoztam) vége hatalamas veszekedés volt, hogy ő már nem is számít....
Pár napja megírtam neki, hogy engedjük el ezt a kapcsolatot, keressen mást magának. Ha hagyja, én mindent megteszek, hogy a gyerekekkel jó legyen a viszonya, és segítek neki továbbra is, ha kéri, de ne várja, hogy visszamenjek. Azért döntöttem az írás mellett, mert szóban biztos nem engedte volna végig mondani. Alig küldtem el az emailt, felhívott. Úgy beszélt, mintha semmi sem történt volna (először azt hittem még nem is olvasta), pedig igen. Azóta nem csinál hisztit, ha egy-egy nap nem megyünk fel hozzá. Tekintve, hogy dolgozom,  iskola van, gyerekeknek délután különóra, edzés, tanulás, nem tudnak hétközben még egy-egy órát apánál is lenni. Erre egyébként  akkor nem volt igénye a páromnak, amíg együtt laktunk, sőt, most is inkább azt veszem észre, hogy amikor felviszem a fiúkat, 10-20 perc után már inkább csak velem akarna lenni, nekem próbál udvarolni, ami nekem elég zavaró.
Nem tudom hogy tudnám megértetni vele, hogy részemről ennyi volt, nem megyek vissza!? Ő zavart el, fogadja el a döntésének, szavainak a következményét!
Fogalmam sincs, hogy a fenyegetéseit mennyire vegyem komolyan? Amikor egy barátnőm születésnapján voltam (amiről tudott is, hogy elmegyek és a gyerekek a mámánál lesznek), akkor este annyire felpörgette magát, hogy 99 nem fogadott hívás, és 100-nál több sms üzenet várt a telefonon, tele fenyegetéssel, sőt éjjel addig autózott a városban, míg megtalálta az autómat (olyan üzenet is volt, hogy "itt áll az autóm mellett, azonnal menjek le" Szerencsére ekkor én már aludtam, telefon is le volt némítva, így csak reggel olvastam, de elég ijesztő volt az egész.. Nem akarok visszamenni, de ezt valamiért nem érti, fogadja el. Nem érti miért bánt engem amit mond, ír, hiszen "tudhatnám, hogy nem gondolja komolyan, csak nagyon maga alatt volt"
Vége lesz ennek valaha?
Köszönöm, ha válaszolnak!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Alkoholizmus
pancika10, 2018. szeptember 28.
Üdv! Nekünk 2011 ben vetélt el egy kislányunk,agyvérzést kapott,18 hetesen beindult a szülés..esélye sem volt,mondta a doki h néha elöfordul semmi gond...PERSZE!! SEMMI... Egy év múlva újra várandós lettem,végig kihordtam gond nélkül,simán szültem,semmi gond nem volt! 3 honapig! Akkor vettem észre h valami nem stimmel,nem vette át a játékot és furcsa volt. Vittük dokihoz tornára de senki nem mondott semmit,11 hónapos korában,amikor még mindig oldalra sem tudott fordulni fogtam és felvittem Pestre a Pető Intézetbe! Ott 10 perc után megmondták h ez a gyermek agyvérzést kapott! Rohantunk vissza a dokihoz és követeltük az agyi MR t mire nagynehezen kiirta! (Jófej) A helyzet az h nem csak a sérült rész van hanem benőtt egy cysta az agyába! Nem lehet mit tenni,a legjobb specialista sem műti meg! Hál isten értelmileg teljesen ép! 3 végtagi részleges bénulása van,tud menni nehézkesen és egy keze teljesen használhatatlan! Minden álma hogy egyszer futóversenyt nyerjen!!😢 Sajnos ugy érzem hogy kezdődő alkoholizmusom van,örököltem is apukámtól ,de egyre inkább el akar rajtam uralkodni! Még nagyon az elején vagyok de felismerem a problémát! Magamat okolom a történtekért pedig mindenki biztat h nem az én hibám.Nagyon nyomaszt hogy milyen élete lesz,mennyire fogják csúfolni,mennyire tud talpra állni,kényszerképzeteim vannak azzal kapcsolatban h mi lesz ha a cysta megnő,ezzel gyakran álmodom is! Azt mondja a párpom hogy tul aggódom! 3_4 naponta iszom,jobban érzem magam tölle sajnos,ugy érzem addig megszabadulok a problémáktol!!Jártam egy éve pszichológushoz öngyilkossági kisérletem volt, de ugy éreztem h nem segit,mi tévő legyek? Elöre is köszönöm a választ!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

nem akarom elveszíteni
nixi86, 2018. szeptember 26.
Kedves Szakértő! A férjemmel 5 éve vagyunk együtt, 1 éve vagyunk házasok. Én 32 ő 33 éves. Van egy kisfiúnk, aki még csak 2,5 hónapos. Szeretjük egymást, ez nem kérdés. Ő is mondja és én is mondom neki, azonban a szex nem működik közöttünk. Évi egy-két alkalomról beszélhetünk csak. Eddig ez nem volt olyan óriási probléma, elfogadtuk, mert az ölelés, bújás, közös programok elég volt, bár tudtam, hogy neki milyen fontos a szex és az exeivel ez nagyon jól működött. Az elején nálunk is ment, aztán egyre többször utasítottam őt vissza, míg végül felhagyott a próbálkozásokkal. Nem tudom igazán az okát, hogy miért. Rágörcsöltem, hogy rossz vagyok az ágyban, és hogy neki jóval nagyobb a tapasztalata. Nekem csak egy férfi volt az életemben előtte, akivel nem volt jó a szex. Nem jutottam el az orgazmusig és sajnos a férjemmel sem megy, pedig fizikailag nincs gond. Képes vagyok rá. Egyszerűen nem tudok feloldódni. Most odáig jutott a kapcsolatunk, hogy a szexhiány miatt felmerült a válás. Én nagyon próbálkozom, mert a vágy megvan bennem, de ő már nem kíván. Szeret, de már nem vonzom. Ez teljesen elkeserít. Voltunk már korábban párterápián ebből kifolyólag még az esküvő előtt, de nem hozott áttörő megoldást. Most utolsó próbálkozásként felvetette, hogy menjünk el szakértőhöz, akinek ez a területe, habár nem hisz a házifeladatokban, amiket ilyenkor szoktak adni és őszintén szólva én sem tudom elképzelni, hogyan tudna segíteni, ha már nem tart vonzónak a párom. Azt mondja, hogy kiöltem belőle a vonzódást a visszautasításokkal és most már hiába próbálkozom. És amúgy sem látja a szememben a rajongást, amire neki szüksége van. Nem tudom mit tehetnék. Nem akarom elveszíteni és a kisfiúnknak is szüksége van rá, akit nagyon szeretünk. Külön alszunk, hogy tudjon aludni éjszaka. Én intézem az éjszakai etetést. Sokat beszélgetünk mostanában erről, de fogalmunk sincs hogyan oldjuk ezt meg. Hogyan próbálkozzam, mit tegyek, ha ő már nem akar úgy hozzámérni? Fizikailag nincs gondja és más nők látványa be tudja indítani. Van egyáltalán remény?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hogyan lehet túlélni? II.
Törpilla, 2018. szeptember 24.
Kedves Olvasó. Mire olvassa már teleregényt fogok irni Önnek.Gondolkodtam, hogy ezt a részt vajon publikussá tegyem e vagy egyáltalán leírjam azt amit szeretnék. Arra gondoltam, hogy leírhatnám e annak az estének a történetét Önnek. Megtudna velem értetni dolgokat akkor ha ismerné az egészet?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szorongás pánik
Zol22, 2018. szeptember 20.
Üdv! Egy 22 éves fiatal fiú vagyok. Nem rég végeztem az iskolával és el is kezdtem dolgozni. A gondom az, hogy bár mindenki szimpatikus és kedves nagyon félek a munkahelytől. Az emberektől is félek, hogy elítélnek lenéznek. Igyekszem a lehető legjobban dolgozni mégis rettegek attól hogy valamit elrontok amit nem tudok kijavítani. Illetve attól, hogy így a munkatársaim mitgondolnak, és attól hogy leszidnak megszolnak lecsesznek. Azt hittem, hogy boldogan fogom végezni ezt a munkát, de nem érzem úgy hogy szeretem ezt csinálni és akkor már pályát is tévesztette. Így hát segítségre van szükségem ennek leküzdésében nem szeretnék így élni, nehezen alszom el folyton csak erre gondolok.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hogy lehet túlélni?
Törpilla, 2018. szeptember 12.
47 éves anyauja vagyok.A kisebbik fiam 23 évesen meghalt. Azt hittük vakbélgyulladása van, hívtunk hozzá mentőt 3x mert egyre rosszabbul lett. Én Pesten voltam Ő pedig vidéken skypoltunk miközben várakoztunk. De meghalt 5 perccel azelőtt hogy kiért a mentő.Én hallottam hogy meghal, a nagymamája pedig fogta a kezét. Nem értem a mai napig hogy miért nem jöttek? Miért egy távoli városban ülő diszpécser dönt sorsok felett :( Hogy kell tovább élni úgy hogy a másik gyermekemet megóvjam? Hogy ne roppanjon össze az öccse halála miatt? Hibás vagyok vajon mert a munkám mésik városba szólitott? Hogy értesem meg az a saját anyámmal, hogy mindent megtett amit lehetet, de nemjött a segítség:( A végső diagnózis tüdőembólia volt. Nem tudom milyen tüneteket kellett volna látnunk, csak a hasmenése volt és néha hgyenge. Gondolom ez volt az egyik ilyen jel amit mi tévesen a hasmenéssel kapcsoltunk össze, hogy bekapott valami nyári vírust.De előtte nap még olyan jól volt, mondta hgy most már csirkét eszik mert éhes... Az egész estét végig beszéltük.Mégis mire másnap hazértem  már csak az ágyon feküdt csukott szemel.Szép volt, mintha aludna...Hogy fogom feldologzni? Dolgoznom kell, élnem kell hiszen van még egy fiam,van párom ,még él az anyukám.De egy kicsit ln is meghaltam augusztus 2-án
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szakítás
DDDDDDDDDD, 2018. szeptember 12.
Kedves Lelkisegély! 23 éves fiú vagyok és 5 éve ismertem meg a barátnőm, akibe egyből beleszerettem. Nem úgy indult, ahogy annak lennie kellett volna, de 2013 novemberben összejöttünk. Nagyon sok mindent átéltünk, sokat veszekedtünk, de mindig megoldottuk. Nagyon szerettük egymást. 2017 szeptemberben 10 hónapra külföldre mentem tanulni, amibe beleegyezett Ő is és megbeszéltük, hogy kitartunk egymás mellett. Minden jól ment, míg 2018 májusban 2 héttel a legutolsó találkozónk után egy kisebb vita után egyből szakított velem. Azt hittem ez is olyan 3 napig fog tartani, de sajnos azóta is tart. Mikor hazajöttem júniusban próbáltam beszélni vele, de ragaszkodik hozzá. Nagyon rosszul vagyok miatta, még mindig szeretem és próbáltam beszélni vele azóta is, mert nem találkoztunk de mindig azzal kezdi, hogy utunk elválik és neki már nem megy. Mit tegyek? Annyi szép emlék, 4,5 év veszett oda úgy, hogy nem ad utolsó esélyt magunknak. Holnap találkozunk, de már leírta, hogy ez a tényeken nem változtat. Eléggé rosszul érint, mondhatni depressziós lettem: nincs étvágyam, nem alszom, folyton ezen gondolkozom, és azon, hogy Ő hogy tud így átlépni egy 4,5 éves kapcsolaton. Szíves segítségüket kérem, mert nehezen tudom ezt megbeszélni mással. Köszönettel!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

ex
kospa, 2018. szeptember 12.
Üdv! 6 éves kapcsolatomnak lett vége április végén. Az ok, hogy elsők voltunk egymásnak és az exemnél valami bekattant és még most szeretné "kiélni" magát, mert házasság, gyerek mellett ilyet már nem tehet. Azóta neki is van valakije és nekem is van valakim, de képtelenek vagyunk elengedni egymást. A nyarat távol töltöttük egymástól, de szeptember óta egy városban vagyunk, és újra találkozgatunk. Átbeszéltük a dolgainkat, elvitettem vele az összes holmiját a lakásról (mert sokat bántott, nagyon nem korrektül csinálta ezt az egészet), de aztán mégiscsak találkoztunk, és beszélgettünk, de kettőnkről egy szó sem esett (direkt) és azóta is találkozgatunk. Ennyi idő elteltével sem tudom feldolgozni a történteket, holott nyáron könnyebbnek éreztem. Nem tudom őt elengedni, ezerszer próbáltam. Ő pedig nem is akar, de akkor meg nem csinálhatná ezt velem.. Tanácstalan vagyok.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Tanàcstalan
Zsazsa, 2018. szeptember 9.
Üdvözlőm! Nős baràtom van màr 4 ève, neki dolgozom az ő panziójàt vezetem, nagyon megszerettem ezt az embert, de kiderúlt hogy kb 1 ève nemm csak èn vagyok neki hanem plusz egy negyedik, nem tudok ezzel megbirkózni ő tagadja, de egyértelmű jelek vannak . Állítólag szeret elhalmozz ajàndékokal de a sex nem mükődik velem. Nincs erőm elmenni innen félek a vàltozástól az újra kezdéstől de valójàban ha itt maradok a fàjdalom fog tönkre tenni😞😞😞nem tudok elèg erőt gyűjteni kérem segítsen
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segit ség kérés
Hunter, 2018. szeptember 9.
29 éves vagyok és van egy nö akit nem tudok el engedni annyira szeretem de ö nem szeret de mindent meg adnák neki bármi is legyen már nagyon régota szeretem hiába kezdtem kapcsolatokat hogy el felejtsem de nem sikerül mert akkor is csak ö járt a fejemben és ez már 5 éve tart ez és nem tudok nélküle lenni nincs semmi értelme az életemnek nélküle
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Dühkitörések
Magamba123, 2018. szeptember 6.
Üdv! Én egy 25 éves férfi vagyok és elég gyakran vannak dühkitöréseim. Ennek következménye tárgyak dobálása, a testem "dobálása" stb. Az oka talán az lehet hogy elég gyakran vannak negatív gondolataim, általában "beképzeléseim", melyek valótlan dolgokon alapulnak. Erre van valamiféle megoldás?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Padló
ZsófiZsozsó, 2018. szeptember 4.
MaDélutánElviselhetetlenDepresszióTörtrámNemLátokKiutatASzenvedéseimből
  Ide kattintva elolvashatod a választ

A parom teljesen kikeszit
Rella, 2018. augusztus 31.
Sziasztok! Ma ahogy felkeltem már ereztem,hogy ezt nem bírom tovabb valaki segitsen valaki mondjon valamit egy orulttel elek egyutt es mar nem birom teljesen idegronccsa tesz. Nem normalis fiatal ember de teljesen kivan egve mindenbe dolgozni sem akar ha megis mindenkibe belekot neki semmi sem jo se ez az elet se az otthoni, nem lehet rajta eligazodni egyik percbe meg jo neki aztan teljesen negetiv lesz es csak mondja megallas nelkul a semmit es meg arra is duhos. Evek ota szornyu rossz termeszete miatt szenvedek,szerintem ő kezd megőrulni es uldozesi maniaja is van nem kicsit.Iszik eleg sokat es ha kis sor mar megtette a hatasat na akkor kezdodik csak a pokol szamomra.engem hibaztat a rossz eleteert szornyu gyerekkora volt es mindig mentsegnek hasznalja.De mar felnott es evek ota szereto ksocsolatba lenne velem ,(ha ő is tudna szeretni).de mar arra is gondoltam egyszeruen csak gonosz es egyre gonoszabb lesz. Osszefuggestelennek tunhet ez az egesz de higyjetek el ez csak egy kis resze amit irok belefaradtam 34 eves vagyok es nem akarok igy elni,legyen mar normalis
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Beleszerettem egy jó barátomba, aki külföldön él
andreaHelp, 2018. augusztus 27.
16 éves lány vagyok. A fiú akiről az üzenet szól pár hónappal fiatalabb nálam.
Jó pár éve ismerjük már egymást, de úgy igazán közel a tavalyi év során kerültünk egymáshoz. Mikor kiköltözött nagyjából 3 évvel ezelőtt, egy voltam azon kevés barátai közül akikkel igyekezett fent tartani a kapcsolatot, ám én akkoriban sok mindenen mentem keresztül, éretebb voltam mint kortársaim, úgy éreztem mindenkivel csak hamis kötelékek fűznek össze, így vele is megszakítottam a kapcsolatot. Egy éve azonban ő újra beszélni kezdett velem, és az életem neki köszönhetően ismét élvezhetővé vált. Mindig is szorongtam és visszahúzodtam, de mint minden más gyerek, barátokat akartam, görcsösen igyekeztem beilleszkedni, de neki hála rájöttem, hogy nem szükség olyanná válnom aki nem vagyok, hogy a megfelelő emberek szeretni tudjanak. Neki köszönhetem, hogy sosem éreztem magam egyedül, mert tudtam, hogy őt ott messzi érdekli, hogy velem mi történik, meghallgat, segít, ott van nekem, hogy a világ milyen hatalmas, és szeretni milyen nagyszerű dolog.
De mivel mindketten egy olyan életszakaszban járunk, ahol a nemi különbségek és egyéb dolgok különösen érzékenyen érintik az embert, túl sokat veszekedtünk, szüneteket tartottunk, összezavarodtunk.
Mióta újra beszéltünk csak ő járt a fejemben, a barátaimnak róla beszéltem, az életem körülötte forgott, mindent elfogadtam és megszerettem benne, a negatív tulajdonságait is jónak láttam, még ha meg is bántott, nem tudtam rá sosem haragudni.
Mindezidáig fogalmam sem volt arról, hogy valójában mégiscsak talán szerelemről lehet a levegőben. Sokan mondták nekem, hogy erről lehet szó, de én lecsitítottam őket, magamat, az univerzumot. "Attól, hogy fontosabb nekem mint mindenki más, attól, hogy folyton ő jár a fejemben, attól, hogy néha furcsa képzelgések szállnak meg, attól, hogy a szélre is féltékeny vagyok néha ha rá fúj, még nem jelenti azt, hogy másképpen szeretem, mint legjobb barátot, ez mind csak a pubertás meg a hormonok."
Négy hónappal ezelőtt történt egy eset, ami során annyira megbántott, hogy úgy éreztem elég volt. Szereztem új barátokat, mind azt mondták nekem, hogy ami köztünk van az egy mérgező kapcsolat, akkor én is így gondoltam. Neki sose voltam annyira fontos, mint nekem ő, és én ezt el akartam fogadni, mert nyílván a fiúk máshogy műkodnek, ő még nem elég érett, türelemmel kell lennem, de nem ment. Hazajött egy pár napja az apukájához aki egy másik városban él, két óra tömegközlekedéssel eljutni oda. Azt mondta, nincs elég ideje lejönni ide, és én ezt megértettem, és felajánlottam neki hogy elmegyek oda egy néhány órás röpke találkozóra. Azt mondta nem mehetek, mert az túl kínos lenne neki, az apukája és a testvére azt hinnék a barátnője vagyok, úgyse tudnánk mit csinálni, hagyjuk, majd a nyáron.
Szörnyen dühös lettem. Mégis mi az, hogy kínos?! Nekem róla és arról, hogy mennyire szeretem mindenki tudott, még apám is, aki több éve nem él velünk és nem is vagyunk jó viszonyban. Minden alkalommal nálunk találkoztunk, egyszer egész éjszaka ott is maradt, senki se akarta elhinni, hogy csak sorozatoztunk. Nem szabadna kínosnak lennie, nekem nem volt kínos. Ekkor jöttem rá mennyire fiatal is még ő, hogy miért is nem ért meg bizonyos szituációkat, hogy lehet úgy van ahogy régen gondoltam, miszerint nem vagyunk egy hullámhosszon és bármennyire szeretném, nem is leszünk. Ugyanazt csinálta velem mint a régi nagy barátnőim akikért én akkoriban odáig voltam és bármit megtettem volna értük, de ez nem volt kölcsönös, mindenféle kifogást hoztak fel arra, miért nem tudnak találkozni velem, amikor szükségem volt rájuk, kislányok voltak, népszerűek, üresfejűek, és mégis tönkre tudták tenni a lelki világomat, arra a szintre juttatni, hogy ma már képtelen vagyok kapcsolatokat építeni és megtartani, beszélni, magamat adni. És ez a fiú is azon volt, hogy csalódást okozzon nekem, és újabb sérüléseket, amik olyan jelentéktelenek és gyerekesek, mégis megváltoztatnak.
Megírtam neki mit gondolok. Megírtam érthetően miért és mennyire esett rosszul amit mondott, és hogy képtelen vagyok végigmenni egy újabb ilyen "barátságon", miután annyit küszködtem, hogy valamelyest tovább lépjek a régi macerákon. A monológom végén elmondtam neki, hogy mindezek ellenére, nekem még mindig fontos, és én szeretném ha tartanánk a kapcsolatot, a dolog rajta áll, hogy akar-e változtatni, vagy nem éri meg. Nem mondta ki egyenesen, csak azt írta, az utobbi időben úgy érezte, megromlott a kapcsolatunk, amit én nem így láttam, tehát világossá vált minden. Az üzenet végén megkérdezte tőlem, hogy akkor ennek vége van-e.
Elgondolkodtam. Minden, amit ő leírt, nem volt igaz rám. "Mintha már csak rutinból kérdeztük volna meg hogy van a másik, mert igazából nem is érdekelt minket" Engem érdekelt. Őt ezek szerint nem. Unalmasnak érezte a beszélgetéseinket, én viszont minden percét élveztem, még ha csak egy négy szavas gyors várakozás közbeni unalomüző eszmecsere is volt, én szerettem.
Ahhoz hogy működjön a dolog, mindkettönknek változtatnia kellett volna. Én viszont ezek szerint nem voltam számára elég, de én ilyen vagyok, így ezzel nem tudnék mit kezdeni. Hogy váljak érdekesebbé? Ha egy ideig renben is lennénk, újra rám unna, újra veszekednénk, végülis csak kihasználtuk egymást. Így azt mondtam, igen, vége van.
Azóta se hagy nyugodni. Mindig de mindig ő rajta gondolkoztam, keresve a válaszokat, hogy hol ronthattam el. Próbáltam bebeszélni magamnak hogy utálom, de ez nem így volt. Megbántam millioszor, de ugyanannyiszor rábeszéltem magam, hogy ennek így kellett lennie.
De szükségem van rá. Minél több idő telik el, annál jobban tisztul a kép. Szükségem volt rá, most is van. Senkivel se érzem magam olyan jól mint vele éreztem. Senkit se tudok szeretni annyira, mint őt. Szükségem van az egész esti beszélgetéseinkre, virrasztásokra, nevetésekre, drámákra, hallami mi történt vele aznap.
Ahogy gondolkoztam elkezdtem kérdéseket feltenni magamnak, és végül eljutottam idáig. Minden azért volt, és azért nem működött, mert az egész idő alatt szerelmes voltam belé. Nem hiába fájt annyira, ha a lány barátairól beszélt. Nem hiába bántottam meg én is annyiszor, mert furcsákat mondtam, mert tudat alatt éreztem mi történik, éreztem, de nem vallottam be magamnak, se neki, se senkinek. Most hogy rájöttem, teljesen le vagyok blokkolva, egyszerre örültem és tört össze a szívem. Annyira örülök, nem értem hogy miért, meg vagyok könnyebülve, és úgy érzem mindenkinek tudnia kell, neki tudnia kell. De nem fogja tudni.
Az elmúlt heteket az apukájánál töltötte az országban. Onnan tudom, hogy a neve mellett kiírja hol tartózkodik, és én minden nap megnézem. Még mindig nem voltam tisztában az érzéseimmel mikor pár hete a városba jött. Amikor megláttam hol van, a szívem majd kiugrott, elhívtam egy barátnőmet sétálni, hátha látom az utcán, szépen felöltöztem, indulás előtt újra megnéztem, de akkor már nem volt itt. Nagyon csalódott voltam, még ha tudtam is, hogy esélyem sincs újra látni. A barátnőm maradt, én teljesen összetörtem, ő pedig folyamatosan kérdezte mi bánt, mikor tudta, hogy itt volt ő, és hogy elment. Tudnia kellett volna pontosan, mi az ami bánt, és még most is kérdezgeti ha véletlen elejtek egy szomorú pillantást. Ha igazán szeretne tudná, hogy mi a baj. Konkrétan még el is mondtam neki, de ha ennyire nem figyel, nem érdekli, miért kérdezi? Jelenleg ezt a lányt mondanám a legközelebb állónak a baráti körömben, és ha ő se hallgat meg, ki fog? 
Kinek mondjam el, hogy szeretek valakit, akivel már megszakadt a kapcsolatom, külföldön él, saját élete van, lehet már barátnője is, mégis boldog vagyok és hálás, hogy szerethetem?
Valóban el kéne engednem már végre ezt az egészet?
Őszintén szólva, nem tudom pontosan mi az amire kíváncsi lennék, de úgy éreztem el kell mondanom ezt valakinek, aki tud nekem bármilyen tanáccsal szolgálni és őszintén meghallgat. A hozzám közel álloknak sokszor igyekeztem felhozni a témát, de úgy láttam kényelmetlenül éri őket, amiért nem értik meg a helyzetemet és ezáltal nem tudnak nekem segíteni, így egy ideje már magamban tartom, de úgy érzem felrobbanok.
Az egész érzés új nekem. Voltak már fiúk akik felkeltették az érdeklődésem, de vele valahogy ez egész más. Mélyebb érzéseim vannak. Nem tudom megfogalmazni, csak azt tudom, hogy ez olyan kötelék, amit sosem lett volna szabad eldobnom. Bűnösnek érzem magam amiért így érzek iránta. Még ha valami csoda folytán kölcsönös is lenne, az egésznek nem lehet jövője. Távkapcsolat ilyen fiatalon? Hogy kérhetnék én tőle ilyet?
Úgy gondolom azért tartott ilyen sokáig felfognom miként érzek, mert végig egy stoptábla keringett előttem, ha valami olyasmi jutott eszembe, hogy milyen jó lenne most megfogni a kezét, összebújni, ha azon gondolkoztam milyen lenne megcsókolni, csak úgy a semmiből, belül kupán vágtam magam "nem"-et kiáltva. "Reménytelen, nem érdemled meg." De amikor találkoztunk élőben, ezek a gondolatok nem mentek el egy egyszerű fejcsóválással. Időről időre erősödtek, már nem tudtam vele rendesen beszélni, még a hangleejtésem is megváltozott, zavarban voltam, de ezt annak tudtam be, hogy eleve egy szorongó természetű egyed vagyok, mindig zavarban érzem magam. De azt, hogy csak arra tudtam gondolni mennyire meg akarom fogni a kezét, magamhoz akarom szorítani, nem tudtam megmagyarázni. Minél közelebb akartam hozzá lenni mikor itt volt, mert tudtam, hogy sokáig nem látom, nem érzem, nem hallom. Ő ezt észre vette. Találkozások után hetekig nem akart velem beszélni, eleinte kerek perec meg is mondta hogy szünetet akar, de utána már nem merte, én pedig hiába tudtam, erőltettem a beszélgetést. Visszagondolva hihetetlen, mennyire nem tudtam magam kordában tartani, és nem éreztem rossznak amit csinálok, mert teljesen biztos voltam benne, hogy ami flörtnek is hangozhatott se az volt, mert ő csak a legjobb barátom, és ő is tudja. A fenét. Ő egy kamasz fiú, akivel óvatosabban kellet volna bánnom, észre sem vettem, mennyiszer bántottam meg, annyira buta vagyok.
Utolsó találkozásunknál, decemberben voltak ezek a gondolataim a legintenzívebbek, lehet ezért is lett végül az az utolsó találkozásunk. Azért vethettem véget neki, mert tudtam, hogy ha tovább tart, ha többet fogok érezni, bajban leszek. Hogy fogom túlélni azt a rengeteg nélküle töltött időt ha beleszeretek? Hála magamnak, rájöttem, hogy sehogy. Mert abszolút nem beszélünk.
Hamarabb kellett volna ezen elgondolkoznom. Ha rájövök, talán képes lettem volna visszafogni magam, elfogadni mit érzek, de titokban tartani, hátha egyszer elmúlik, vagy ha nem, akkor bevallani, őszintének lenni. Így nem tudtam sem elfogadni, sem titokban tartani, se visszafogni, de az érzés ott volt, annak ellenére, hogy nem akartam, hogy ott legyen. 
Azt mondják, el kell fogadni, és tovább kell állni. De én nem tudom. Össze vagyok zavarodva, rettentően hiányzik, nem akarom ezt elfogadni és lezárni, de tudom, hogy nem írhatok rá, azok után ami történt, hisz világosan megmondta, hogy unalmas vagyok, és nem akarja rám vesztegetni az idejét, nem akarja, hogy mások tudjanak a létezésemről, hiába mondta hogy büszke ránk és szeret engem, nem így volt. Pont ellenkezőleg.
Tanácstalan vagyok.
Nagyon köszönöm, hogy ezt leírhattam, sajnálom, hogy nem összeszedett, nagyon kérem szépen segítsen, mondja el a véleményét. Valamit. Akármit.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kérdés
Wolf001, 2018. augusztus 17.
Érdemes kockáztatni azt a cseppnyi boldogságot, hogy láthatom és kedvesen rámköszön azért a hiú ábrándért, hogy valaha az enyém lehet?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mit tegyek hogy a fiam ne legyen zárkózott?
Nemes Gyuláné, 2018. augusztus 17.
Tisztelt Cím! Segítséget szeretnék kérni! Harminc éves a fiam! Sajnos már háromszor akadt össze olyan lánnyal aki csak kihasználta! Mielőtt a legutóbbit megismerte azért eljárt néha a barátokkal. Sajnos nem tudom rávenni hogy kimozdúljon a lakásból. Csak a munkába megy és haza. Tegnap volt a szülinapja. Vártuk az apjával és amint megjött már vettem elő a tortát, elő, ő hagyjál és kikerült, bementem a szobájába! A torta vissza a hüttőbe. Nagyon elvagyok keseredve hogy mit rontottam el! Szeretném ha végre lenne párja! Hogy tudok neki segíteni! Minden káros szenvedély mentes! Szovtverfejlesztő mérnök. Kérem szépen adjon tanácsot, mit tegyek! Köszönöm szépen! Nemes Gyulané
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segítség!!!
siyoga, 2018. augusztus 17.
Tisztelt Segítők! 43 éves férfi vagyok.Több mint húsz éve élek együtt a párommal. Két lányunk van 20 és 13 évesek. Több hitelem is volt és úgy döntöttem egy éve, hogy minden munkát elvállalok amit csak lehet, hogy eltűnjenek a hitelek. Ezt otthon meg is beszéltük és meg is történt, augusztusra mindent visszafizettem. Illetve egy közös hitelünk van a párommal, a ház vásárlásra felvett hitel amit még nyolc évig fizetünk. Július 22-én felhívott a párom, hogy beszélni szeretne velem pedig alig két órája jöttem el otthonról. Bejött a munkahelyemre és azt mondta, hogy szeretné, ha elköltöznék otthonról. Azt hittem rosszul hallok. Nagyon jól megvoltunk, soha nem veszekedtünk nem értettem, mi történik. Azt mondta, hogy érzelmileg nem érzi magát biztonságban mellettem, soha nem vagyok vele. De hát ezt megbeszéltük, hogyha elfogynak a hitelek lassítok és soha nem panaszkodott vagy kért, hogy másképp legyen. Aztán kiderült, hogy öt hónapja van valakije és vele szeretne élni. Meg sem fordult a fejemben mikor szeretkeztünk, hogy tegnap talán egy másik emberrel csinálta ugyanezt. Összeomlottam. Amikor kicsit magamhoz tértem beszéltem vele, elmondta, hogy a mi kapcsolatunktól már nem akar semmit. Én közöltem vele, hogy a lányomat nem hagyom ott. Jelenleg mint lakótársak élünk együtt. A kislány elött tartjuk a látszat kapcsolatot, nem akarjuk elmondani neki, legalábbis egyelőre. Viszont mivel én nem megyek el, ő nem hozhatja oda az új barátját ezért most házat keresnek. Nem tudom mi lesz a jövő, de félek tőle. Amiben segítséget szeretnék kérni az a saját állapotom. Lassan eltelik egy hónap és képtelen vagyok megnyugodni. Csak ő jár a fejemben. Nem tudom elképzelni az életet nélküle. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem és mennyire fontos nekem, de nem igazán hatotta meg. Nincs jövőképem, az önbizalmam, önértékelésem romokban. Nem tudom elengedni. Mit lehet ilyenkor tenni? Hogyan kezdjem újra 43 évesen? Csak a családom volt és a munkám. Szerintem még ismerkedni sem tudnék. Lehet valahol beszélgetni hasonló helyzetű emberekkel? Összeomlott a világom és nem érzek magamban sem erőt sem képességet egy új építéséhez. A lányaim tartják bennem a reményt, bár a nagyobb már nem lakik velünk. És még abban is reménykedem, hogy mégsem fog működni az új kapcsolata és újra együtt leszünk, mert nagyon szeretem. Köszönöm!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Kilátástalanság
Laura23, 2018. augusztus 16.
Szép napot. Kezdeném azzal,hogy évek óta nem találom a helyemet, 14 éves korom óta csak megyek a világban. Most is csak megyek munkás szálloról munkás szállóra. Célom az van hogy majd legyen családom és házam meg egy kis kocsim. Csak szimplán az alapokat szeretném megteremteni de egyszerűen nem látom ennek a végét :( . 23 éves de úgy érzem magam mint egy megviselt 40-es. Nem tudom lekezelni az emberek igazságtalanságát azt hogy gonoszak velem sokszor pedig csak segíteni akartam rajtuk vagy csak kedves vagyok. Most van egy párom nagyon szeretem de így mégnehezebb. Megakarok állni de nem megy :( menekülök megyéről megyére de sehol nem jó. Hogyan kezeljem le ezeket a dolgokat?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szex
félős, 2018. augusztus 3.
30 feletti ,,férfi" vagyok. Sose volt még barátnőm. Most lehetne és piszkosul félek a szextől. Gőzöm sincs, hogy és mit kell csinálni.Nem merem meglépni noha ő szerintem már csak rám vár. Értéktelennek és alkalmatlannak tartom magam arra, hogy a barátja legyek valakinek. Nincs bennem semmi férfias, semmi ami értékelhető. Szerintem ő is csak azért szúrt ki magának,mert nem talált jobbat és ha nincs ló hát.. Az életem nagyon nincs renden. Nem tudok mit adni egy nőnek, nem lehet rám támaszkodni. Nem tudok bízni és elköteleződni. Még csak leírni sem tudom mi nyomaszt. Nem tudom mit csináljak. Itt lenne a lehetőség életemben először, hogy legyen valakim, de a leírtaktól függetlenül még az a probléma, hogy nem érzem, hogy akarnék tőle többet, mint szex, amit meg nem merek meglépni. Bizony félek tőle. Még a fizetős változatnál sem sikerül igazából tapasztalatot szerezni. Ami ott történt az édes kevés volt. Nem is élveztem még soha a szex, nem tudom mi a jó benne ! Engem még soha senki nem ölelt meg nem érintett meg. Lelki értelemben szűz vagyok. Nem tudom, hogy kell közeledni egy nő felé. Hogy lesz így valaha is családom vagy csak párkapcsolatom? Ennyi idősen már kinéznek,lenéznek, azt feltételezik baj van ha sose közeledtem senkihez és még csak szexet sem akartam. Még csak azt sem akartam ! Az életem annyi más területén van gondom, annyira nem tartok sehol,hogy nem lehetek partiképes egy nő számára. Öngyűlölet van, napi szintű önostorozás amiért mindent elszúrtam és nem vittem semmire az életben.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szomoruság
boldogunikornis24, 2018. augusztus 1.
A párom el hagyot idöt kér De bár mit kérdzek töle mindenre az a válsza ( nem tudom) Ha ö nem akkor ki ???
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elkeseredés
magányosvagyok, 2018. július 31.
A pszichológusom már több hónapja lemondott rólam.....nem mehetek hozzá többet....... Az addiktológusom szintén......Már csak pszichiáterhez járok, 1-2 hónaponta ,hogy kiírja a gyógyszereimet....... Már mindegyik gyógyszeremből a maximum adagot szedtem, de így sem változik semmi..... már van olyan hogy be se szedem a gyógyszereket, hisz minek......úgy sem használnak.....de ha be is veszem akkor viszont dupla adagot szedek be....... de így sincs semmi haszna...... Kár hogy odaadtam anyunak az összes Frontinomat, egyedül az volt ami egy kicsit megnyugtatott és egyensúlyba hozott..... igaz hogy azt is szerettem túlzásba vinni, volt olyan is hogy 30-at vettem be belőle...... Annak is csak annyi értelme volt hogy legalább aludtam tőle...... Úgy nézz ki hogy most 6-án megyek be a kórházba ismét kb.6 hétre..... De még nem tudom hogy mi lesz belőle.......majd elválik....... A dokim biztat, hogy ez az egy esélyünk maradt......Meg hogy járjak ott bent AA gyűlésre, és hogy kezdjem el a 10 lépéses programot.....vagy mit.......meg hogy olvassam el a kék könyvet......( az alkoholisták kék könyvét)...... Még nem tudom hogy mi lesz..... De azt tudom hogy nem akarok találkozni a volt pszichómmal azt meg végképp nem hogy ő kezeljen....... hisz becsapott , elárult és cserben hagyott.......így bizalmam már nincs felé egyáltalán...... zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hitegetett mindent feladtam,most 6 hónapos egyedülálló kismama vagyok
Ildikó, 2018. július 30.
Üdv!Érdeklődni szeretnék 6 hónapos kismama vagyok 1,5 éve lennénk együtt párommal de 2 hete kidobott a lakásából.Össze vesztünk nagyon mivel én túlzottan féltékeny típus vagyok ő meg ragaszkodó jellem a "barátnőihez" hiába ígérte nem keresi őket megtette.8 hónapja ígérte h együtt maradjunk akkor a baba sehol se volt. Most hogy dobott terhesen néha keres de csak a baba miatt.Azt mondja ha nem lenne a baba nem keresne.Akkor miért hitegetett? NEM fogja fel.Nekem terhesen szüleim házában egyedülálló nőként fel kell dolgoznom ezeket de így hogy zaklat és bánt ilyen kijelentésekkel,nem megy.Nem tudok még boldogan baba várásra gondolni.Tanácsot kérnék.Nagyon köszönöm.Szép napot.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Bizalmatlanság
Máté, 2018. július 30.
Helló. Én egy 15 éves srác vagyok, és a problémám az lenne hogy az emberekkel szemben roppant bizalmatlan vagyok, sokszor alaptalanul gondolok arra hogy nekem egy adott ember ártani szeretne. Ez szerintem arra vezethető vissza hogy az általános iskola utolsó évében, szinte az egész évfolyam engem piszkált, és ez engem akkor nagyon mélyen érintett iskolába is alig mertem járni, ott is féltem mikor fognak egy újabb beszólással bombázni. Ez valamiféle paranoiát vagy szociális fóbiát okozott bennem, azóta nagyon nehezen ismerkedek meg és bízok meg emberekben, valamint nagyon zavar ha emberekkel kell találkoznom, ha valaki elkezd nevetni melletem, mindig azt hiszem hogy rajtam nevet. A piszkálásról a szüleim nem tudnak, ugyanis egy olyan dologgal piszkáltak ami nagyrészt igaz volt, de ezt sem a szüleimnek sem másnak nem szívesen mondanám el, mint mondtam nagyon nehezenbízok meg emberekben ezért is itt írtam le ezt nem pedig pszichológushoz mentem. Mit tegyek most?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem tudom mit kezdjek
hornyakgabor01, 2018. július 28.
Jó napot! Már jó ideje fent vagyok hajnali 3-4 óráig, mert ébren tart az a gondolat, hogy 5 hónap és 18 éves leszek és még mindig nem tudom, hogy mi szeretnék lenni, ha felnövök. Gondolkoztam azon, hogy ingatlanközvetítő vagy sportújságíró lennék szívesen, de utóbbihoz nincs tehetségem, előbbiről pedig nagyon rossz dolgokat hallottam a jó dolgok mellet. Hallottam olyanokat, hogy nincs fix bérezés, csak részesedés az eladásokból és közben kell fizetni céges telefont és benzin pénzt és van aki emiatt félmilliós míbuszba került 4 hónap alatt, én meg sosem voltam egy gazdag srác, sem a szüleim, így ettől is teljesen elment a kedvem. Az osztálytársaim nagy része meg egyet csettint és megkapja a szüleitől, amit akar, így ez sem segít túl sokat a helyzeten. Középiskola végeztével még azt sem tudom mi tévő legyek, mert most már ténylegesen semmi tervem nincs az élet további részével kapcsolatban. Láttam egy nagyon jó hírdetést Facebookon, egy angol egyetem, ahol azzal tudnék foglalkozni, ami még nagyon érdekel, ez pedig nem más, mint a futball. UCFB az iskola neve és segítene a futballcsapatok pénügyi, médiai dolgaiba belenézni és lehetőségem lenne utána Premier League-s, illetve angol másodosztályú, ha nagyon jól teljesítenék, akkor pedig az angol válogatottnál is dolgozni. Ennek rettentően örültem és el is kezdtem nézegetni, hogy mennyiből tudnék megélni Manchasterben, mert szállást biztosítanának és mikor már teljesen bele éltem magam, hogy akkor ezt összeszedem szünetekben, meg suli mellet, akkor észrevettem hogy 3000 Font egy félév, amire nekem nincs pénzem, úgyhogy már ez a lehetőség is elúszott és innentől kezdve tényleg semmi reményem és ötleltem sincs, hogy mi tévő legyek. Előre is köszönöm a választ és a segítséget.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 14 )
Balázs, 2018. július 23.
Jó napot kívánok! Hosszú hónapok teltek el az utolsó üzenetem óta. Sajnos pozitív változás idáig sem történt inkább csak negatív. Eljutottam arra a szintre amikor már nem csak nem akarok párkapcsolatot a nőkkel de semmilyen más kapcsolatot sem szeretnék velük teremteni. Vannak olyan dolgok amikre ha rá gondolok undor fog el a teljes női nemtől ( pl. ha egy lány már nem szűz és elképzelem ahogyan megdugták és azt, hogy pénisz járt a szájában amivel megcsókolna és az is,hogy a nők is kakálnak ), tudom,hogy ezeket a sorokat olvasva biztosan nem tart teljesen normálisnak amit meg is értek. Ez csak pár dolog attól a soktól ami miatt távol maradok a nőktől egy életen keresztül. Nem vonzódom senkihez sem és szexuális vágyat sem ébreszt bennem senki sem. Egyszerűen közömbösek számomra. Nem fogadom el továbbra sem azt,hogy Én egy lánynak szimpatikus legyek vagy esetleg vonzódjon hozzám. Ezt teljes mértékben elutasítom. Egyszer próbáltam meg közeledni egy lányhoz a lassan 20 évem alatt. De ki is ábrándultam az egész ismerkedésből. A mai napig sem beszélgetek velük mert mindig is kellemetlen volt a közelükben lennem. Úgy éreztem,hogy csak zavarom őket és jelentéktelen vagyok a szemükben. Az egyetemre sem szeretnék menni továbbtanulni mert úgy érzem nem illek Én oda. Válaszát előre is köszönöm szépen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Gyasz
Anett, 2018. július 18.
Üdvözlöm! Gyász feldolgozásában szeretnek segítséget kérni. Köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

nagyon rosszul vagyok...segítség!!!
Anasztázia, 2018. július 17.
Szia, Olyan problémám van, hogy én egy fiatalasszony vagyok akinek van egy 11 évvel idősebb párja, aki kamionsofőr. Sok mindenen keresztül mentünk már, de mivel szeretjük egymást, mindig mindent megoldottunk. Több mint egy évtizede vagyunk együtt. De ami most nagyon zavar engem, ilyennel még nem találkoztam. 2 hónapja lett egy fiatal taknyos orrú jány irányítója, diszpécsere, aki persze nem ért semmihez, viszont elő szeretettel báj cseveg a sofőrökkel, smily-kat küldözget nekik, teljesen indokolatlanul, állandóan telefonálgat mindenért, mert ugye rohadtul ráér, mert semmi komoly dolog nincs rá bízva, csak azt tolmácsolja amit a főnöke intéz. De előadja magát, hogy ő mekkora nagy irányító. Egyik nap is este 9-kor telefonált, hogy sikerült-e megpakolni a páromnak (ez még ok, hogy megkérdezi), de utána elkezdett cseverészni vele, hogy ő mikor Németországban kísérte az ő párját (mert, hogy az is kamionsofőr), és ő fordított stb. és csicsereg, bájolog,elmeséli a fél életét stb. Én meg ott vagyok a másik vonalban, azt nem hallom nagyon, hogy mit mond (de amikor bejelentkezett, egyből becézgette a páromat: pl. Lajoskám). Kérdezem én, hogy ez normális? Szerintem NEM! Ne haragudjon, már senki, de ne flörtöljön már az én párommal egy taknyos jány este 9-kor! És ez rendszeres, vagy a smile vagy az állandó indokolatlan telefonálgatás, akkor hallgat a telefonban, tartja, hogy beszélgessenek vele! Mi a párommal szinte egész nap vonalban vagyunk, ami nagyon szuper, tehát mindent hallok, tudok, de amikor már mondja, hogy ez a kis "k" telefonál, szabályosan gyomor idegem van. Mit csináljak? Már annyira dühít a dolog, hogy nem sok választ el, hogy felhívjam, és elküldjem a k. anyjába! Milyen jogon teszi tönkre a szeretett párkapcsolatunkat???? Ráadásul most ment férjhez, meg nagyon szerelmes az urába, de akkor miért nem azzal flörtöl?? Meg egyáltalán tudja az ura, hogy viselkedik a sofőrökkel? A múltkor már szóltam a páromnak, majdnem össze is vesztünk e-miatt. Azt mondta, hogy milyen hülyeségeket kitalálok, meg hogy minden sofőrrel ezt csinálja, mert ilyen. Mondtam, az engem nem érdekel, csinálja azzal akinek nincs szerető párja, ne azzal akinek van! Micsoda viselkedés ez??? Tönkre teszi a párkapcsolatunkat! Most megint szóltam másodjára is a páromnak, hogy mivel én szeretem őt, ne báj cseverésszen a kis k.-val, mert ez nekem rosszul esik, illetve ha én csinálnám ugyanezt, vagy velem csinálnák, akkor ő örülne neki?-kérdeztem tőle. Erre nem veszekedett, csak mondta, hogy ez az ő munkahelye, meg nem tud vele mit tenni, meg azért csinálja, hogy így akar jó viszonyba lenni a sofőrökkel, na de akkor is? Meg milyen balfék az újdonsült ura, hogy ezt elviseli, a nagy szerelemben? Ha egyáltalán tud róla? Kérlek adjatok vmi tanácsot, mert beleőrülök ebbe az egészbe! Megvan a telefonszáma ennek a kis k-nak, fel tudom hívni, ha minden kötél szakad, már csak egy hajszál választ el ettől!!! Mondtam a páromnak is, hogy rázza le ezt a kis k-át, ezt fejezze be, mert nem lesz jó vége!!! Nem ismer engem a k. hogy mire vagyok képes! Felhívom, vagy bemegyek az irodába, és kiverem a balhét, kirángatom a székből! Azért a párom érzi, hogy csak igazam van, mert azt mondta: "Tudom, hogy bosszant", tehát érzi, hogy neki se esne jól, ha fordítva lenne ez rendszeresen velem! Mit tegyek? Kérlek SOS adjatok vmi tanácsot. köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Feladom
Sonrisa23, 2018. július 15.
Egyszerűen nem bírom tovább, üres vagyok és csak azon jár az agyam hogy felkötöm magam nem megy egyszerűen nem. Feladom
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Feldolgozás
Árpi, 2018. július 13.
Segitség kérés 34 vagyok feleségem 31 6 gyerekkel vagyok simlis voltam megcsaltam mert hajtott a vérem megzavarodtam mert olyat kaptam a szeretömtöl amit othon sosem elhagytam 1 hetre de vissza hoztam sajnos nem müködött de szeretem masfél hónapja elhagyott minket a gyedekeket sem látogatja és nincsenek már érzései nem volt olyan jo anya mint az emlkékeimben de még is szeretem mert egy csalad voltunk 14 évig nem lenne jo ha vissza jönne mert mással élek de a lelkem fáj sirok miatta minden éjjel egész nap ö jár a fejemben hogy tudok tul lepni rajta ahogy ö rajtam?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Válasz
Wangjae, 2018. július 9.
Nem sajnos barátaim nem is igazán vannak és a családomban sem állok senkivel annyira bizalmas kapcsolatban hogy ilyenekről beszélgessünk... és mivel ez így van nem is merem felhozni mert olyan mintha ilyen tabu témának számítana. Nagyon köszönöm a választ , már ez is jól esett hogy meghallgattak . Valamiért ez sokkal könnyebb is , így egy ismeretlennek elmondani.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mar nem tudom, mi lenne a jo....
Kis Tigris, 2018. július 8.
Szia. Problemam a kovetkezo: Parommal, egy nagy veszekedesen vagyunk tul. Csaladunk van, es jelenleg is babat varok. Par napra osszevesztunk, es amig en tavol voltam, minden lehetseges nonemure rairt a kozoseggi median keresztul, aki csak szoba johetett! Minden honnan elutasito valaszokat kapott. Ekkor mar hajlando volt bekulni. Megprobaltuk megbeszelni a problemakat. De sajnos azota is latom, h felkeres egy-ket noszemelyt , hogy irjanak. Amit utolag letagad. En nem akarom firtatni, igy is eleg vekony jegen tancolunk. Itt nem csak rolam van szo, nem akarom , hogy a gyerekek is ezt az orokos vitat halljak. De bant a dolog. Nem tudom, mar mi lenne a jo...Szoba hozni, vagy hinni neki, vagy csak ugy hagyni mindent ahogy van, megkimelve a gyerekeket is. Ha megis elkezdek rola beszelni, akkor vitaba torkollik a dolog.... Elore is koszonom valaszod.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mi bajom van?
mibajomvan, 2018. július 1.
Kedves SEgítő! Nagyon furcsa helyzet áll fenn. A nővéremék kint laknak svájcban, évente kétszer jönnek haza kb. Mielőtt hazajönnek, óriási a készülődés, sütés, főzés, takarítás. Van két kisgyereke is, egyik nemsokára 2 éves, a másik 4 hónapos. Az első két unoka szüleimnek. Sokat vártak rájuk, 70 felé közeledik mind a kettő. Én voltam itthon a legfiatalabb, sosem voltak körülöttem gyerekek, nem voltak nagy rokonlátogatások, nem is ismertem a nagyszüleim sem például. Az a helyzet, hogy úgy érzem engem világ életemben leszartak a szüleim, nem kívánt gyerek voltam/ vagyok és erre az érzetre ráerősít az, amikor itt vannak az unokák és ők körül vannak ugrálva, míg engem kb. arra használnak, hogy az előkészületekben segítsek, ugráljak nekik, és amikor megérkeznek, a család többi tagja a gyerekekkel foglalkozik, ugyanúgy én arra vagyok csak jó, hogy odahozzak ezt/azt, és ha a gyerekekkel foglalkoznék, ami nálam eleve nagy szó, mert sosem voltam az a tyúkanyó típus, egyszerűen fogalmam sincs mit kell velük csinálni, hogyan kell őket lekötni és szerintem ezt a gyerekek érzik rajtam. Ezen nem segít az sem, hogy van két nővérem akiknek sosem volt pasijuk, gyerekük pláne nem, és folyton kikapdossák a kezemből a piciket, és ha egyetlen apró hibát vétek, akkor is gúnyos mosollyal szinte látom a fejükön, hogy azt gondolják, ők mennyivel jobban bánnak a gyerekkel, ezért én "meg sem érdemlem" a picik közelségét. Emiatt egy undorító szörnynek érzem magam, direkt elkerülöm a gyerekeket és az egész családot, egyedül ülök a szobámban, enni sem bírok, és folytom vissza a könnyeim, mert nem tudok így mutatkozni előttük, pláne, amikor mindenki más boldog. Így ez ilyen ördögi kör marad, nem tudok itthon erről beszélni senkivel sem (mint ahogy előtte sem tudtam itthon megbeszélni a problémáim senkivel), párom meg már oda-vissza fújja a történetet és nem akarom ezzel tovább terhelni. Köszönöm, hogy leírhattam.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Bizalomvesztés
myyouz, 2018. június 25.
24 éves férfi vagyok. Utóbbi időben sok bizalmasom fordított nekem hátat, és emiatt megingott az emberekbe vetett hitem. A barátság már csak egy elmosódott fogalom lett számomra, és bízni sem tudok már az emberekben. A közelmúltban a párom beszélt ki a hátam mögött egy barátommal. Több alkalommal is mondtam neki, hogy ez nekem nem jó érzés, főleg, hogy a barátomról van szó. Ezt figyelmen kívül hagyva, többször is megtette. A barátom már egy jó ideje kémkedett utánam interneten is, hogy a barátnőm képben legyen. A levelezéseimet és beszélgetéseimet is több alkalommal leste meg, mert nem bízott bennem. A szembesítésnél ezeket nem tagadta, és megígérte, hogy nem lesz több ilyen. Ez már nem egy alkalommal történt meg. Már benne sem tudok megbízni, pedig rá kéne támaszkodnom. Már nem tudom, hogy milyen az, ha el tudom engedni magam valaki mellett. Nem vagyok nyugodt, mert mindig azt érzem, hogy figyeli minden lépésemet, hogy egyszer csak találjon valamit.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

válaszút
válaszút, 2018. június 25.
Tisztelettel kérdezem, hogy mi állhat -e mögött. Nem tudom, hogy miért van, de 30 éves férfi létemre egyre gyakrabban érdekel,hogy milyen lehet az ágyban egy másik férfivel. Milyen lehet a passzív szerep. Azért lehet ez az érdeklődés,mert biszexuális lennék vagy azért, mert nincs dolgom nőkkel és a meg nem élt,ki nem élt szexualitás így tör utat magának? Ha nem tudom megélni nőkkel akkor a férfiak felé terelődik az érdeklődés, a vágy? Ennek van értelme? Lehet ez a hátterében? A nők vonzanak csak nem merek közeledni feléjük. Számtalan oka van. Kórosan negatív az énképem és önbizalmam sose volt. Ugyan most lenne lehetőségem összejönni egy kedves,okos lánnyal,de nem érzem azt a pluszt ráadásul külsőre sem vonz olyan rettentően,de más oka is van. Ő vallásos én meg kevésbé. A kérdés inkább az, hogy miért kezdhetett el érdekelni már vagy 1-1,5 éve,hogy milyen lehet a szex egy férfivel. Lehetőségem is lenne kipróbálni. Nem tudom, hogy merjem-e megtenni. Mi van ha nagyon nem lesz jó? Hogy fogom ezt feldolgozni? Milyen lesz amikor mások erről viccelődnek és én meg hallgatom? Mi lesz ha élvezem? Azt, hogy fogom feldolgozni? Ha kiderülne, hogy biszex vagyok. Nem tudom mi tévő legyek. Mitől lehet ez az érdeklődés? Honnan tudjam , hogy ki akarom-e próbálni vagy csak egy hiányt pótol ez az érdeklődés? Időről időre felmerül bennem ez az irányú kíváncsiság. Nyomjam el? Ne foglalkozzak vele?Majd egy nő feledteti? Vagy próbáljam ki? nem tudom mi tévő legyek.válaszút
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Alkoholizmus
Albu Mircea , 2018. június 18.
Üdv rég otta alkoholista vagyok szeretném megkérdezni hogy tudnám elmenekülni élöte?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ballagás
BarackGucci, 2018. június 15.
Ma ballagtunk el és rajta kívül mindenki jön az osztalykirandulasra Még el se tudtam tőle köszönni és sose látom tobbet Nagyon fáj Nem hiszem hogy szeretem de úgy érzem hogy ha jobban megismerném akkor tudnám De most már mindegy
  Ide kattintva elolvashatod a választ

.
panda125, 2018. június 14.
heló! Kérhetek tanácsot?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Munka gondok
Adél, 2018. június 9.
Tisztelt Segítségnyújtó!

30 éves nő vagyok, rengeteg munkahellyel a hátam mögött. 19 éves korom óta dolgozom, de úgy érzem, nem sikerül megtalálnom a helyem a munka világában...Már pedig azt gondolom, a munka valamelyest meghatároz, hiszen életünk java részét ezzel töltjük- így nem elhanyagolható, hogy olyasmit csináljunk, amit nem zsigerből gyűlölünk.
Talán a legnagyobb problémám, hogy introvertált vagyok és bár jól alkalmazkodok, könnyen beilleszkedek- még azt is jól eljátszom, hogy nem utálok emberekkel foglalkozni, mégis rendkívüli módon leszívja az energiáimat.
A  munka számomra olyasmi, ami szükséges a megélhetésemhez, de nem több és annyi számomra fontosabb dolog van az életben (például a szeretteim), hogy nem akarok azzal a megbánással ébredni egy nap, hogy csak dolgoztam, túlóráztam, hétvégéztem, nem volt szabadság és nem törődtem azokkal, akik igazán számítanak, nem láttam a világot- holott annyi csoda van benne. Szeretném megtalálni a munka és a magánélet egyensúlyát.
Pár éve a balatoni régióba költöztem (alföldiként) a Kedvesem miatt, itt pedig kizárólag vendéglátás, turizmus, idegenforgalom ágazatban lehet elhelyezkedni,én pedig sehogy nem találom a helyem ebben, nem szeretek emberekkel foglalkozni, mégis úgy érzem, bele vagyok kényszerítve- ez pedig olyan nyomást jelent számomra, ami teljesen felőröl...
A párom itt vett házat, itt képzeli az életét, ezért kvázi "ide vagyunk kötve".
Eddig alacsony színvonalú munkákat végeztem főleg, mert ilyenekhez tudtam csak hozzájutni (takarítás, gyári munka)- lévén nincs felsőfokú végzettségem és még csak olyan nagyra értékelt tulajdonságokkal sem bírok, mint az agilitás, stressztűrés, nagy teherbírás, jó kommunikációs készség szóban vagy a határozott, dinamikus fellépés. Viszont sajnos jelentős súlyfeleslegem van és nagyon nehezenbírom a fizikai munkát. Másrészről pedig jó képességűnek érzem magam és több van bennem, mint utasítások végrehajtása.
Egy éve beiratkoztam levelezőn az egyetemre, hogy előrébb juthassak, de ez most mégjobban determinálja, hogy mit vállalhatok el, hiszen rugalmas kell, hogy legyen a beosztásom.  A heti 5 nap, 8 óra nem nagyon jön szóba.
Mivel a régióban nem jellemzőek a gyakornoki állások, ez egyéb lehetőségek híján nagyjából kimerül a recepciózásban.
Az elmúlt időszakban egyre depressziósabbnak érzem magam amiatt, hogy kilátásban sincs, hogy kitörhessek ebből és ez olyannyira nyomaszt, hogy még az öngyilkosság gondolata is foglalkoztat, mert úgy érzem, nem tudok megoldást találni és kiszabadulni ebből az élethelyzetből...
Itt ráadásul a munkaerőhiány miatt (nem viccelek), a legtöbb helyen úgy foglalkoztatják az embereket,m int ahogy engem is: se táppénz, se szabadság...csak a malomkerék. Ami szintén nem segít. Végső elkeseredésben vagyok.
Van esetleg valami meglátása, javaslata?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Elvesztettem önmagam
Justme, 2018. június 6.
Nem is tudom mit irjak. Elvesztettem önmagam.Mar nem tudok örülni, nem érzem az érintéseket amiket régen jónak éreztem, nem tudok úgy beszélni, mosolyogni mint régen. Ezt már mindemki észre vette. Olyan minthaa lelkem becsukodott volna es nem tudnam ujra kinyitni.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mindenem megvan
ellice , 2018. június 6.
Köszönöm előző gyors válaszát. Igazából már évek óta megvan bennem ez, csak az utóbbi időszakban egyre többször jelentkezik ez a leblokkolás. Talán tényleg a családi gondok miatt van ez bennem. Ha valamit rosszul csinálok/ mondok esetleg mindig azt érzem ,hogy hatalmas bűn és baj lesz belőle otthon. Az a baj, hogy anyámnak sosem voltam elég jó, olyan megtűrt akármi voltam otthon ( egyszer megkérdeztem tőle, akart-e egyáltalán engem, amire közölte, hogy takarodjak el otthonról ) , aztán mindig édesgetett magához és a hasznot látta bennem. mindig mindenért én voltam a hibás, bármi is történt ( még akkoris, ha ő csinált valamit, gondolkodás nélkül közölte hogy én tehetek róla, és az egész családnak úgy állította be, hogy minden miattam van ) ezt aztán kitanulta tőle a testvérem is. Menekültem otthonról mindig, ahányszor voltam olyan buta, hogy hagytam magam haza csalni. Mindig furcsa látni a mai napig is, hogyha valakik szeretik egymást ( szülő - gyermek kapcsolatra gondolok most ), hogy nekem ez miért nem adatott meg, mit követtem el? Félek attól, hogy nem lesz türelmem a saját gyerekemhez, félek magától a gondolattól is, hogy terhes legyek. Nem akarom azt adni a gyerekemnek, amiket én kaptam a "családomtól". Talán ez a legnagyobb gondom mostanában. Idáig se voltam jól lelkileg, mostanában egyre sűrűbben érzem üresnek magam és semmihez nincs energiám, kedvem sem. Sokszor a főzés is olyan megerőltető számomra például. Sosem voltak jók a társas kapcsolataim, de annak örülök, hogy ha bár családom nincs, van néhány közeli barátom, akik tizenéve mellettem állnak és van a férjem, ők pótolnak mindenért azt hiszem. Tudom, csak keresem a kapaszkodókat,de valamiben hinnem kell. A férjemmel nehéz ilyen dolgokról beszélni, van közeli barátunk aki depresszióval küzd és a férjem ehhez a témához úgy áll hozzá, hogy ez szimplán csak hiszti, meg hogy nem igaz, hogy nem lehet fejben eldönteni, hogy most jól akarok lenni stb. Szóval tartok attól, hogy ezt felhoznám neki, ugyanez lenne a reakciója. Orvosi segítségen régóta gondolkodom,de nem merem meglépni. Nem tudom hogy esetleges gyógyszeres kezelés mennyit és hogyan tudna javítani/ segíteni rajtam. Az a baj, hogy sok mindent elfojtok magamban, mindent és egy idő után düh kitörésekben nyílvánul meg. Ok nélkül hirtelen kiborulok, olyankor a padlóhoz szoktam vágni néhány dolgot, csökkentve a feszültséget és kicsivel jobban is érzem magam, utána sírok egy ideig. Semminek érzem magam, átsírom az éjszakát és másnapra mindig úgy érzem, kicsivel megkönnyebbültem, hogy kiadtam a feszültséget. Szóval igen, attól tartok mostanában a baba nem túl jó ötlet, amíg ezeken túl nem vagyok. Tudom hogy baj van, régóta, de mostanában tetőzik ez nálam egyre sűrűbben. Talán a saját család gondolatától.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mindenem megvan
ellice , 2018. június 5.
31 éves nő vagyok, ahogy a címben is írtam, mindenem megvan, amit csak kívánhatnék. azonban kiskorom óta ( családi kapcsolataim egyenlőek a nullával nagyjából 13-14 éves korom óta , értve itt a szülőket, testvért ) , 4 éve van egy szerető odaadó férjem aki viszont a tenyerén hordoz, és mostanában úgy érzem minden összeomlik a lelkemben. Mármint hogy most csapódnak le az eddigi negatív érzelmek, minden amit eddig megéltem életemben. Sajnos néhány évvel ezelőtt szülői részről olyan szinten 0-24-ben kaptam lelkiterrort, hogy a legkisebb izgalom hatására is remeg a kezem, kiesik belőle minden, bármit is fogjak, ezáltal még egy csekket is kihívás feladnom a postán például, mert meg kell szólalnom, és tudom, nincs mitől félnem, mégis remegni kezdek és leblokkolok, mikor meg kell szólalnom, de ez minden élethelyzetben így van ha emberek közé kell mennem. A férjem mellett érzem biztonságban magam egyedül. Néha a kézremegéshez társul ájulás érzet és hányinger/ hányás is, végtag gyengeség, sírás is. Éjjelente alig alszom, nagyjából 4-5 órákat csak, gyakran sírva alszom el. A férjem valamennyit ugyan érzékel ezekből, de nem tudom hol kezdjem el ezeket neki felsorolni mi miért történik mit miért érzek olyankor. Próbálom lefoglalni magam mindenféle kreatív dologgal, régen imádtam írni, mostanában már az sem megy. Gyakran ülök egyedül és bambulok a világra, és harcolok a lelkemmel és az érzéseimmel. Babát szeretnénk, de úgy érzem, jelen állapotomban inkább rontana, mintsem javítana egy ilyen esemény . Tanácstalan vagyok, szeretnék babát, de engem az sem zavarna, ha nem lenne még. Egy ideje emiatt abbahagytam a dohányzást, amit egyre gyakrabban kívánok és nagyon nehéz és kiakadok, hogy nem tudok rágyújtani, legalább egy szál cigire, amikor eszembe jut. Ilyenkor haragot és dühöt érzek, hogy egy baba miatt, ezt kell tennem. még nem vagyok várandós, de nekem ez stressz legbelül úgy érzem. A férjem nagyon várja, hogy mielőbb apa legyen. Félek rámenne a házasságunk erre, hogy harcolok önmagammal, minden téren, és a babával kapcsolatosan is. Úgy érzem nincs értelme, mert nem lenne jobb az életem. Ezért lehet sokan most megköveznének, de nem igazán tudom mi is lenne a legjobb. Tudna nekem segíteni?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Lenni vagy nem lenni ?
norr31, 2018. május 31.
Kedves Segítő! 23 éves, végzős egyetemista lány vagyok. Június 6-án államvizsgáznék, viszont van egy tárgyam, amiből ugyan vizsgáztam, de az nem sikerült, pedig elég sokat tanultam rá. Ez történt május 30-án. Azt sem tudtam, hogyan mondjam el a szüleimnek, mert tudom, hogy mindketten eléggé maximalisták és nem viselik jól az efféle dolgokat. Végül elmondtam édesanyámnak, aki megkérdezte, hogy mi történt és miután beszámoltam neki, csak annyit mondott, hogy többet kell tanulnom és, hogy csak ez az egy dolgom van, nem érti miért nem sikerült a vizsgám. Elég feszült itthon a légkör, alig merek kimenni a szobámból, mert azt érzem, hogy mindenki szúrósan néz rám és mindenki utál, mert csalódott bennem. Ez engem teljesen kikészít, már az ételt sem kívánom, úgy érzem még azt sem érdemlem meg. Legszívesebben egész nap csak sírnék, hiába tudom, hogy ez nem old meg semmit. A legszörnyűbb az egészben, hogy mostanában (nem csak emiatt) egyre többet gondolok arra, hogy talán mindenkinek jobb lenne, ha én már nem élnék. Sokan azt mondják, hogy az öngyilkosság a könnyebb út, de nekem még ezt is nehezemre esne megtenni. Lehet, hogy gyáva vagyok, de amikor eldöntöm, hogy megteszem, akkor mindig eszembe jut, hogy mi van ha jobb lesz és ez csak egy átmeneti, rossz állapot amiben vagyok. Vagy lehet, hogy csak attól félek, hogyha túlélném, akkor csak még rosszabb lenne minden? Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Kérem próbáljon meg segíteni nekem, mert napról-napra jobban fogy az erőm, a kitartásom és a hitem. Köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Miért?
Antipas, 2018. május 28.
Szép estét! Én nagyon nehezen vettem rá magam hogy most ide írják. És elnézéseteket is kérem ha esetleg ez nem ide illő téma lenne de talán itt kapok valami innsbruckiót a továbbiakhoz. Rövid kor előzmény: 27 éves fiú vagyok. Decemberben 135kg volt a súlyom. Ez rengeteg. 27 éve az életemben minden felmerülő problémám eredendő okául automatikusan a túlsúlyt hibáztatta mindenki. Most május vége van. 97kg vagyok. Most van az az időszak amit elvileg minden ember vár aki valaha is volt túlsúlyos, most van az hogy az emberek észrevesznek, mkndjogatják hogy milyen jól nézel ki! Nekem ez egy elérhetetlen vágy volt. Egy olyan még kitűzni is félt remény volt amire éveken keresztül vágyódfam. Most itt van. El kell mondjam hogy én nem diétàztam egyetlen percet sem! Nem szedtem semmi fogyókúrás szert! Semmit! A vendéglátásban dolgozok. Elég stresszes mondhatni. A fogyást rá tudtam fogni erre. De most nem tudok tovább hazudni magamnak. Nem bírok enni. Ez alatt nem azt kell érteni hogy naponta csak 2 szelet kenyeret vízzel, s sanyargatom magam diéta van, hanem azt hogy nem tudok enni semmit. 0-a. De úgy hogy ha szósz ős kész a az újam akkor is inkább le törlöm mint hogy lenyalnám. Pánik szerüen rettegek enni. Tudom nagyon közhelyes ez , de sajnos nem tudom máshogy megfogalmazni. Egy héten azaz 7 napon keresztül mindössze 2 alkalommal tudok valamit le erőszakolni. Vasárnap és szerdán. És itt a másik problémám. Miután ettem egy pánikszerű lelkiismeret-furdalás önt el hogy ettem. Már nem vagyok éhes. Néha elkap de nem tart sokáig. Én abban hittem egészen idáig hogy a test azt teszi amit az agy parancsol. De nem így van. Miért van ez???? Mi a megoldás? A mellkasom naponta többször is úgy érzek mint ha egy izom húzódna benne a bal honaljamtol a nyakamíg. Nem szeretném egy hisztis tinédzser látszatát kelteni, mert nem vagyok az. Tiszteséggel becsülettel kint dolgozok és élek Ausztriában. És a vendéglátás mindig nagy kihívás. Ezért gondoltam hogy esetleg valaki tud mondani valamit. Megtisztelsz minden válasszal! Köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Még mindig...
BarackGucci, 2018. május 24.
Már tárgytalan az egész előző üzenetem... Elnézést Év végéig lehet hogy írok még pár ilyet Most épp az van amikor megint valaki más tetszik neki És tudom hogy minden alkalommal amikor reménykedni kezdek az nagyon szánalmas De nekem már csak 3 hetem maradt vele és valószínűleg nem fogom többé látni Viszont a csajt aki épp most bejön neki (vele egy suliba fog menni lehet hogy egy osztályba is) öt nagyon utálom mert egyszer már lenyult tőlem egy srácot és Sajnálom hogy a hülyesegimrol írok megint csak fáj 😔😔😔
  Ide kattintva elolvashatod a választ

öngyilkos szeretnék lenni..
Merciegylány, 2018. május 21.
hello.. sokat gondolkodtam rajta már... elegem van az életemből. 15 éves lány vagyok. bemutatkozni bemutatkozhatok ha lehet.. ateista vagyok úgy ogy nekem nem kell az Isten meg a pokol stb.. van egy barátom, rég óta (7 hónapja) eközben volt egy srác aki manipulált, majd ugymond megerőszakolt 2x. vehetem igy, erőszaknak, hiszen belül sem voltam rá késze ( ő vette el a szüzességem igen ilyen rohadt fiatalon..) még márciusba is foglalkoztatott az öngyilkosság, meg decemberben. Többször állitottak meg ( visszahuztak a vonattól vagy lebeszéltek.) jártam pár hónapot önként pszichológushoz, amiről anyuék tudnak. (a bajokról és az öngyilkosságról is) skizofréniával diagnosztizáltak. most pedig az életem ugy érzem magam csesztem el, nem érzem hogy ez emberekmellettem lennének. tegnap este telefonáltam a barátommal, az egész egy órai zokogásom nem vette komolyan.. nincs senki akinek elmondhatom ezeket, segitségre van szükségem . elkezdtem irni egy naplót papiron. leirtam az érzéseim de még az utolsó napig is fogom irni. minden ismerosomnek minden oldalon szinte irok egy kisebb üzenetet. Családom csesztet, a 2 fiatalabb testvérem állandoan agresszivan bánik velem, amiért nap mind nap sokat sirok.. hogy mekkora kurva vagyok ronda ribanc ( elnézést a csúnya szavakért) folyton bántanak... vagy olyanokat vágnak hozám amiket inkább nem irok le.. velem mostanság mindenki durván bánik, levegőnek néz. nem vagyok benne biztos hogy meg kéne tettem az öngyilkosságot mert bizok egy új esélyben.. nem akartam teher lenni ezzel az üzenettel. köszönöm a figyelmet :)
  Ide kattintva elolvashatod a választ

öngyilkos szeretnék lenni..
Merci, 2018. május 21.
hello.. sokat gondolkodtam rajta már... elegem van az életemből. 15 éves lány vagyok. bemutatkozni bemutatkozhatok ha lehet.. ateista vagyok úgy ogy nekem nem kell az Isten meg a pokol stb.. van egy barátom, rég óta (7 hónapja) eközben volt egy srác aki manipulált, majd ugymond megerőszakolt 2x. vehetem igy, erőszaknak, hiszen belül sem voltam rá késze ( ő vette el a szüzességem igen ilyen rohadt fiatalon..) még márciusba is foglalkoztatott az öngyilkosság, meg decemberben. Többször állitottak meg ( visszahuztak a vonattól vagy lebeszéltek.) jártam pár hónapot önként pszichológushoz, amiről anyuék tudnak. (a bajokról és az öngyilkosságról is) skizofréniával diagnosztizáltak. most pedig az életem ugy érzem magam csesztem el, nem érzem hogy ez emberekmellettem lennének. tegnap este telefonáltam a barátommal, az egész egy órai zokogásom nem vette komolyan.. nincs senki akinek elmondhatom ezeket, segitségre van szükségem . elkezdtem irni egy naplót papiron. leirtam az érzéseim de még az utolsó napig is fogom irni. minden ismerosomnek minden oldalon szinte irok egy kisebb üzenetet. Családom csesztet, a 2 fiatalabb testvérem állandoan agresszivan bánik velem, amiért nap mind nap sokat sirok.. hogy mekkora kurva vagyok ronda ribanc ( elnézést a csúnya szavakért) folyton bántanak... vagy olyanokat vágnak hozám amiket inkább nem irok le.. velem mostanság mindenki durván bánik, levegőnek néz. nem vagyok benne biztos hogy meg kéne tettem az öngyilkosságot mert bizok egy új esélyben.. nem akartam teher lenni ezzel az üzenettel. köszönöm a figyelmet :)
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szakítás
Warenz, 2018. május 21.
Bocsánat, hogy zavarok! Tegnap történt az eset. Délután a párom (meleg vagyok, ez plusz egy forrása a depressziómnak, hogy a családnak csak a fele fogadja el.) nagyon megbántott. Részleteket nem szeretnék mesélni, de annyira fájt amit mondott, hogy már nem bírok tovább vele lenni. Szakítottam vele. Viszont tényleg szerettük egymást. Már nem tudom és szerintem nem is akarom vissza csinálni. Teljesen szétesett a szakítástól, én meg attól, hogy teljesen szétesett. Nem bírom elviselni a fájdalmat, hogy valaki miattam szenved. Kérem segítsenek.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Amikor csak pótlék vagy egy baráti körben.
Zsolti , 2018. május 20.
Van az érzés, mikor minden összejön persze ez rossz értelemben... És te kiakadsz egy sima kis esemén vagy történés miatt..na lehet hogy ez történt velem is... Van egy baráti kör amiben hárman vagyunk...egy lány és a legjobbnak hitt haverom, hogy miért mondom ezt?? Mert tegnapelőtt sajna rájöttem, hogy igazábol nincsenek is barátaim...rájöttem,hogy én csak egy barátpótló vagyok...csak akkor kellek, ha nincs senki a közelben... Érdeklődnék én! Ilyenkor mit tegyek? Amikor már úgy érzed, hogy senkid sincs...és ez fáj...remélem ti tudtok választ adni... Menyhért Zs. 16/F
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Elkeseredve
Nikol, 2018. május 20.
Üdv! Egy olyan problémám lenne, hogy egy se veled se nélküled kapcsolatban élek.. Nem tudom hogyan tovább vagy ez lehet e jó is?? Ugyanis soha de soha nem voltam így még senkivel mint jelenlegi barátommal van hogy hiányzik van hogy nem és csak elvagyunk egymás mellett igazából ő tett ilyenné, nem tudja ő sem mit akar igazán mivel jó is velem de úgy is jó mikor egyedül lehet stb illetve vannak dolgaim illetve hibáim amiket nem tud elfigadni vagyis nehezen ... Nem tudom ez idővel változhat vagy nem igazából fogalmam sincs? Nagyon tanácstalan vagyok és egyben elkeseredett is...
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Egy harmadik megjelenése
Monó, 2018. május 20.
Kedves olvasó! Muszáj kiírnom magamból mert lassan megőrülök az utóbbi időszak történéseitől. Kicsit bonyolult a helyzetünk így elég messziről kezdem. Kicsit több mint 9 éve ismerkedtem meg a férjemmel online(akkor 18 éves voltam és pont értettségiztem) , majd személyesen is. nagyon összhangban voltunk. Miután 2-3 hónapja beszélgettünk meghalt az édesapám aki egyedül nevelt húgommal (egy évvel korábban édesanyám is meghalt). Nagyon nagy támaszom volt hiszen mivel akkor 10 éve volt h ő is elvesztette az édesapját így teljesen megértette min megyek át. Egyébként szerelem volt első látásra és olyan mintha ezer éve ismertük volna egymást. Sajnos jöttek a problémák sorba ami miatt hamar a mélyvízbe lett dobva. De ő kitartott mellettem és igyekezett mindenbe segíteni. Nagyon sok problémám volt a húgommal akinek pár hónapig voltam a gyámja nagykorúságáig, majd hosszú évekig pereskedett és közben megpróbált bemocskolni engem, a férjem és a családját is. Szerencsére ezen is túl vagyunk. Közben leérettségiztem, elvégezztem a főiskolát. Ő az építőiparban dolgozott és 2 egymást követő télen elküldték a válságra hivatkozva, így a közeli gyárba helyezkedett el 4 műszakba (jelenleg is itt dolgozik). Miután elvégezztem a főiskolát és a nyelvvizsga hiányában nem kaptam ki a diplomám így én is elhelyezkedtem ebbe a gyárba, közel dolgoztunk egymáshoz de nem egy légtérben. Első évben ugyan abba a műszakba, majd következő 2 évben ellentétes műszakba jártunk dolgozni. Ez az időszak nagyon megviselte a párkapcsolatunkat. Közben babát szerettünk volna de nem jött össze. 2,5 éve sikerült a nyelvvizsgám és lehetőséget kaptam a szakmámban elhelyezkedni, először közeli faluba, majd félévre rá helyben. 2 éve úgy döntöttünk h veszünk közösen egy házat mert mióta együtt vagyunk (jelenleg is) anyósommal élünk. Kezdetben praktikus okok miatt, majd megvártuk h leteljen az adóssága. Miután megvettük a házat minden megtakarításunkat beletettük, elkezdtük a munkálatokat és kiderült úton van a kislányunk. Pocakosan nem tudtam annyit dolgozni a felújításnál, miután megszületett azóta velem volt főként mivel féléves koráig anyatejes volt, sokáig hasfájós stb. Így érdemben nem tudtam annyit besegíteni mint amit szerettem volna. A férjem nagyon családcentrikus,tavaly januárban összeházasodtunk, nagyon várta a picit, a szülésnél is végig velünk volt és amit tudott későbbiekben is beseített (a mai napig). A párkapcsolatunk eléggé megsínlette h váltott műszakba jártunk, emellett anyósom sem vette figyelembe h kettesben legyünk (mivel hosszú pqrasztházba lakunk nála és középen van a mi szobánk, azon minden este /reggel akár este 10 után isátjárkált és nem egyszer ránk nyitott. Ez nagyban hozzájárult ahoz h a szexuális életünk unalmassá vált (persze mi is kellettünk hozzá). Miután a lányunk megszületett nagyon belefáradtunk a kevés alvás(hasfájás, etetés, fogzás stb) , munka, házfelújításba. Sajnos amikor megvettük a házat egyedül maradtunk a felújítással, mindenki csak ígérgetett. Így az örökségem nagy részét eladtam h betudjuk fejezni a munkálatokat és mielőbb költözni tudjunk. Hátha külön ha nem szólnak bele az életünkbe megtudjuk oldani a gondjaink. Ami miatt most írok az az h kb 1 éve a férjem cégéhez oda került egy fiatal férjezett lány aki most 22 éves, továbbiakban C-nek nevezem. (én 28 vagyok, a férjem 32) a férjem nagyon szeret adni magára és jóval fiatalabbnak néz ki mint amennyi, mindig is büszke voltam rá) C-vel elkezdtek beszélgetni, először általános dolgokról, majd ősztől privátabb dolgok is szóba jöttek. C - nek állítólag rossz házassága van, ahol neki nem sok mindenbe van beleszólása. A férjem a beszélgetések alapján rájött h ő gyermekkorukban egy utcába laktak pár évig, és megsajnálta h milyen sora van C-nek a férje mellett (aki volt munkatársa volt a férjemnek annó és most is) . Majd mindketten elkezdtek érezni egymás iránt dolgokat. C-nek biztos jól esett hogy valaki meghallgatja, szépen beszél vele stb. Férjemet a jelenlegi posztja miatt sokan támadják és pályáznak a helyére és közel 8 éve h ott van, mindig összehozták szóba ezzel azzal. Mivel C-vel is összehozták nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Az feltűnt h ősz óta egyre több mindenbe talált itthon vagy velem kapcsolatban hibát, majd januártól semmi sem volt jó neki. Már nem tudtam hogy h mivel nem csinálok rosszat, mindenbe elkezdett belekötni, minden viselkedésem ami azelőtt tetszett neki most már kifejezetten irritálom őt minden szavammal, cselekedetemmel. Decemberétől elkezdett titkolózva telefonálni, sejtelmes kérdéseket feltenni, h milyen nehéz lenne nekünk ha mi elvállnánk m ott a hitel még 10 évig, meg a közös gyermekünk akihez mindketten ragaszkodunk. Közben pedzegette h össze hozták C-vel is, de bizonygatta h nincs semmi valóságalapja. Március elején rámírt C-nek a férje elkeseredésében h ott hagyta őt C. És olyan dolog derültek ki amit a férjem titkolt (ideköltözött a mi falunkba C, és ő vitte és hozta munkába, a régebbi telóját amit tőlem kapott neki adta, délutános műszak után fél órával jött később haza azokon a napokon amikor C is dolgozott, telefonszámlája 6-7ezer helyett 22ezer volt) persze utolsó pillanatig tagadta ezeket, utána megtört a bizalmam benne. De szeretem őt így mondtam neki hogy legyen őszinte és megoldunk mindent. Bevallotta h ő is érez vmit C iránt de nem tudja mit. Próbálta elnyomni (de nem ment rajtunk töltötte ki (indulatosan beszél velünk, semmi sem jó neki). Látszik rajta h nem találja a helyét. Ahogy kivettem a beszélgetéseink során a szavaiból ő nem akar minket elhagyni, de C-vel is lenne. Felajánlottam neki h üljünk le 3an beszélni (mi +C), eddig nem tudta C ezt megoldani. Jó nehezen de a cél érdekében hajlandó vagyok nyitott házasságba 1-2 hónapra belemenni, de úgy h C otthagyja a férjét, van egy lakásom 5kmre innen, oda ha nagyon jó indulatú vagyok mehetnének míg eldöntik h akarnak e együtt lenni. A férjem ezt úgy vette h ezzel választania kell C és a gyereke között. Ő mindkettőt szeretné mindennap látni. Felhozta h ha megismerem és komoly lenne köztük akkor 3an +a picink költözünk a közös házunkba. Erre mondtam neki ez nem pálya, de tegyük fel h nehezen de belemennék ha én később megismerkedek egy férfival és ők is jól kijönnek akkor ő is odaköltözne. Ez már szóba se jöhet, akkor kifizet a házból, ott ő dolgozott benne a legtöbbet (ez igaz), de én is bele tettem az örökségem. Nem beszélve arról h ezt a házat közösen álmodtuk, formáltuk olyanná, amilyen. Őt zavarja h egy idegen pasi oda betegye a sejhaját, de engem ne zavarjon h C odaköltözne közénk. Mondtam neki hogy arra megy ki h hozzászoktatja a lányunkat, utána meg én nem is kellek. Mehetek a hova akarok. Mindazt amiért keményen dolgoztunk C élvezi ki vele. Tudni kell h a sok nehézség miatt mi nem nagyon jártunk el sehova (időnként 1-1 mozi vagy ingyenes koncert) utóbbi időben (2-3év) kerüli a helyzeteket h velem bárhol megjelenjen, úgy érzem szégyel. Igaz miután összekerültünk felszedtem 18 kgot, de mindig a húsos csajok jöttek be neki, szüést követően a kezdeti súlyomból - 12kg lement, ez már nem lehet neki kifogás. Úgy érzem h C ellenem hangolja, azt beszéli h elakarom tőle venni a gyereket. De én tűrjem h oda akarja közénk költöztetni? Mit tegyek? Bocsánat hogy ilyen hosszúra sikeredett. Válaszát előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Babits Mihály
BarackGucci, 2018. május 19.
Jonapot Tudom hogy elég gáz hogy még mindig evvel foglalkozom De van az a srác Barack és most pénteken egész nap olyan volt mintha tetszenék neki meg az ezt megelőző pár napban is Úgy viselkedett és én azt hiszem hogy még mindig nagyon odáig vagyok érte És úgy tűnik mintha a baratnőm most nem igazán érdekelné De nem tudom ez meddig tart és hogy mit csináljak Mármint nagyon odáig vagyok érte egy éve es nagyon boldog lennek ha most valami tartós dolog lenne nalá amit irantam érez (ha erez) Meg szeretnem ismerni de kicsit azért félek hogy nem olyan mint amilyennek gondoltam Nem tanácsot szeretnék csak ezt le szerettem volna írni valakinek Köszönöm szépen hogy megint meghallgatott😊😊 És waaaaaaaaa
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Anya
Lilla8999, 2018. május 16.
Anyukám utál, azt kívánja bárcsak ne lennék, és hogy nagyon megbánt. Sokszor vágja a fejemhez, hogy egy ribanc vagyok, hogy nem vagyok elég jó, szar vagyok, semmirekellő, senki nem szeret. Folyton csak azt hallom hogy engem agyon kéne verni, meg kéne halnom. És mikor ezeket felhozom neki, tagadja, és azt akarja beállítani hogy csak beképzelem ezeket a dolgokat. Pszichológushoz akart küldeni mert hogy szerinte én nem vagyok normális, nekem kell a segítség. Annyira szeretnék elszabadulni innen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segitség
Ok1996, 2018. május 13.
Egyszerűen az a problémám hogy ha alvó ember fekszik a padon vagy ha láttom hogy kocsiban alszik egy ember nem merrem megkérdezni hogy roszul van vagy csak alszik mert nem láttom rajta hogy roszul van másik gondom az hogy néha előfordul hogy olyan gondolotaim vannak hogy elképzelem hogy bántom és vissza kell fogjam magam meg gyakran mosok kezet mert félek a betegségektől vajon ez kényszerbeteg lennék? Köszönöm előre a válaszát!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Csapdáva csalva
Űzött, 2018. május 12.
Mit tegyek ha a párom az elejétől kezdve nagyon csúnyán átvert becsapott és engem állított be bűnbaknak minden egyes hibájáert. Végig éreztem de inkább a szavainak hittem. És most is ugyanúgy hiteget engem miközben tudom érzem hogy nem szeret. Egyutt vagyunk szerintem ő azért hogy konnyebb legyen anyagilag én azert mert szeretem. Nem tesz értem semmit soha nem is tett. Én mindent megteszek érte mindig őszinte voltam ő éppen az ellenkezője. Amit sajnos bizonyítani nemtudok ezért teljes kétség közt vergődök 2 éve. Született egy gyermekünk is és csak ezek után vált számonra világossá hogy végig bolondítva voltam. Neki nem mondhatom ezt így el mert akkor nyilván én lennék a flúgos aki beképzel dolgokat. Hogyan tudjam meg az igazságot? Hogyan derülhetne ki minden apro atveres vagy hazugsag? Allandoan szep szavakkal hiteget aminek nincs valodi tartalma... ezt a vegtelensegig is eljatszhatja velem. Egyszeruen nemtudom hogy másszak ki ebből a gödörből és hogy igazoljam a megérzéseimet. Mit tehetek ebben a helyzetben? Addig nem jutok előrébb míg nincs bizonyíték az érzésemre... teljesen egyedül érzem magam. Sőt úgy érzem hogy várja hogy elmenjek tőle külön..mert nem is számítok neki. Egy senki vagyok mellette. De addig nemtudok elmenni míg nem derült ki minden. Lassan elhiteti velem hogy én vagyok becsavarodva tényleg....
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Megfelelési kényszer, otthoni problémák
Péter1002, 2018. május 11.
Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy szinte már betegesen, de nagyon is adok mások véleményére. Nem tudok úgy reggel felöltözni, hogy ne gondoljak arra , hogy mit szólnak ebben a pólóban, nadrágban meglátnak. Nagyon adok mások véleményére. Most kezdem érezni azt, hogy kezdek besokallni. Nem ez az egyetlen probléma... Van még itt az is hogy itthon teljesen visszafognak. 23 éves vagyok, és szinte 12 évesként kezelnek. Nem mehetek el úgy itthonról, hogy nem számolok be róla,hogy hová, kivel, kihez megyek, és mikor jövök haza. Pedig csak az egyik nagyon jó barátomékhoz szoktam elmenni, akiket személyesen is ismernek, hiszen együtt nőttünk fel. Itthon nincs semmi magánszférám, nincs saját szobám, és nincs ez zúg a házban ahová vissza tudnék vonulni, egy kicsit egyedül lehetnék. Szerintem nem velem van gond hogy nem bíznak bennem, hiszen dolgozom, van saját autóm amit én tartok fennt, kiveszem a részem a hazimunkabol is. A batyamtol (27 éves) és az öcsémtol (12 éves) ezeket nem várják el és nem szólnak nekik, hogy hát valamit csinálni kellene. Mivel tudnám ezt kezelni? Válaszát előre is köszönöm. Péter 23 éves
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Gyerek az előző kapcsolatból
Gigi63, 2018. május 9.
Tisztelt Cím!
55 éves, második házasságában élő nő vagyok. 18 évvel ezelőtt elváltam, egy 9 éves kislánnyal. 2 év múlva megismertem a mostani férjemet, akinek volt 3 gyermeke 2 előző kapcsolatából. Először összeköltöztünk, majd 5 évre rá össze is házasodtunk. Az én lányom velünk élt, együtt neveltük, az ő gyermekei az anyjukkal éltek, és hétvégenként, illetve szünetekben jöttek hozzánk.Megismerkedésünkkor 16,13 és 3 évesek voltak. A második kapcsolatából származó lányai látszólag elfogadtak, de az évek során feltehetően az anyai lelkinyomás miatt el is távolodtak tőlem. Gyakorlatilag a férjem házvezetőjének tekintenek. Az együttélésünk első hónapjai után a férjem volt párja bejelentette, hogy terhes a férjemtől, és meg is tartja. Mivel a férjem esküdözött hogy nem lehet a gyerek az övé(bár a számított fogantatás időpontjában még együtt éltek),  vele maradtam. A gyerek születése után 2 évvel azonban a volt élettársa apasági keresetet indított, melyben sajnos bebizonyosodott, hogy a gyerek az övé. Miután a bíróság kimondta, a férjem kért, hogy a többi gyerekével együtt hozzuk el az új gyereket is hétvégére hozzánk. Sajnos azonban nem tudtam érzelmileg elfogadni, egyre inkább ellenérzésem alakult ki vele szemben, ezért megkértem a férjemet, ne hozza el hozzánk, ha tartani akarja a gyerekkel a kapcsolatot, ő látogassa. Innen kezdve nem hozták el, de a férjem sem látogatta. 2 éve a nagyobbik lányai szinte szisztematikusan elkezdtek információkat küldeni az apjuknak róla, és tulajdonképpen összehozni őket. Legutóbb, mikor a férjem szüleihez Halottak napján mentünk a temetőbe, már elhozták magukkal, majd volt egy szalagavató, egy ballagás, ahol a férjem gyerekei, a volt élettása és mi is ott voltunk. És itt van a bökkenő. Nekem ez egyre kellemetlenebb. Karácsonyra az ajuknak készítettek egy képet, melyen mind a 4-en rajta vanna k( én semmit nem kaptam), ezt a férjem ki akarja rakni a lakásunkban. Én viszont már olyan szinten gyűlölöm az új jövevényt, hogy a fotóját sem szeretném látni a lakásunkban. Sőt már pedzegetik, hogy a gyerek szívesen eljönne hozzánk. Már ott tartok, hogy ha szemben kell találkoznom a gyermekkel, inkább elválok a férjemtől, de ne erőszakolja rám. Teljesen kész vagyok ettől a helyzettől. Megbeszéltük, hogy nélkülem tarthatja a kapcsolatot vele, erre csak bele akarja erőszakolni az életünkbe úgy, hogy ő tulajdonképpen semmit nem csinál egyedül, csak velem.
Szóval tanácsot kérnék, hogy mit tegyek. Köszönöm!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

😊
BarackGucci, 2018. május 8.
Köszönöm az összes tanácsot de Barack már annyi fájdalmat okozott nekem hogy ha tetszenék neki akkor se biztos hogy még tudnam bocsátani neki , de ma kiderult hogy vegig a barátnőm tetszett neki és hiába számítottam erre akkor is szíven ütött de így legalább már könnyebb lesz el felejteni mert tudom hogy nincsen nála eselyem Viszontlátásra
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Köszönöm
Anonimka , 2018. május 8.
Kedves Olvasó! Az a legrosszabb, hogy én is érzem, hogy azt kéne tennem, amit Ön tanácsolt, csak nagyon nehéz. De megpróbálom. Szerencsére megértő emberek vannak körülöttem. Köszönöm a válaszát, igazából gondolkodtam már azon, hogy egyszer elmegyek egy pszichológushoz, aki segítene egy kicsit megérteni dolgokat. De most csak arra volt lehetőségem, hogy itt írjak, amit nem bántam meg. Még egyszer köszönök mindent, nagyon jól esett olvasni ezeket a sorokat, megerősítettek. További szép estét/napot! Anonimka
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Önutálat
Anonimka , 2018. május 6.
Kedves Olvasó! Ma már vagy 2 órája próbálok elaludni és nem megy. A többiek problémáját olvasva, a sajátom egyszerű gyerekes hisztinek tűnik. Egy tanulmányi versenyről van szó. Tinédzser vagyok. Igazából elegem van abból, hogy mindenki okosnak hisz. Én magammal szemben világ életemben nagyon maximalista voltam/vagyok. És mostanában nincs erőm leülni és csak tanulni. Egyszerűen csak kudarcokat élek át, és ez borzalmas. Valahogy szeretnék ebből kimászni, és végre abbahagyni az önutálatot, ami körülvesz. Eddig nagyon kevesen vették észre, hogy néha nagyon rossz a hangulatom, de mindig ráfogtam valamire. Magamat is próbáltam meggyőzni, hogy csak fáradt vagyok, stb. De néha olyan mélyen vagyok, hogy csak szeretnék felállni, és elsétálni innen. Utálom magam, mert már aludni se tudok egy hülye verseny miatt. De egyszerűen nem tehetem meg hogy nem érdekel. Annyian számítanak rám. Persze van olyan ismerősöm, aki egy zseni. Néha olyan nehéz látni, hogy milyen okos, és milyen egyszerűen csinál meg olyan dolgokat, amik nekem iszonyat nehezek. És a legdurvább, hogy úgy érzem, semmit nem teszek azért, hogy javuljak. Mindig csak halogatom, és most meg is lett a böjtje. Egyszerűen képtelen vagyok a folyamatos kudarcokat elviselni. Fáj. Mert olyan érzés, mintha mindenkit, magamat cserben hagynám. Minden csakis az én hibám, de egyedül nem tudom ezt feldolgozni. Most találtam ezt az oldalt. Hátha itt tudnának nekem mondani valamit, bármit, ami kiránt abból az állapotból, hogy este titokban bőgve próbálok elaludni, mert én már nem tudok mit csinálni. Elnézést az össze vissza mondatokért. Üdv : Anonimka
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Igaz
BarackGucci, 2018. május 3.
Nagyon szépen köszönöm Mindig túl sokat aggodok mindenén és ezt abba kéne hagynom Barackal meg végül úgyis kiderul mi lesz, nekem erről fogalmam sincs most de talán fontovább dolgokra kéne koncentralnom mint egy olyan fiura aki embeszámba se vesz... Köszönöm megegyszer a tanácsokat, sokat segitenek
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hőháztartás_kihat életemre
Laci88, 2018. április 30.
Üdvözlöm! Érdekes problémám van. Félig hat csak ki rám, lekopogom, még nagy gondom nincs, de értem, egyre jobban kihat, már 2 komolyabb hangulatingadozáson is túlestem fél éven belül. Egy érdekes "betegséggel" kezdődött, olyan, mintha összeomlott volna a hőháztartásom. Régen gyakran vettem részt bicajtúrákon, ismerősömmel is rengeteget kerékpároztunk hobbiból, állóképességgel nme volt gond. Egyik nyáron, már több éve rokonunknak segítettünk (kb. 17 éves voltam akkor). Akkor komoly napszúrést kaphattam, elég gyenge voltam. Rá nem sokra be is fejeztük, napszúrást nem először kaptam, nem nagy ügy... viszont nem múlt el. Azóta mintha nem lenne szervezetemnek hűtése, melegben érzem, felhevülök. Elég annyi, hogy 25 fokban leugrom boltba, főleg ha napsütés van, már akkor hazaérve le kell hűtenem magam, hogy ne legyek rosszul. Egyszerűen leöblítem magam vízzel. Ha nagyobb távra megyek, kell vizet vinnem hűtés gyanánt: Vagy vinnem kell szórófejet, amivel magamra spriccelem vizet, extrém esetben pl. mikor hazamegyek segíteni, és nyári meleg van, de nem kell kánikula legyen. Elég, ha 20 fok felett van napsütéssel: vizezni kell pólóm, vizesen felvenni, hogy ne legyek rosszul. Két kérdésem lenne: 1) Háziorvos annyit mondott évek alatt, hormonális biztos, majd elmúlik, vagy szokjam meg. Továbbá pajzsmirigyhormont vizsgált, de mást nem. Viszont nemrég Budapestre költöztem, gondoltam kivizsgáltatom magam magánorvosnál, hátha többet tud mondani. De hova fordulhatnék? Belgyógyász, neurológus, fogalmam sincs. Orvosi tanács sokat segítene. 2) Továbbá, ha nem lehetne megoldani...emiatt beszűkült életem, munkát is iszonyatosan meg kell válogatnom, mit tudok elvállalni, lekopogom, sikerült megoldani. De mikor azt is nézem, hogy nyáron be kell menni, és mire beérek, fél órás hűtés kell....nehéz ügy. Gondolom emiatt, de fél éven belül 2 érzelmi hullámázásom is volt, ami megijesztett, szó szerint napokig élni nem akartam, bár öngyilkosság nem járt a fejemben. :/ Üdvötlettel: László
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Már mindegy
BarackGucci, 2018. április 28.
Tudom és igen bunkó A tovább tanulástol is rettegek mert habár jó suliba vettek fel de senki se lesz velem és utálok ismerkedni Szó szerint rettegek ettol A srác pedig Barack Igazából nem tudom mi van de úgy érzem ő egy kívül belül gyönyörű és tökéletes lányt érdemel nem pedig engem szovál lehet hogy hagyom
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Aggódom
aggódóbarátnő, 2018. április 28.
Sziasztok, nagyon aggódom a barátnőm miatt. Kicsit bonyolult a helyzet, de megpróbálom nagyon röviden vázolni. Problémás családból származik, az édesanyja paranoiás. Onnan tudom, hogy amikor a szülei váltak, ez is szempont volt a bíróságon, meg amikor beszélgettem is vele, azért észrevehető... idén lesz 30, kb 6 éve vegán, de nagyon túlzásba viszi, ahogy a sportot is.. amikor "olyanja van", napi 20km-eket szalad, bringázik, MINDEN NAP, úgy, hogy közben kertészetben dolgozik.. Nemrég volt egy csúnya szakítása (ami külön téma lenne, mágnesként vonzza az seggfejeket.. erre sajnos nincs szebb kifejezés). A szakítástól depressziós lett, aztán úgy döntött, hogy "lelki megtisztulásra" van szüksége és neki állt "vízböjtöt" tartani... 3hétig csak vizen akar élni. Állíthatólag még 2 napja lenne hátra, de tegnap már felkelni se nagyon volt ereje.. Az édesanyja is mondta, hogy nagyon rosszul néz ki.. Mikor elkezdte, közben ugyanolyan intenzíven sportolt. Nagyon aggódom érte, szerintem ez már öngyilkossági kísérletnek minősül, még ha tudatlanságból követi is el.. Kérlek, segítsetek. Hogy győzzem meg, hogy menjen pszichiáterhez? Előre is köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nincs kire támazkodjak
Kevin16, 2018. április 27.
Köszönöm az elözö választ. Azota történt sok minden. Ugy erzem hogy egyik szülöm se foglalkozik velem már. Ha valamit akarok mindegyik csak elenzi le akarnak beszelni rola. Szüleim már vagy 8 éve el váltak. Jelenleg apámal élek. Mikor rosz a helyzet nem foglalkoznak velem. Sose álnának ki meletem. Nem tudom már mit tegyek. Ugy érzem hogy egyedül vagyok és csak magamra számithatok. Legszivesebben el menék inen mesze. Csak lenék már 18. Nem tudom mit csináljak már. Senki nem segit meg oldani a problémáim. Inkáb még roszabitanak a helyzeten. Elegem van mindenböl. Mit ajánlana?? Mit tegyek. Nem birom ezt mar idegileg.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

💕
BarackGucci, 2018. április 23.
Az a srác akiről az összes eddigi üzenetet írtam :Barack Már alig van időm mert jövőre más-más suliba tanulunk tovább De én nagyon meg szeretnémég ismerni mert tudom hogy több mint egy helyes pofi és mint pár gúnyos beszolas
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Naaa
BarackGucci, 2018. április 22.
Nagyon meg akarom ismerni de nem tudom hogy kezdjek hozzá ha beszélő viszonyban se vagyunk Hogyan hívjam fel a figyelmét?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

.......ennyi......
magányosvagyok, 2018. április 20.
Üdvözlöm! Teljesen igaza van.... De én már nem akarok semmit ...jó lenne eltűnni ........ egy kis időre amíg össze szedem magam........ De úgy teljesen az emberektől......egy lakatlan szigetre vagy nem tudom...... ahol egyedül lehetek végre............ Gondolkoztam már azon is hogy lelépek itthonról......nem szólok senkinek csak lelépek...... Az AA nekem nem segít......voltam ott de nem használ......nem értem az értelmét...... szar minden...... zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

....
magányosvagyok, 2018. április 16.
Üdvözlöm. Köszönöm a válaszát.... Sajnos a kórházzal még nem jutottam előrébb.... Nem akarok még egyszer bekerulni..... Elegem van már a korhazakbol.... Zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

párkapcsolati, szexuális problémák, magány
danikaa25, 2018. április 16.
Üdvözlöm! Én egy 32 éves férfi vagyok, és sajnos nem tudok tartós kapcsolatot kialakítani senkivel sem szexuális problémák miatt! nagyon el vagyok keseredve emiatt! az ismerkedés könnyen megy, értek a nőkhöz, a kapcsolatok kialakításával nincsen problémám. Viszont az ágyban problémáim vannak, kicsi a péniszem, merevedési problémáim vannak és 1 percen belül elmegyek! Azt tapasztalom, hogy először nagyon megértő velem mindenki, a legutóbbi barátnőm azt mondta hogy neki nem a szex a legfontosabb és hogy nem fog emiatt elhagyni, de aztán egyik este ami alatt 3 szor is próbálkoztunk, hallottam, hogy kiment a fürdőszobába és keservesen sírt, utána nem sokkal később szakított velem, arra hivatkozva hogy elbizonytalanodott. korábban felkerestem urológus szakorvost, aki írt fel gyógyszert a merevedési problémámra, azzal működtek az együttlétek, a barátnpmnek orgazmusa is volt, de amikor gyógyszer nélkül próbálkoztunk és kudarcba fulladt, éreztem hogy egyre jobban megelégeli a barátnőm és elhidegül tőlem! ez már a sokadik barátnőm, akit emiatt veszítek el. egyre nehezebben viselem a sorozatos kudarcot és hogy emiatt esélyem sincs egy jól működő harmónikus kapcsolatra! már az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, hiszen nagyon igazságtalannak érzem az életet, amiért egyedül kell leélnem az életemet, nem lehet gyermekem, nem fogok senkinek hiányozni, nem érezhetem meg egy nő szeretetét, folyamatosan csak az újabb csalódások jönnek! nem tudom, meddig bírom még!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

döntés?!
BADADADA, 2018. április 16.
Kedves Válaszadó, köszönöm eddigi válaszait. Sajnos bekövetkezett az, amitől tartottam: közölte velem a feleségem, hogy jól átgondolta, és nem lát közös jövőt. Nem tud és nem akar közösen bármit is csinálni. Nagyon elkeserítőek voltak az érvei. Vagy inkább szomorúak. Majd 40 évesen, két gyerekkel egymaga meghoz egy ilyen döntést arra hivatkozva, hogy az elmúlt 10 évet jól átgondolta, és igazából már jó ideje esélytelen volt a dolog. Továbbra is elutasítja a párterápiát, de még azt is, hogy ő felkeressen egy pszihológust. Amikor visszakérdeztem, hogy el akar-e válni, arra nem válaszolt, csak annyit, hogy nem tudja. Valahol azt éreztem, hogy velem akarja kimondatni a dolgot, én viszont közöltem, hogy nagyon máshogy látjuk a dolgot. Szerintem bőven nem tettünk meg még mindent, amit lehetett volna. Szerinte ő már mindent megtett. Nem tud és nem akar többet tenni. Nagyon nehéz felfognom, hogy lehet valaki ilyen biztos a döntésében csupán a saját érzelmeire hagyatkozva. Nekem ez nem menne. Mivel nem mondta még ki, hogy el akar válni, én még mindig nem adom fel - hiába mondta, hogy már egy éve rég elkéstem ezzel a nagy akarással. Csapong. Nem azt mondom, hogy könnyű egy ilyen döntést meghozni, de nagyon felelőtlennek érzem, csak érzelmi alapon dönteni. Az a baj, hogy jelenleg csak rosszat tudok tenni. Ha elengedem, azt mondja, hogy meg se próbáltam visszatartani, ha még harcolok, megkapom, hogy elkéstem már rég, és ne erőszakoskodjak. Persze, hogy rengeteg érzelem van egy párkapcsolatban - de egy ilyen súlyos döntést nem lehet meghozni kizárólag érzelmi alapon. Nem tudom, hogy menthető-e még a kapcsolatunk, de az biztos, hogy "semmit" nem tettünk meg érte. Azért írtam idézőjelben, mert rengeteget tettünk azért, hogy működjön a kapcsolat, hitegettük magunkat, hogy menni fog, igyekeztünk mindent megtenni, de igazából nem sokra jutottunk. Mit tehetek? Költözzek el otthonról? Kérjem meg, hogy gondolja át és döntsön? Félek, hogy ezzel csak egyféle konkrét választ kaphatok. Adjak ultimátumot? Várjak? Közben a gyerekek már egy sor tünetet produkálnak. Nem tudják megfogalmazni, de nagyon dühösek ránk, és ez mindenféle módon ki is derül. Nyilván érzik a lappangó feszültséget is. Ez már az a szint, hogy el kell engednem? Segítsek neki kimondani, amit ki akar mondani? Mélységesen nem értek egyet azzal, hogy ez menthetetlen lenne, és hogy valóban mindent megtettünk-e annak érdekében, hogy megmentsük a kapcsolatunkat, viszont nem akarom érzelmileg ezzel zsarolni. Tanácstalan vagyok.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem mondhatok nemet
Dorottya, 2018. április 15.
Párommal haza jöttünk a szüleitől. Ott is volt egy kis összezörrenésünk ami miatt 2 napig nem szólt hozzám. Ma jöttünk haza és estére berúgott, és elkezdte ecsetelni hogy milyen rossz a politika, meg hasonlók, addig nem volt gond, de utánna rátért arra, hogy ha szót fogadok és azt teszem amit mond akkor marad ő és a lányunk is, ellenkező esetben pedig elviszi és itthagynak engem. Megszorongatott és elkezdett piszkálni, hogy szeretkezzünk de akkor még fent volt a lányunk és nézte a mesét. Mondtam a páromnak, hogy várjon egy kicsit míg elalszik a kislány és akkor azt csinál amit akar. Erre, fogta magát és megsértődött, és azt mondta, hogy az anyámnak mondjak német és ne neki. Mi a baj azzal, ha nem akarok a lányom elött szeretkezni, hogy lássa a kislány hogy mit csinálunk? Mi a baj azzal hogy nincs gusztusom alkoholtól bűzlő palival szeretkezni? Miért nem képes megérteni engem, hogy én nem vagyok olyan mint a volt barátnői? Ha próbálok vele erről beszélni akkor leráz, folyamatosan vagy kitér a válasz elől, vagy meg se hallja amit mondok, vagy folyamatosan beszél és nem lehet vele beszélni. Mit tegyek? Amit eddig csináltam és jó volt az ma már nem. Velem van a baj?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

mi z? mitől van??
magányosvagyok, 2018. április 14.
üdvözlöm lenne gy kérdésem..... a pia és a fű rámht az mbr szmér? mgint tiszta homályosan látok.....és ez megrémit........nagyon.... ezt is alig tudom mgírni.....
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Vitatkozás
Eleonóra, 2018. április 12.
Tegnap este összevesztünk a párommal. Úgy indult hogy csak beszélgetünk és megbeszéljük a problémákat. Hát nem sikerült elmondani neki azt amit szerettem volna. Helyette viszont megkaptam hogy " ha nem tetszik amit csinálok akkor keress más apát a lányodnak" vissza kérdeztem hogy komolyan gondolja e, és igen komolyan gondolta. Megsértődött, mert ezek után nem akartam huncutkodni, azt mondta hogy " megjegyezte és talállna másikat helyettem akár kettőt is akik fiatalabbak." A másik kijelentése, hogy "azt csinálok amit én akarok, soha nem dirigált nekem senki, és pont nem egy nő fog nekem dirigálni." Utànna persze piszkált, hogy szeretkezzünk, de ismét nemet mondtam. Nemtudom, de én nem vagyok olyan hogy mások elött csináljam, itt volt a szobában az öccse, meg a lányunk. Erre azt mondta hogy ugyan olyan hülye vagy mint az elején amikor ősszejöttünk. Képtelenség vele beszélni, nem hagy szóhoz jutni, állandóan beszél, sérteget. Kicsit sok ez az egész.... Kezd elegem lenni a viselkedésével, engem a " nő nemű állatfajba sorolt" soha egy bàntó szavam nem volt a családjára, ő viszont az enyémet előszeretettel fikázza, hogy ilyen rosszak, olyan rosszak. Tudom, hogy nem egy tökéletes családom van, mert vannak furcsa dolgaim és nem szeretem ha sértegetik őket.Tudja nagyon jól, hogy nem szeretem ha harap, de mégis csinálja, megkértem szépen is de semmi, továbbra is csinàlja, hogyha piás akkor harap hogy szeretkezzek vele. Van amikor nincs kedve az embernek hozzá, amikor egyszer én kezdeményeztem hogy szeretkezzünk akkor lerázott, hogy ezt még meg kell csinálnia és nem ér rá. Kezd elegem lenni abból, hogy neki mindent nekem meg a 4 fal és a kötelesség marad.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Régi és új.
Eleonóra, 2018. április 10.
Jó napot kívánok. 24 éves vagyok és valahogy nem érzem magam úgy ahogy régen, sokszor érzem magam egyedül pedig itt a családom, a párom és a lányom. Mostani párommal 3éve vagyunk együtt és a lányunk 2 éves. Ez elött volt egy kapcsolatom ami "kísért" a mai napig. Tudom hogy nem fogom soha elfelejteni, de hiányzik az illető. Igazából nem is kéne beszélnem vele, mert miatta vesztettem el az első babámat. Miatta kellett megválnom a gyerekektől. Jó mondhattam volna azt, hogy nem vettem el, de azt hittem ha megteszem akkor együtt maradunk. De nem így lett, elhagyott, itt hagyott, elment szó nélkül, utánna vártam hátha visszajön mert nagyon szerettem és nagyon hiányzott, de nem jött. Így új életet kezdtem. Azóta eltelt pár év, van egy lányom és nem éppen felhőtlen kapcsolatom a párommal. Sajnos iszik, néha nem de hétvégente rázendít az ivásra. Minden nap bemegy a kocsmába hazafelé jövet, panaszkodik hogy olvasok hajnalig, (de ha egyszerűen képtelen vagyok aludni akkor mit csináljak?) Zavarja a tv az állásban, zavarja ha lámpa fényénél olvasok. Nem csinálta még meg a polcot sem, se az ágyat amit ígért. Ha ígéri, hogy ekkor itthon vagyok és nem kocsmába körök ki akkor biztosra vehetem hogy este 8-9 óránál elöbb nem jön haza és még be is van csípve. A lányával törődik, de nem lehet kirándulni menni, mert mindíg kocsmába kötünk ki, ilyenkor azt mondja, hogy szabadságon van és azt csinál amit akar. A kicsi születése elött ígérte, hogy épít házat nekünk és együtt élünk majd, na ez sem történt meg, mert még mindig ott az albérletben lakunk ahol a családom él és abban a szobában vagyunk ahol én laktam még egyedül. Hűlyének nevez, meg állandóan másik anyát keres a lànyunknak és engem el akar hagyni, vagy éppen konkrétan kijelenti, hogy elhagyhatta de a lányunk marad vele nem adja át a nevelést nekem, de ezek után csak azt mondja hogy csak viccel és szeret... Néha tényleg elgondolkodom hogy elhagyják e és akkor elveszítem a lányom is vagy legyek türelmes és higgadt. Közben ismét felbukkant a régi párom és irogatunk egymásnak, látni szeretnénk egymást, de soha nem jön össze a találkozó mert mindig neki közbe jön valami, de írja, hogy hiányzom és olyan dolgokat is megtudunk beszélni amit a mostani párommal nem mert nem érdekli. Hiányzik a régi párom, de nemtudom hogy feláldozza meg érte a mostani helyzetett ami fogalmam sincs hogy mi. Együtt vagyunk a mostani párommal és állandóan magányos vagyok, szomorú és alig mosolygok, meg sokszor sírok ha egyedül vagyok, hogy miért kell ezt csinálnia velem.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Bántalmazó nevelőapa
Niki0013, 2018. április 6.
Üdv! 17 éves lány vagyok. Nevelőapám sajnos már 10 éve megkeseríti az életünket - édesanyámét is és az enyémet is. Nagyon csúnyán viselkedik velünk, lelkileg terrorizál, üvöltözik, édesanyámat az utcaszéli emberre mondott jelzővel illeti, nekem is hasonlókat mond. Anyukámnak sokkal durvàbbakat is szokott mondani. Anyukámat bántotta is már. Anya teljesen odavan, sokat sír, kimerült, stb. Nem szeretném, hogy egy ilyen féreg miatt baja legyen. Én a sok idegeskedéstől refluxos lettem, illetve ibs-em lett, ami eléggé megkeseríti az életemet, de olyan szinten, hogy sokszor jó lenne nem létezni. Drága nagyszüleim, kishúgom (8 éves, anyukám és a nevelőapa közös gyermeke), anyukám és a baràtaim tartják bennem a lelket. Édesanyámért nagyon aggódom, nehogy legyen baja. Ha ez az “ember” elmenne, sajnos kevés pénzünk lenne, így is alig vagyunk meg, alacsony fizetések, sok hitel... anyukám egyedül nem tudna eltartani, én pedig be szeretném fejezni az iskolát. Kérem segítsenek, nem tudom hogyan tovább, kilátástalan minden. Én csak szépen és végre egészségesen szeretnék élni az anyukámmal, a testvéremmel és a nagyszüleimmel. Válaszukat előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

valóban segítségre van szükségem?
ecetke, 2018. április 2.
Kedves Tanácsadó, a segítséged szeretném kérni. Az utóbbi időben borzasztó rosszul érzem magam,eltávolodtam mindentől és mindenkitől, a barátaim és hozzátartozóim azt mondják, megváltoztam az elmúlt három-öt hónapban. Mindenféle dolgot a nyakamba aggatnak, hogy depressziós, meg anorexiás, meg más vagyok, de szerintem csak túlreagálják a fáradtságom. Mit gondolsz, valóban segítségre van szükségem? Évek óta borzasztóan utálom a testem, tavaly nyáron jutottam odáig, hogy változtatni fogok; első sorban fogyni. Eleinte nem voltam sikeres, és hihetetlenül zavart, hogy bármit próbálok tenni, semmi sem használ. Itt fordult meg a fejemben először, hogy kipróbálom, milyen ha nem eszek. Csodás fogyásnak indultam, 2-3 hónap alatt több mint tíz kilót leadtam. Elkezdődött az iskola, és szép lassan elkezdtem visszaszedni, amit leadtam. (Az iskolai menzán köteleztek arra, hogy egyek, azzal fenyegettek, hogy elhagynak ha még egy ruhaméretet lefogyok.) Nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, de fontosabbnak tartottam az akaratuk. Azóta borzasztó hízékony vagyok, és éhségérzetem is alig van. Az utóbbi hónapokban viszont újra elkezdtem hanyagolni az evést, és ugyan a józan eszem tud minden veszélyről, és következményről ami ezzel jár, még sem tudok másra gondolni. Az elmúlt két hónapban 71 kilóról 60ra fogytam. Azt mondják, hogy így anorexiás leszek, hogy nem fognak velem szóba állni. A magasságomhoz ez egyébként még mindig sok, 157 centi vagyok. Nem vagyok vékony, és tíz kiló minusszal is pontosan ugyanolyan visszataszítónak tartom magam, mint előte. Az életem ekörül forog hónapok óta; felkelek, iskolába megyek, ahol csak ébren próbálok maradni, hazaérek és alszok, közeben végig azon gondolkodva, mit és mennyit ettem, és mennyit hízhattam, hogy mások vajon észreveszik e, hogy változom. Elég megszállott lettem. A barátaimnak is folyton csak erről tudok beszélni, tegnap emiatt eléggé össze is vesztem velük, félek többé beszélni velük. Úgy érzem megutáltak, hogy rossz döntéseket hoztam, hogy nem kellene ezt csinálnom, mégis annyira gyönyörűnek találom a szinte csak csontokból álló testeket, és szeretnék úgy kinézni. Magammal harcolok, és kezdem elveszteni az irányítást a saját elmém felett. Mennyit kéne egyek egy nap szerinted? Kíváncsi vagyok valóban kevés e amennyit én eszek. Lány vagyok, 16 éves leszek a hónapban. Szerinted szükségem van szakemberre, ahogy azt mondják, vagy tényleg túlaggódják a dolgot? Hiszem még a BMI értékem szerint is a normál és a túlsúlyos kategória között vagyok. Tényleg anorexiás leszek, ha így haladok? Vagy már az lennék? Köszönöm a válaszod.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

nem tudom
BADADADA, 2018. március 27.
Kedves Válaszadó, igen, természetesen az elengedélst nem úgy értettem, hogy a kapcsolatunkat, csak azt a szándékomat, hogy mindenképpen továbblépjek. Azt a törekvésemet, hogy megpróbáljak elindulni egy megoldás felé. Nélküle ez sajnos nem lehetséges. Sajnos a barátként - társként mellette állás se nagyon működik. Egyenlőre teljesen elutasító, és engem okol a kialakult helyzetért. Ha megkérdezem, hogy miért haragszik, természetesen nem mond semmit, de minden mondata vádló, elutasító. Az egész kapcsolatunkra, és a továbblépésre azt mondja, hogy nem tudja, hogy mi lesz, nem tudja, hogy kellene megoldani, és nem tudja, merre kell elindulni. Az felettébb zavarja, hogy én már egy ideje elmondtam, hogy én mit szeretnék csinálni ( rendezni a kapcsolatunkat, párterápiára menni stb. ). Azt mondta, ne tőle várjam a megoldást. Egyenlőre csak várni tudok, a lehetőségekhez képest minél kevesebb felületet biztosítva az "adok-kapok"-ra, de láthatólag ez a távolságtartás is sérti. Csak remélni tudom, hogy közben átgondolja a dolgokat, de sajnos nekem úgy tűnik, hogy ő inkább azért habozik, és tart mindent függőben, mert nem tudja, hogy másszon ki a kapcsolatból. Én pedig rendezni szeretném a kapcsolatot. Ez is okozhat ilyen feszültséget. Ne nekem legyen igazam.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

tonktretettem az életemet és a házasságom
gupa8112, 2018. március 26.
Üdv. 36 éves férfi vagyok. Másfél éve vagyok nős. Voltak problémáink. Sajnos néha tettlegesseg is. Mint tegnap. Féltékenység volt az ok. Hazakoltoztem de iszonyatosan szeretem. Nem tudom mit tehetnek. Indulatkezelesi problemaim vannak igy gondolom. Tanácsot szeretnék kétrni. Meg akarok változni és visszakapni a feleségem és a kislányom. Köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elkeseredés
magányosvagyok, 2018. március 26.
üdvözlöm.. Biztos hogy igaza van a gyerek témába, csak úgy érezem hogy lassan kifutok az időből......és ez is elszomorít....nagyon..... úgy érzem hogy márt nem lesz soha normális életem...... napról napra egyre elkeseredettebb vagyok....nem látok kiutat.....elegem van az egész életből....... hisz úgy sem számítok senkinek..... ma is elindulta AA-ra.....de meggondoltam magam......úgy döntöttem hogy nem megyek többet......Elegem van.....úgy sem lesz semmi másképp..... kezdem elveszteni a hitem mindenbe.....fel kellene adni az egészet hisz úgy sem lesz jobb....mindig csak avval hitegetem magam hogy majd holnap jobb lesz.....de nem lesz....nincs értelme semminek,.. zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Meglátjuk ...
BADADADA, 2018. március 20.
Kedves Válaszadó, köszönöm a hasznos megerősítését. Jó ilyenkor egy kicsit kívülről és pozitívan látni a dolgokat. Ez az elengedés a leghasznosabb, amit tehetek. Bármi is lesz a végkifejlet. Ez nem szeretet, csak ragaszkodás. Az más kérdés, hogy engem meg ez a bizonytalanság készít ki, de talán ezen is segít az elengedés - valamilyen szinten csökkenti a bizonytalanságot. Persze előbb utóbb a távolságtartás és a divergáló időtöltés végleges is lehet, de ez már egy másik kérdés. Azt hiszem a terapeutával most nem a házasságom megmentésén kell dolgoznom, inkább a jelenlegi köztes/végleges állapotom feldolgozásán. Gratulálok az oldalhoz, nagyon hasznos munkát végeznek. Üdv.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Köszönöm
BarackGucci, 2018. március 19.
Köszönöm szépen a segítséget Igen az agyammal biztos vagyok benne, hogy szeretném elfelejteni akkor is ha a szívem mást mond Igyekezni fogok hogy minnél kevesebb időt töltsek a társaságban Sajnos biztos,hogy nem tetszem neki mert még mindig tök bunkón viselkedik velem és ma is volt, hogy páros feladaton kellett dolgoztunk és tökre nem örült neki, hogy velem van párban Mindegy probálom megfogadni a tanácsát Köszönöm szépen
  Ide kattintva elolvashatod a választ

köszönöm választ
klaresz, 2018. március 19.
köszönöm a választ! Barátok vannak s meghalgatnak s támogtanak! Kimondom hangosan mert tudom vagyis gondoltam h jobb lesz! Sajnos nem segitet egy cseppet se! igen voltak gondjaim mindig megtudtam oldani, hirres is voltam h mindent könnyen tudok kezelni. Hát nem megy! Kérjek segitséget? sajnos tudjuk jol ha kérek gyogyszert fognak felirni! Be vallom szedtem mikor h kis addag nagyaddagba, leálltam vele. Most megint beprobálkoztam hátha segit, Hát nem. Sajnos eljutotam oda h nem nézem a lányomat! Valjuk be melyik gyereknek tesz jot ha látja h az anya leépül? egyiknek se! A párommal sajnos nem tudtuk megbeszélni, nem ad értelmes választ, csak taszit! Lányomal tartják a kapcsolatot aminek örülök, s ami fura h a nyári táborát is kifizeti! igen mindjár ott járok h 3 honap s nem fogatdtam el, hogy szegyelem magam ezért, igen, de orvoshoz nem fordulok h lenyugtatozanak?!  tiszta fejel akarok lenni, jo szöveg a idö begyogyitja a sebet, vagyy nézem a gyereket, de ez mind nem segit! de köszönöm azért h irtál!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Költői kérdések
BADADADA, 2018. március 18.
Kedves Válaszadó, köszönöm az eddigi tanácsokat. Előre bocsátom, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem nagyon lehet válaszokat adni a kérdéseimre. Nem is várom el. Azért leírom, mert hátha mégis :-), illetve közben én is átgondolom dolgokat. Pont elolvastam az első üzenetemet, és annál pontosabban most se tudnám megfogalmazni a dolgokat. 10 év lerakódott hordaléka. Sajnos január óta nem sikerült megoldanunk a dolgokat. Pedig mindketten próbáltuk, de nem sok sikerrel. Különbözőek vagyunk, különböző módon kezeljük a felgyülemlett feszültséget és stresszt, de ugyanúgy csesztetjük egymást. Egy nagy különbség, hogy én nagyon szeretném megoldani ezt a helyzetet, a feleségem pedig csak azt mondja, hogy ő nem tudja. Nem tudja elhinni, hogy bármi segítene. Ennek következtében a terápia csak az én megoldásom, ami neki nem segít, és ne is erőltessem rá az én megoldásom. Persze ez nem megoldás, csak egy eszköz, egy irány. Neki nincs semmi eszköz, semmi irány. Nem tudja. Ezt én persze inkább úgy értem, hogy nem akarja, de nem akarok igazságtalan lenni. Járok pszihoterapeutához is, aki csak annyit tudott mondani, hogy a másik fél nélkül nem nagyon tud ebben okosat mondani. Sajnos igazat kell adjak neki. Mindeközben már odáig jutottunk, hogy nincs értelme egyenlőre a közös - kettes programoknak, mert nem tudunk egymással mit kezdeni ( én valami továbblépést szeretnék, a feleségem pedig nem beszélni róla, mert nem látja értelmét). Engem megöl ez a bizonytalanság, amit érzek, a feleségem pedig kétségbe van esve, és ezért nem tud mit mondani. A helyzet napról napra romlik, és nem csinálunk semmit. Vagyis én nem tudok a feleségem nélkül ebben lépni, ő meg nem tud. Nem tudom nem úgy látni, hogy ő nem tesz meg mindent most a kapcsolatunk rendbetételéért ( úgy érzi, ő már eddig is túl sokat tett, elfáradt, kiábrándult, nem tudom), ezzel viszont sarokba szorítom, amit ő soha nem viselt jól. Egyre jobban bezárkózik. Huszonkettes csapdája. Nem látok jó megoldást. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Várni? Az is csak tovább rontja a helyzetet. Döntést kicsikarni? Az csak negatív lehet. CSalódott vagyok, hogy nem harcolunk most érte, és hogy egyedül meg nem tudok. Lehet, hogy nem lehet már megmenteni a kapcsolatunkat, de nem adnám ilyen könnyen. Tudom, hogy minden helyzetfüggő, de miket lehet még megpróbálni ilyen helyzetekben? Vagy inkább törődjek már azzal, hogy magamat minél jobban egyben tartsam az elkövetkező válásra való tekintettel? Használjam a pszihológust arra, hogy ezt a folyamatot könnyítse meg? ELőre is köszönöm a válaszát.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nem tudom mit csinaljak..
Segitsegre varakozo, 2018. március 18.
Jó napot kivánok! Ha nem zavarja most nem írnék ékezetekkel mert eltartana egy ideig! Elnézést! Segitseget szeretnem kerni! Min kene valtoztassak? Szuleimmel es testvereimmel eleg rossz viszonyt apolok. De ez nem mindig volt igy, kb 2-3 honapja jott elo. Folyamatosan indokot keresek amibe bele tudjak kotni,de ez akarattol fuggetlenul! Mert nem akarom,de megis kijon...! Neha van hogy tudom magam turtosztetni de megesik mikor nem! Es megbantom oket. Mostanaban mar egy olyan nap nincs hogy ne veszekedjunk, es hogy ne szoljak” be nekik! Nem tudom hogyan kene valtoztassak,probaltam mar rengetegszer hogy vissza fogom magam es eldonteni hogy nem kene ezt csinalni. De nem megy! Orvosra lenne szuksegem? Vagy mit csinaljak? Segitsen!!! Koszonom❤️ 16/L
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Közel az 50-hez ....vége???
Encike3, 2018. március 15.
Üdvözlöm! Az életem nem tudom hányadik válságában vagyok, és próbálok helyesen dönteni, de azt is figyelembe venni hogy nem sokára 50 -éves leszek és jogom lenne egy kis boldogságra.Férjemmel több mint 30 éve vagyunk házasok és 3felnőtt gyermekünk van.Sok mindent átvészeltünk, nekem volt egy daganatos betegségem fiatalon.Van egy lakásunk nekem munkám.Férjem volt az egyetlen férfi az életemben.Később rájöztem hogy csak én hitttem hogy minden rendben..tiszta vak voltam.Kiderült hogy van egy 4 éve tarto kapcsolata majdnem külön családja.Akkor én felajánlottam hogy elmehet de ő minket választott...(nem lett volna nagy veszteség ha nem) Közben kiderült hogy követett el dolgokat amiért börtönbe került.Majdnem 3 év...mivel a férjem és mindent igért..kiálltam mellette...ez anyagilag nagyon tönkretett...ügyvéd..csomag telefon látogatás..közben megismertem egy férfit akibe sajnos szerelmes lettem...Úgy terveztem ha kijön a férjem tisztázzuk a dolgot és mindenki új èletet kezd.A gyerekek már nem laknak itthon.És itt az újabb fordulat: az utolsó hónapokban kiderült hogy a férjem gyógyíthatatlan beteg...most itthon teljesen én tartom el..csak én vagyok neki.Közben végig a szerelmemre gondolok aki nem akar a 3.lenni .Ebbe beleőrülök lassan..a férjemmel semmi nincs köztünk..de ő azt hajtogatja hogy szeret meggyógyul és minden jo lesz....de ez nem így van..mit tehetnék..nem tudom
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Barack
BarackGucci, 2018. március 14.
Tanácsot szeretnék kérni Egy fiúval kapcsolatban aki nagyon tetszik nekem Osztálytársak vagyunk már majdnem egy éve, de alig vesz észre ha meg mégis akkor csak piszkál a haverjaival együtt De alapvetően szerintem egy rendes srác akinek nehezek a családi körülményei és nem szereti kimutatni az érzéseit De nagyon okos, vicces és kitartó Mindent amit csinál szenvedélyesen csinál és nem csodálom hogy nem tetszek neki mert nem igazán Beszélünk Kicsit mintha félne a lányoktól vagyis nem igazán tud velük bezsélgetni A legjobb haverja valakiért utál engem szovál valószínűleg innen jön a cseszegetes Keresztül néz rajtam és ez elég szar érzés úgy érzem hogy nem is illenenk össze mert ő annyival tökéletesebb lányt érdemel mint én A haverja szokta cikizni egy csajjal és ilyenkor kivan kicsit Meg mintha egy barátnőmmel is elég jól kijonne Szóval én ezt szerintem inkább feladom 8.osok vagyunk és jövőre úgyis külön suliba mennénk Csak nem tudom hogy érjem el hogy ne érdekeljen Láttam már elég gusztustalan dolgokat is csinálni és még mindig nagyon tetszik szóval. .. Teljesen tanácstalan vagyok és tönkretesz ez a helyzet Tudom hogy ő neki egyatalan nem tetszek Csak szeretném elfelejteni Kerém segítsenek benne Köszönöm Egy fájó szívű lány
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elmentem AA-ra
magányosvagyok, 2018. március 13.
Üdvözlöm! Tegnap voltam AA gyűlésen.....Én igazából hülyeségnek tartom, de elmentem..... Rossz volt visszatérni arra a helyre....... Találkoztam a foglalkoztatós nővérrel...... És egyből kérdezgetett, hogy mi van velem, és kérdezte hogy megint befekszem??? mondtam neki hogy dehogy is, csak nem akarom hogy a dokim is lemondjon rólam..... És ez a feltétele annak, hogy ne mondjon le rólam..... Mondta a nővér hogy nagyon lefogytam...... De erről nem tehetek.....egyszerűen nem megy a kaja..... folyadékot is kb. fél, egy litert iszom , ebből is kb. 1-1,5 dl, alkohol..... Kibékültem a volt párommal aki szerzi nekem a füvet..... kemény 2-3 napot jártunk és dobott.....Kitalálta azt hogy ő nem akar kapcsolatot..... elég időbe jött rá..... pedig én lemondtam a gyerektémáról is csak hogy vele lehessek...... mert tudom hogy ő nem akar gyereket...... De engem már ez sem érdekelt, csak vele lehessek..... Erre koppantam egy nagyot..... Nagyon rosszul esik, de elfogadtam, hisz mi mást tudtam volna csinálni......?????? Nagyon bánt a dolog, mert én már nagyon bele éltem magam, és már a költözést terveztem..... Pedig olyan szép pár lehettünk volna.....és ez az álom is szerte foszlott-...... Elegem van.....Legszívesebben eltűnnék a föld színéről..... Olyan rossz..... Elvileg a kórházzal kapcsolatba, már rég döntenem kellett volna....... de egyszerűen nem akarok, még egyszer kórházba menni..... Elegem van a kórházakból..... Ebben az éven már kétszer voltam a sűrgöségin..... Azt hogy AA- ra járok, azt anyuék nem tudhatják meg..... épp ezért nem tudom, hogy két hét múlva mit mondjak nekik, hogy hova megyek.....????? Tegnap felhívtam a nővéremet és elmeséltem neki a dolgokat...... azt mondta hogy hétvégén jön és majd kitalálunk valamit.....Ő is azon a véleményen van, hogy ezt ne tudja meg anyu..... Megpróbálom úgy intézni a dolgokat, hogy anyu a legkevésbé, vegye észre azt hogy rosszul vagyok..... Igen amit leírtam az a valóság sajnos......ilyen dolgokkal nem viccelnék soha....:--( Szép napot! zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elkeseredés
magányosvagyok, 2018. március 7.
Üdvözlöm! Eldöntöttem hogy hétfőn elmegyek AA csoportra.... Lesz ami lesz.....végűlis veszteni valóm nincsen..... csak azt nem tudom hogy itthon mit mondjak, hogy hova megyek????? Még sem mondhatom meg nekik az igazat...... Talán jobb is hogy a pszichóm elengedte a kezem, így legalább esélyt kaptam arra, hogy vállaljam a tetteimért a felelőséget...... csak rossz nélküle, mert így egyedül vagyok a problémámmal ..... Ami nagyon nehéz, de már egyedül kell vele megbírkoznom..... A dokim minden áron, Dömösre akar beutalni a kórházba, és ott elvileg egy év van.....bár én nem tudom...... majd meglátjuk hogy mi lesz.....Jövőhét kedden kell mennem a dokihoz.....
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Válasz
Molyka, 2018. március 6.
Kedves Kapcsolattartó! Köszönöm a válaszát és a hasznos tanácsokat. Gondolkodtam azon a dolgon, vajon mi foghatott meg ebben a fiúban. Azt hiszem egy dologra rájöttem, bár nehéz beismerni. Az én párom sajnos nehéz körülmények között nevelkedett. Ahogy említettem 6-an vannak fiútestvérek, édesanyjuk elhagyta őket kicsi korukban, emiatt ő idő előtt ott hagyta az iskolát, hogy dolgozhasson, hiszen nehezen éltek. Ne értse félre, én nagyon tisztelek minden jó vágású embert az iskolai végzettségétől függetlenül. Azonban most már hogy velem van, kevesebb az anyagi teher, én támogatom mindenben, felében fizetünk mindent. Így lenne ideje tanulni. Próbáltam őt a másfél év alatt noszogatni, hogy legalább az érettségit végezze el. Ő egyébként nagyon okos, magam is meglepődtem, teljesen tisztában van az alap műveltséghez tartozó dolgokkal legyen szó történelemről, művészetről, bármiről. De olyan céltalannak látom. Nincsenek igazán céljai, nem akar tanulni semmit. Felsoroltam neki rengeteg szakmát amiben jó lehetne, de egyik sem volt ínyére való. Sajnos be kell valljam, ez egy kicsit kiábrándító volt. Nagyon szeretem őt, de úgy érzem ha így megy tovább elvesztem az érdeklődésem iránta. És ha esetleg gyerekünk is lesz én olyan apukát szeretnék a leendő gyermekeimnek, aki letett valamit az asztalra nem csak emberileg, hanem karrier szempontjából is. Én is tanulok még és szeretnék ameddig csak tudok, képezném magam. Van érettségim, OKJ-s szakmám és most egyetemre készülök, idén emelt érettségizek magyar nyelv és irodalomból, ugyanis irodalom tanárnő szeretnék lenni. Ez a fiú, aki megfogott engem a Pécsi egyetemre jár, a testvére pedig ügyvéd. Azt hiszem többek között ez lehet az egyik oka, hogy megfogott. Vannak céljai és tanul. De ez kevés lenne ahhoz, hogy megfogjon, mert többen is vannak egyetemisták a baráti körben. Egyelőre nem jöttem rá mi lehet még az oka, de nagyon vonz. Hogy újdonság? Valami más? Azt hiszem nem, hiszen csak 1,5 éve vagyok együtt a jelenlegi párommal. Nagyon gyötör a bűntudat, hogy telnek a napjaink, én itt beszélgetek Önnel a problémáimról ő pedig mit sem sejt minderről. Nem ezt érdemelné, mert nagyon jó hozzám. Jelenleg abban reménykedem, hogy ez csak egy fellángolás és hamarosan elmúlik. Ön mit gondol a leírás alapján? Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel, Molyka
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Rossz emlékek
Esztii, 2018. március 5.
Az életem attól más, hogy nem tudok mit kezdeni magammal. Ez a változás talán 3 éve következett be, amikor az akkori "barátnőmmel" volt egy hatalmas veszekedésünk. Akkor nagyon magam alatt voltam és nagyon sok volt a hangulat ingadozásom, aminek az okát nem szívesen osztottam meg vele. Az zavart igazából, hogy úgy éreztem én csak akkor kellek neki ha nincs más. Ebből volt egy hatalmas veszekedés. Ő kiosztott én pedig nem vágtam vissza, de ezzel nem fejeződött be. Utánna még nagyon sokszor belém kötött, majd egy kis idő után úgy tett mintha nem történt volna semmi és minden rendben lenne. Én meg bocsátottam, de nem volt semmi felé "tisztázó" beszélgetés. Akkor fogjuk rá hogy elvoltunk de szerintem akkor is volt rà példa hogy kihasznált. Majd 1év elteltével újra veszekedtünk. De akkor már sokkal durvább volt a dolog. A veszekedés után sem szállt le rólam ahol tudott belém kötött és újra és újra megbántott. Ez ment úgy 2 hónapig majd egyszer csak odajött hozzám. Nem mondanám, hogy ez tisztázó beszélgetés volt inkább csak akkor most újra legyünk jóba beszélgetés. De ami zavaró volt, hogy mindkét esetben úgy tettünk mintha misem történt volna. Ezek után is még számíthatott rám és sokszor is kért segítséget, de fordított helyzetben nem vagyok biztos benne, hogy ő ugyanígy tett volna. Szóval szerintem ha én kérek valamit akkor jönnek a kifogások. Miután egy másik lánnyal közel kerültünk egymáshoz már annyira nem figyeltem rá. Most, hogy már nem találkozunk minden nap az elején még kért többször szívességet, de miután vagy nem reagáltam rá vagy lemondtam nem igazán keres amit be kell valjam nem sajnálok. Körülbelül 3 éve vagyok így, de ez folyamat volt. Vagyis először mindig csak kevesebb és kevesebb dolgot csináltam voltak olyan hetek amikor egész sok mindent megtettem, de aztán egyre rosszabb lett és most már rengetegszer unatkozom és nincs kedvem semmihez. Sokszor megfordult a fejemben, hogy mi lenne ha erőt vennék magamon és el néznek mások véleménye mellett, de mindig eszembe jut, hogy akkor ez most lehet furcsán fog hangzani de pletykálni fognak és hamis elméleteket fognak gyártani amit nem biztos, hogy tudnék kezelni. Ez a másik nagy problémám, hogy senkivel nem beszéltem ezekről a problémáiról, mert egyszerűen csak félek, hogy mi lesz. Mivan ha valamit magukra vesznek vagy egyszerűen csak kinevetnek. Na és ha nem hallgatnak végig vagy éppen meghallgatják, de látni rajtuk, hogy nem tudnak most ezzel mint kezdeni. Vagy ha esetleg elmondom a barátnőmnek és elfordul tőlem mondva, hogy sok a problémám és nem szeretne ilyen barátnőt?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Elvárások
Martina, 2018. március 5.
Tisztelt Válaszoló! Köszönöm, hogy időt és energiát fordított a kérdésemre. Egyetértek Önnel, az életemben nagyon sok a “kell”. Különféle emberek különféle elvárásokkal jönnek felém. A költözésünk miatt hatalmas változás történt az életemben, sőt az egész családom életében. 15 évesen kerültem ide, kevés nyelvtudással. Nagyon nehéz három hónapom volt az iskolában, mire eljutottam egy bizonyos szintig, amikor már majdnem mindent megértettem. Viszont csak ekkor jöttek igazán a nehézségek. Ugyanis én voltam/vagyok az idegen, nekem kell megváltoznom, alkalmazkodnom az itteni emberekhez. Ez egyszerűnek hangzik, de a személyiségem bizonyos részét egyszerűen fel kellett adnom, mert “te vagy az idegen, ha nem tetszik, elmehetsz haza”. Velem senki nem kivételezett, aminek mostmár örülök, de akkoriban ezt nagyon nagy teherként éltem meg (a velem hasonló tanulók általában egy könnyebb iskolába kerülnek, mint ahol én voltam). De ezért folyamatosan teljesítenem kellett a tanáraim és a többi diák elvárásait is. Mert mondhatjuk, hogy az a bátor, aki esetleg mer egyedül is lenni, ez így van. Viszont nem voltam/vagyok abban a helyzetben, hogy azt mondjam, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, azt csinálom, ami nekem jól esik, abból kifolyólag, hogy még 2 évig az életem 60%-át az iskolában töltöm. De eltekintve mindezektől, otthon ugyanúgy sok elvárás vár. Nekem kell a szüleim és a saját magam ügyes-bajos dolgait (bank, orvos, ügyvéd, tehát minden) intéznem a kezdetektől fogva. És egyedüli gyerekként az emberre nagyon sok, lehet, hogy kissé túl sok figyelem is terelődik. Tudom, hogy a szüleim a legjobbat akarják nekem, és ezért nagyon tisztelem is őket és hálás is vagyok érte. Viszont néha úgy érzem, hogy nem vagyok nekik elég. Épp a napokban “vitatkoztunk” erről. Szerencsémre anyukámmal tényleg mindenről tudok beszélni és apával is jól kijövünk. A vita végén azt mondták, hogy akkor is szeretni fognak, ha takarítónő leszek (az iskola miatt volt a vita, mert otthon 5,0-ás átlagom volt, egyenes kitaposott utam a pszichológia felé, mindez különösebb nehézségek nélkül, viszont itt már nem tudom/akarom hozni ezt az átlagot. Lehet, sőt biztos, hogy jobban tudnék teljesíteni, ha szorgalmasabb lennék.), de látszik a csalódottság a szemükben. Mert, hogy régebben “én voltam a büszkeségük”. Ugyanezt mondja a nagymamám is. 😅 Iskola mellett egy görög étteremben dolgozom, ahol nyilván a főnöknek és a vendégeknek is meg kell felelnem. Mint látja, az életem minden területein nagyon sok “kell” van.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

csalodotság!
klaresz, 2018. március 5.
Jo napot! Segitséget szeretnék! 9 évig éltünk a páromal. 9 év után közölte velem h nem megy tovább, ö 38 éves én 34 éves vagyok! voltak jo szép s rossz dolgok a kapcsolatba mint mindenhol. De most nem szolt h gond van. Csak ugy magamra hagyot. Másoknak elmondja h szeret de jobb lesz igy. Én hiába probálkozok mindig ugyan azt kapom. fogadjam el h ez van! 2 honapja hagyott. Össze csuklotam, azota is sirok minden nap. a fö gondom az alvás nem tudok aludni max 1 orát. de álomomba is ö van, s felkelek rá. Érzem h fáradok, de nem tudok aludni a fájdalomtol.sanjos nem tudom elfogadni a döntését, bele törödni. Van egy lányom ami nem közös, de apjaként szereti. s láttni öt is h fáj neki, igaz ök tartják a kapcsolatot. mindig kérdez h anyaád? amit megint nem értek ha elhagyok valakit akit nem szeretek nem kérdezek semit rola! mos volt a szülinapom is küldöt ajándékot is. H fogadjam el? Nem megy sajnos! Alvás problémát már minden hogy probálkoztam, semi nem segit! Anyi mindent halotam már vagy olvastam semi se segit! ugy érzem bele halok a fájdalomba :(!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Mit változtassak magamon?
Martina, 2018. március 5.
Tisztelt Válaszoló! Igazából nem is tudom, hogy miért Önhöz fordulok, de úgy gondolom, hogy egy próbát megér. 18 éves lány vagyok, Németországban élek. Igazából mindenem megvan az életemben, sőt sok olyasmi is, ami másnak 18 évesen nem adatik meg. Az egész kerek lenne, ha lenne egy barátom. És most mindkét értelemben gondolom. A kapcsolataim felszínesek. Az elején tudatosan törekedtem erre, úgymond egy “védekező reflex” gyanánt. Nagyon jól megértem magam az emberekkel (pincérkedek iskola mellett), viszont ha arra kerül a sor, hogy valakivel mélyebb kapcsolatot “kell” felépítenem, nem megy. Egyszerűen már nem tudom, hogy miről kéne beszélnem egy baráti beszélgetés, esetleg kávézás során. És a másik értelmezés...nem tudok kapcsolatot létesíteni fiúkkal, csak haveri alapon. Sajnos van rajtam egy bizonyos nyomás, ugyanis 18 évesen már szexuális terén tapasztalatnak kellene lenni, ami én nem vagyok. Volt egy barátom, aki nagyon szeretett, nagyon-nagyon sokat beszélgettünk egymással, de bárhogyan is akartam, én egyszerűen nem szerettem és nem tudtam rávenni magam arra, hogy szexuálisan is együtt legyünk. Ez sokminenben gátol engem egy esetleges ismerkedésnél, mert úgy gondolom, hogy ez abszolút megalázó tud lenni. És ha valakit meglátok, vagy esetleg nyit felém, mindig eszembe jut,hogy mindezt el kéne neki mondani és ezért inkább hagyom az egészet. Esetleg akivel meg tényleg el tudnám képzelni, valahogy mindig meghátrál, vagy esetleg barátnak tekint. Volt egy fiú, akivel szilveszterkor együtt buliztunk és mindketten ittunk és az alkohol hatására lefeküdtünk egymással, ő másnap azt mondta, hogy mindennek nem kellett volna megtörténnie és maradjunk barátok. A következő éppen ma történt, nagyon jól megértettük egymást, egyszer találkoztunk is egymással, és most meg “kinyögte”, hogy szerelmes egy másik lányba. Ami nekem meglehetősen rosszul esett, mert azzal a kerítéssel mondta el, hogy mindkettőnk iránt érez valamit és nem tud dönteni. Mert, hogy először én voltam és aztán megismerte őt. Viszont úgy tűnik, hogy döntött és sajnos nem én lettem a választása.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Tehetetlenség
Eszti, 2018. március 4.
Üdvözlöm! 18 éves lány vagyok. Azért keresem fel önt, mert már nagyon muszály valakivel beszélnem a problémáimról. Államdóan fáradt vagyok hiába alszom 8-9 órákat másnap ugyan erőtlennek és fáradtnak érzem magam. Azis rendszeres probléma, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, mármint egész nap csak úgy elvagyok magamban és nem csinálok semmi hasznossat. Amiket kitűzök magam elé célokat azokat is nagyon könnyen feladom és egyatalán nem küzdök értük. Pedig én mindig is imádtam pörögni, de ez megszünt. Bármit is csinálok abban nagyon rosznak érzem magam és elősször a dolgok rossz oldalát nézem meg és utánna már nem is tudok a jó dolgokra koncentrálni. Nagyon adok mások véleményére és mindig is érdekelt, hohgy mások mit gondolnak rólam és az a baj, hogy néha megprobálok ezeknek megfelelni. Azis gyakran előfordul, hogy ha csinálok valamit azon kattogok hogy mások mit fognak szólni hozzá és olyan is előfordult már, hogy azért nem csináltam meg néhány dolgot mert az érdekelt más mit szól hozzá.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elkeseredés
magányosvagyok, 2018. március 2.
Üdvözlöm! Az addiktológusom is lemondott rólam sajnos....ez van..... Sajnos nem tudok vele mit csinálni....... Pontosabban azt mondta az addiktológusom hogy így nem tud nekem segíteni, és hogy ő nem akar lemondani rólam, de sajnos az ő kompetenciáján is túl halad a problémám...... Azt mondta hogy gondolkozzak azon hogy pontosan mibe is várok segítséget, és ha úgy gondolom akkor kérjek hozzá időpontot........ El vagyok keseredve de inkább a pszichóm lemondása viselt meg....... Én kérek segítséget és kértem is, de mit értem el vele???? mindenki lemondott rólam.... Nem voltam még gyűlésen, de el fogok menni majd..... Kicsit halogatom a dolgot,mert így olyan lenne mint ha beismerném azt hogy alkoholista lennék...... Pedig nem vagyok az....... Én sem iszok egyáltalán többet mint egy átlag ember! Kórház elől meg azért zárkózom el mert azt mondta a doki, hogy kb.1 évre kellene befeküdnöm......Ezt nem engedhetem meg magamnak..... zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

A kezdetektol nagy suly
Vukk05, 2018. február 23.
16 éves lány vagyok és egesz életemben kövér voltam már oviban is nagyobb voltam a többieknél. Mingig próbáltam lefogy már alsós korom óta próbálkozom minden féle diétával de mindig csak híztam utána, de valahogy sosem tartottam ezt elsődlegesnek mert mindig rengeteg barátom volt mindig éreztem hogy kilógok a sorból de ezt szinte sose éreztették velem. Kb 3-4 éva nagyon jóba lettem 2 emberrel akiket máig a legközelebbi személyeknek tekintek az életben ám ők egyre jobban azt éreztetik velem hogy már nem vagyok a legjobb baratnőségünk tagja szinte mindenből kihagynak engem és ez pedig hiheteglenül bánt mert nem vagyok egy tulságosan nyitott ember (pedig nagyon szeretnék azzá válni) és akiben egyszer megbízom ahoz nagyon "hűséges" maradok. Nem azt mondom hogy nincsenek barátaim de mint olyan felszines mert nem talalkozgatunk iskolán kívül nem beszélgetünk esténként és ez rettenően rossz érzés hogy nincaen senkim kb 1- másfél éva akivel bàrmilyen sérelmem az életbol megtudnám osztani és már nagyon gyülemlik bennem minden a család, a barátok, az iskola, az élet es csak havonta 1x vagy 2x találkozunk azzal a 2 "legjobb baratnoimmel" és bár ilyenkor nagyon sokmind3nt megbeszélünk de már nem mondanak elmindent mivel nem ismerem az új baráti köreiket és alig van közös témánk és szinte bármit megadnék hogy ujra legjobb barátok lejyünk és szinte mindent együtt csináljunk. Emellett mivel mindig otthon vagyok egyedül egyre többet beszelgetek a szuleimmel ami nem is lenne problema csak en megeskudtem magamnak hogy sose leszek az az ember aki az anyjaval beszel meg mindent es most se igy van csak felek hogy egyszer idaig jutok hogy az anyukamnak beszeljek a dolgaimrol. Gyakran almodozok rola hogy elkoltozok egy teljesen masik orszagba és itthagyok mindent es mindenkit es egy teljesen uj eletet kezdek ahol senki se ismer (annyira almodozok errol hogy amerika szamos varosaba , thaifoldon, londonba, azsiába a vilag szinte minden pontjan keresgelek egesznap alberleteket es allasokat hogy hol mennyire lehet megelni de attol felek hogy orokre egy alom marad es sose merek majd itt hagyni mindent) Mindezek mellett 16 éves létemre még sose kerültem közel fiuhoz ami naguon bánt mert minden baratnom csokolozott mar es mindig halgatom toluk es mindig mikor ramjut a sor es rakerdeznek ugyan az a valaszom es mar nagyon orulnek ha nem mindig a meg sose lenne a valasozm, orulnek ha megismerkednek egy fiuval vegre es ereznem vegre hogy szamitok mert jelenleg ezt nem erzem. Mindezek mellett 15 eves koromra elertem a 98kg ot es ekkor teljesen elhagytam a cukrot es a lisztet 3 honapra ezidoaaeadtam 10 kgt es most pedig azota is stagnalok es mar nem tudom mit tegyeknem valtozik a merleg es ez megjobban idegesit naprol napra mikor mindenreggel raalok a merlegre. Egyre jobban szuksegem van valakire hogy ezt vegig csinaljam, ezt az egeszet mert mar lassan masfel evnyi feszultseg van bennem es nem tudom mikor adhatom kimagambol. Nemtudom mit tudsz erre irni de szuksegem volt hogy ezt es nagyon varom a valodat.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Informacio
Nimrod, 2018. február 22.
Sziasztok, 22 éves férfi vagyok, úgy gondoltam ideje segítséget kérni meg információt, jelenleg Ausztriában dolgozom mint szakács már 4. Éve és az utóbbi 1 évben furcsa dolgokat tapasztalok magamon (változások) nem szeretek emberek közelében lenni de ha eljutok odáig megunom( sokat ülök otthon nem nagyon mozdulok ki! De ami a lényeg hogy rosszul alszok,kisebb pánikrohamaim vannak! Valakinek ötlete?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

szar minden
magányosvagyok, 2018. február 21.
Üdvözlöm! Megint rosszul vagyok..... Vasárnap amikor senki nem volt itthon, picit beparáztam...... Bevettem a szokásos gyógyszereimet, majd ittam egy pohár vodkát, beszedtem 10 Frontint és betéptem..!!!! Nagyon rosszul voltam, és írtam a pszichómnak hogy mit csináljak.....ere ő azt mondta hogy hívjam magamra az ügyeletet...... én erre azt mondtam hogy én biztos hogy nem fogom magamra hívni...... erre ő rám hívta.....persze a beleegyezésemet kérte, hogy had hívja rám az ügyeletet..... Nagyon aranyos volt a pszichóm, mert ameddig ki nem ért az ügyelet addig szóval tartott!!!!! utána nem tudom hogy mi történt, csak emlékfoszlányaim vannak..... valami rémlik, hogy az orvos megmérte a vérnyomásom, és azt mondta hogy hívják nekem a mentőket...... Arra emlékszem, hogy kórházba viszont nem szerettem volna menni..... de azt mondták,hogy más lehetőség nincsen, és valami olyasmit hogy nincs más választásom..... Bevittek a sűrgösségire, majd reggel úgy ébredtem, mint ha álmodtam volna.....Meg kellett volna várnom a pszichiátert, akire vártam 7 órát feleslegesen..... majd fogtam magam és eljöttem onnan........ nem igazán tűnt valósnak ez az egész...... De igaz volt sajnos..... Már amikor tudtam , hogy túl messzire mentem most..... MA kellett mennem a pszichológusomhoz.....el is mentem de nem igazán akartam...... De minden képpen szerettem volna azt, hogy tudja, hogy már nagyon megbántam, és ez nem én vagyok..... Befejeztük a betegvezetést, nem járhatok hozzá többet.....Több szempontból is keretet szegtem...... ez van sajnos......de most hogyan tovább???? nagyon el vagyok keseredve..... nagyon bánt hogy azért bűnhődőm aki nem én vagyok...... zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 13. ))
Balázs, 2018. február 18.
Jó napot kívánok!

Nagyon sajnálom,hogy az utóbbi 1-2 hónapban nem jelentkeztem. Ez idő alatt nagyon sokat gondolkodtam de sajnos a helyzetem semmit sem változott. Egy kicsit még lejjebb csúsztam. De viszont történtek olyan dolgok amikre büszke vagyok.

Pár héttel ezelőtt úgy álltam hozzá a felvételihez,hogy nem érdekel és nem is fogok sehová sem felvételizni. De az utolsó előtti pillanatban sok gondolkodás és édesanyámmal való beszélgetés után rájöttem,hogy ha normális életet szeretnék élni úgy,hogy ne kelljen egyik napról a másikra élnem akkor össze kell szednem magamat és el kell indulnom azon az úton,hogy tovább tanuljak. Megtettem és büszke vagyok magamra,hogy beadtam a jelentkezésemet az egyetemre. A mostani pénzügyi szakomat nem fogom befejezni és bízom benne,hogy szeptemberben azt tanulhatom majd ami érdekel, a jogot.

Viszont sajnos negatív dolgok is történtek. Az ismerkedéstől továbbra is elzárkózom mert arra az elhatározásra jutottam,hogy nem fogok sohasem egyetlen egy nővel sem ismerkedni mert nem akarok senkit sem megbántani és kellemetlen helyzetbe hozni azzal,hogy megpróbálok bárkivel is ismerkedni egy magamfajta visszataszító ember. Senkinek sincsen szüksége rám és ezt elfogadom vagy inkább el kell fogadtatnom magammal. Persze nem könnyű de ez van. Nem érzek rá késztetsét,hogy bárkivel is ismerkedjek vagy barátkozzak mint a korombeli fiatalok és bevallom őszintén a szex sem hiányzik. Persze egyáltalán nincsen tapasztalatom sem a párkapcsolat sem pedig a szex terén de egyik sem hiányzik. A lányokat továbbra is levegőnek nézem és próbálom magamat arra az elhatározásra átállítani,hogy nekem nincsen szükségem rájuk, próbálom az agyamat erre a dologra beállítani és úgy érzem,hogy egyre jobban ezen a véleményen vagyok.  Hiába néznek reggelente az iskola előtt és talán valakinek szimpatikus is vagyok nekem el kell fogadnom azt,hogy sohasem lehet egyetlen egy párkapcsolatom sem sőt közöm sem lehet soha sem a nőkhöz több okból is kifolyólag.

Válaszát előre is köszönöm szépen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Úgy èrzem teljesen elhagyott a remèny.
Balogh Zsolt, 2018. február 18.
Nem tudom mitèvő legyek. Olyan èrzèsek kerítenek hatalmukba amit nem tudok megfelelöen kezelni. Kèrem segítsenek,mert az az èrzèsem hogy valami rossz fog törtèni.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

jobban vagyok
magányosvagyok, 2018. február 17.
Üdvözlöm! Most egy kicsit jobban vagyok, szerencsére! Az igaz hogy azóta megint elkezdtem füvezni...ma is 4:30 kor keltem fel azért hogy be tudjak tépni mire a többiek fel nem kelnek....de máshogy vagy más valami nem tudott kizökkenteni ebből az állapotból..... A dokim beszélt, a kórház főorvosával és mehetek oda AA gyűlésre.....És menni is fogok, csak az a baj, hogy csak 2 hetente tudok majd menni.... Tegnap voltam pszichológusnál is betegvezetésen.....Ő minden áron akar beszélni anyuval....mert lesz olyan nap amikor anyuék menni akarnak a nővéremhez, és arra a napra tervem volt.....hogy ha nem leszek jobban akkor öngyilkos leszek......de anyunak viszont nem szóltam a találkozóról.....! úgy gondolom hogy van amiről jobb ha nem tud..!!!!!!! zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szerető
Kornélia , 2018. február 16.
Jó estét! 22 évesen össze jöttem egy 10 èvel öregeb férfival akinek volt baradnoje akkor mar 2 éve. De az a nő 8 èvel idősebb a férfinal. 1 évig minden szép es jó volt de én egyre nehezebben bírtam el viselni hogy csak a második vagyok számára. Egyre többet szeretem volna. Az elejen meg egyeztünk hogy csak barátság lesz extrákkal de mind a kettőnk részéről több lett idővel. Én tényleg bele szeretem és ugy érzem hogy ő is tobbet érez mint barátság. Egy nap én mar nem birtam el viselni hogy csak a második vagyok számára igy döntés elé álitotam. Hat a masikot valasztota. És nem értem em meg igazából a másikat nem is szereti. Miért tette meg?Miért nem enegem valasztot? Es egyáltalán hogy volt képes ilyent tenni? Es ezt hogy kéne egyáltalán fel dolgozni el felejteni? Túl tenni magam rajta? Ez az egész nagyon meg visel.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hello
Adaline, 2018. február 15.
Hello. Van itt valaki?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

nem tudom mit tegyek
józsef10, 2018. február 12.
18 éves fiu vagyok, középiskolába járok. Az egyik lány osztálytársammal elég jóba voltunk. Valahogy feljött az a téma hogy nem merek képet küldeni neki magamról, hát elküldtem, de ő megtartotta ezt a képet, mondtam neki törölje ki, de nem akarta. Eltelt egy kis idő , nem tudott erről senki csak ő és én. De egyik nap valamiért megharagudott rám és megmutatta a többi lánynak az osztályba, nagyon megharagudtam rá, de nemis a maga a kép miatt hanem mert azt éreztem hogy egy senki vagyok számára. Modtam neki hogy nem beszélek vele, erre azt mondta hogy nem érdekli. Már lassan 3 hónapja hozzá se szóltam, de ő most már akar velem beszélni. Mit tegyek???
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Feladni vagy nem feladni?
generic_username, 2018. február 8.
Hello Leszögezném, hogy a probléma nem velem van, hanem egy számomra kedves személlyel. Az illető az osztálytársam, 17 éves, legyen az álneve Sára. Sárával egy ideje nagyon jó barátságban vagyunk, azonban mélyebben megismerve megtudtam róla, hogy depressziós. Állandóan rosszul érzi magát, gyakran említi, hogy nagy a kísértés, hogy pengéhez és/vagy alkoholhoz, esetleg Xanaxhoz nyúljon, továbbá intenzív dohányzással "nyomja el magát". A szülei nem hallgatják meg, a szó szoros értelmében leszarják. Mesélte, hogy amikor megpróbálta megölni magát, a szülei csak tovább bántották, és csak a mamájánál talált segítséget, akihez az öngyilkossági kísérlet után átrohant. Biztos vagyok benne, hogy hiányzik belőle a feltétlen szeretet érzése, amit normál esetben mindenki megkap a szüleitől. Valószínűleg ennek következtében az önbecsülése nulla, elhanyagolja önmagát és a fentebb említett átmeneti megoldásokat választja. Őt ismerve azonban biztos vagyok benne, hogy ő több mint megérdemli a szeretetet és a figyelmet, ezt tovább nem részletezném. Amikor próbáltam segíteni neki, azt mondta, hogy ha kell, megszüntet minden kapcsolatot velem, mert nem akar "lehúzni". Nem hajlandó felhívni a lelkisegély telefonszámot, pszichológushoz menni vagy bármilyen módon segítséget kérni. Azt mondja, hogy már megszokta, hogy leszarják, de sokkal inkább azt látom rajta, hogy szeretné, ha valaki törődne vele. Nos, én tanácsot kérnék. Mit mondjak, mit tegyek ahhoz, hogy éreztetni tudjam vele hogy igenis értékes és számít? Hogyan "húzhatom ki a szakadékból"? Nagy kivételnek számítok abban, hogy bennem megbízik, így méginkább a saját felelősségemnek is tartom, hogy segítsek, azonban mivel velem még nem történt hasonló, nem tudom mi a megoldás. Nagyon nagyon remélem, hogy itt valamiféle megoldást találok. Válaszukat előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

ennyi volt.
magányosvagyok, 2018. február 7.
Üdvözlöm! Igen valóban ki tudtam keveredni, de most úgy érzem hogy hiába küzdök ellene de sajnos ez a valami legyőz..... és nincs már erőm és energiám küzdeni..... Már több mint 1,5 hónapja szarul vagyok.....és minden nap rosszabbul érzem magam! Amennyire csak lehet eltitkolom az érzéseimet...... nehezen nyílok meg felé..... A pszichóm hiába beszélt anyuval hogy milyen állapota vagyok....... azóta még rosszabbul vagyok , hogy ezt ő is tudja...... Ma megyek a pszichológusomhoz, de semmi jóra nem számítok...... sőt szerintem ő is le fog mondani rólam, hogy ha így meglát! AA-ra se mentem még el, a dokim próbálja intézni, hogy a közelünkbe lévő városba járhassak, mert a közelünkbe csak a kórházban lévők járhatnak, akik ott vannak rehabilítácion...... Amikor kórházba voltam nekem is kellett oda járnom! zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

széttört cserépdarabok
BADADADA, 2018. február 5.
Tisztelt Válaszoló, nagyon köszönöm az eddigi válaszait. Most egy újabb kérdéscsoport fogalmazódott meg bennem, amivel kapcsolatban kiváncsi lennék a véleményére. Újév óta aktívan dolgozunk a kapcsolatunk helyrehozásán. Több kevesebb sikerrel. A beszélgetéseink során rendre azt érzem - és ennek párom gyakran hangot is ad - , hogy semmi értelme régi dolgokat előhozni, károsnak látja, amikor a múltat boncolgatjuk. Szinte azt érzem, hogy egy idióta vagyok, amikor előhozok dolgokat. Persze ettől függetlenül időről időre beszélgetünk, de sajnos gyakran nem ússzuk meg a vádaskodásokat, ami - elismerem - valóban káros. Általánosságban addig jutottunk, hogy a fiúk születése óta egyre kevesebb időnk volt egymásra, egyre nagyobb volt a leterheltségünk, és ez okozhatta a fokozatos eltávolodást. Ez biztos igaz is, de úgy érzem ez a "megoldás" túlságosan általános, nem hozza a felszínre az ellentéteket. A veszekedéseink során sok olyan dolog előkerül, amit én szúrtam el - olyan esetek, amikor nem voltam partnere, elaludtam szilveszterkor, amikor kerültem a társaságát, a pillantását, inkább "bezárkóztam" egy depresszív állapotba. Igaz. Ő azt érezte ezen alkalmakkor, hogy én már feladtam a kapcsolatunkat. Én azt éreztem, hogy teljesen más filmet nézünk, más sebességgel pörgünk, hogy olyan elvárásai vannak, amiknek nem tudok megfelelni, és ez nagyon elkeserített. Visszagondolva azonban semmi konkrétumot nem tudok megfogalmazni, nem emlékszem az okokra - hogy miért voltak azok a mini krízisek, amiket joggal a szememre vet. Talán ezért is fullad vádaskodásba oly sokszor a beszélgetésünk - beszorítva érzem magam, mint aki egyedül felelős a történtekért. Amikor ezt felhozom, a válasz az általános megoldás, a fiúk születése, a kevés idő, nem figyeltünk egymásra. Idén szilveszter volt, amikor konkrét előzmény nélkül (a sok sok év csalódása,félelme nyilván előzmény) úgy döntött, hogy kisétál az ajtón és ismerősökkel bulizik együtt, hogy a gőzt kiengedje. Azóta kezdtünk el gyakrabban beszélgetni/veszekedni a problémáinkról. Én viszont egyre inkább úgy érzem, hogy ezzel átlépett egy határt - szimbolikusan is kisétált a kapcsolatunkból. Hozzáteszem, megértem, tényleg egy rosszul működő kapcsolatból sétált ki. Ez a lépés akár hasznos is lehet, mert lehetetlenné tette, hogy tovább elnézzük a helyzetünket, másrészt úgy érzem, hogy ezzel el is veszítettem. Azóta azt érzem, hogy az életünk inkább a széttartás irányába megy, mint összetartana. Külön utakon kezdünk járni, és ott a minta, hogy "ki lehet lépni az ajtón". A kérdésem az, hogy egy ilyen helyzetben mik lehetnek "káros" beszélgetések - viták. Van -e ilyen, hogy káros a múltat boncolgatni, és inkább egy általános megoldást elfogadva a közös jövőbe nézni jobb. Lehet-e úgy építeni a jövőt, hogy nem feltétlenül értjük a múltat? Kell-e minden szempontból megismerni a mozgatórugókat, vagy ezeket inkább el kell engedni? Létezik-e olyan, hogy az egyik félnek igénye van a múlt jobb megismerésére, hogy továbblépjen, a másiknak viszont ez egy káros folyamat, ami lehetetlenné teszi, hogy tovább lépjünk? Mit lehet ilyenkor csinálni? Érdemes nekem a saját sérelmeimet pl. egy pszihológus segítségével jobban előhozni, artikulálni, hogy a felszínre kerüljön? Vagy ebből is csak további vádaskodás lenne? Bár nagyon sok szempontból lehetetlennek tartom, hogy elváljunk, de sajnos nem vagyok benne biztos, hogy a széttartó életünket össze tudjuk újra hozni. Valahol bátor lépésnek tartom, hogy kilépett az ajtón, de azt is érzem, hogy ezzel feladta a kapcsolatunkat. Elfogadva persze azt, hogy ő már többször érezte azt, hogy én feladtam. Költői a kérdés: össze lehet még a széttört cserépdarabokat tenni? Válaszait előre is köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Féltékenység
BADADADA, 2018. január 29.
Üdvözlöm. Nagyon köszönöm a korábbi levelemre adott gyors és kedves választ. Ezúttal egy konkrét problémával kapcsolatban keresném. Tavaly október vége óta elég nagy volt a pörgés a családban - sok program, sok feladat, elintéznivaló. Kevesebb idő maradt egymásra, sok volt a feszültség, veszekedés. Feleségem elég sokat ivott esténként - állítása szerint ez segített neki ébren maradni a sok feladat elvégzése közben. Karácsonyi "céges" /baráti összejövetelekről is rendszerint nagyon későn és nagyon ittasan jött haza. Karácsony se volt kevésbé stresszes, mindeközben Ő nem aludt többet napi 3-4 óránál átlagosan. Egyre távolabb éreztük magunkat egymástól. Szilveszter napján úgy jött ki, hogy nem találtunk segítséget a gyerekek mellé, így nem tudtunk elmenni sehova ( pár éve ez már így van, korábban se jártunk el Szilveszterkor ). Miután elaltattuk a gyerekeket (kb. f10) szólt, hogy én úgyis csak hamar elaludnék ( előfordult korábbi szilveszterekkor már ), ő meg nem akar egyedül maradni, így inkább elmenne bulizni. Csak pár órára beköszön a törzshelyére a barátaihoz, hamar itt lesz. Bár furcsának, sértőnek találtam ezt, mondtam, hogy ha már így kitalálta, menjen, mert, ha itthon marad, úgyis csak végig veszekednénk. El is ment. Hajnali 6 körül jött haza, eléggé elázva. Pár nappal később realizálódott bennem, hogy mennyire bánt is ez az egész, szóvá tettem. Természetesen nagy veszekedés lett belőle. Azt mondta, hogy megfullad mellettem, és ez csak önvédelem volt, ha nem ment volna el, nem kapott volna levegőt. Nagyon boldogtalan volt már mellettem. Megértettem az indokait, valahol mégis nagyon furcsának tartottam, hogy szilveszter éjjel nekivágott az éjszakának. Azóta többször ment el barátnőkkel találkozni, ami rendszeresen hajnalban ért véget, és rendszeresen nagyon elkészült. Persze bennem bekapcsolt a féltékenység - ha ilyen boldogtalan, kiábrándult volt, hogy szilveszterkor elment egyedül bulizni, biztos másnál talált vigasztalásra. Biztos megcsalt. Azóta is biztos azért lóg folyamatosan a telefonján - teszem össze a puzzle darabjait. Beszéltünk is róla. Kiborult, hogy én miket feltételezek, és hogy ő ezzel nem tud mit kezdeni. Oldjam meg ezt magam. Természetesen tagad bármiféle megcsalást, testit/lelkit vagy bármi erre irányuló kezdeményezést. Hiszek neki, ugyanakkor nem tudom elképzelni, hogy ebben a lelkiállapotában, ennyi alkohol után ne akart volna vigasztalást kapni. Annyi ilyen történt már a környezetemben. Annyira sablonos a történet. A férfi nem figyel az árulkodó jelekre, hagyja, hogy egyre jobban eltávolodjanak egymástól, a nő egyre magányosabb és boldogtalanabb, és azért, hogy ne bolonduljon ebbe bele, ki kell lépnie a kapcsolatból. Annyit elismert a feleségem, hogy szüksége volt ezekre a vadulásokra, mert különben megbolondult volna, de továbbra is bolondnak tart, hogy nem tudok 100%-ig hinni neki. Mit tanácsol, mit tegyek ebben a helyzetben? Sajnálom, hogy nem tudom elhinni, de valahol azt gondolom, hogy nem lépne ki a kapcsolatunkból egy egyszeri "botlás" miatt - nem hiszem, hogy egyáltalán elmondaná nekem, hiszen nem hagyná el a gyerekeit, és engem sem. Azóta, hogy ez szóba kerül, gyakran érzem, hogy kerüli a beszélgetéseinket, inkább facebook-ozik a telefonján, vagy könyvet olvas, vagy hamarabb elalszik este. Hogy tudnám elengedni ezt a dolgot, vagy hogy tudnék a végére járni, ha az ilyen megérzésekre hallgatni kell? Előre is köszönöm a válaszát.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elegem van
magányosvagyok, 2018. január 29.
Teljesen igaza van abban hogy nem azért küzdöttem és küzdök azért hogy vissza essek.... Csak így is nagyon rossz.... nem találom még mindig a helyem.......múlt hétvégén vettem be 30 db Frontint, hogy tudjak aludni..... Megint kezdődik minden előröl????? nem akarom már ezt az egészet.... A barátomnak nem igazán tudtam mit mondani, hisz én sem voltam/ vagyok jól.....csak a hab szövegeket mondtam ami épp eszembe jutott, hogy lesz ez még jobb is.....meg hogy együtt kibírjuk......DE ezt csak azért mondtam hogy biztassam őt.....de igazából én már úgy érzem hogy feladtam.....
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nézd,csak nem tudom
Lilit, 2018. január 29.
Szia(sztok)! Igazából tiszta hülyeség,hogy ide írok... Az a helyzet velem,hogy itt vagyok most 23 éves és egy kicsit ki akadtam az életemre. Ha logikusan végig gondolja az ember,nem olyan szar az egész,de engem valahogy mégis zavarnak a körülményeim. 2014-ben leérettségiztem és az elmúlt 4 évemben szinte semmit nem tettem annak érdekében,hogy előre lépjek,persze munka mellett most is próbálok végig vinni egy tanfolyamot,szeretnék webfejlesztő lenni. Gyárakban dolgozom,ha jó a hónap,minimálbérért. Egy 2 szobás lakásban élek a családommal. Tehát végülis tényleg van akinek szarabb nálam,hiszen van munkahelyem és tető a fejem fölött...de egyszerűen nem tudom ezt már elviselni. Szörnyen érzem magam,hogy ahoz hogy meg tudjam lepni a hugom egy kib@szott sütizéssel,3 hónapig kell sakkoznom a pénzemmel,na meg az időmmel. Hiszen nem 9-17ig dolgozom,hanem van hogy egy héten belül 2 műszakban majd egy fél nap pihenő és indul a 3. Folyamatosan ideges,mérges,goromba vagyok az emberekkel,pedig igazából egy kedves ember vagyok. Nagyon szívesen felmondanék,de nem tehetem,mert a számlák nem fizetik ki magukat. Egy totális csődtömegnek érzem magam,és most hogy a két kisebb testvérem egyetemre megy,valahogy támogatnom kellene őket,de érzelmileg képtelen vagyok rá,mert egyszerűen magamat sem tudom összeszedni...anyagilag meg hát...álomszerű,hogy sz@ros 5ezer forintot adjak bármelyiknek akár csak 2-3 havonta. Egy hatalmas kupac trágya vagyok és semmi nem segít ezen. Nem iszom alkoholt vagy használok bármilyen szert,pedig mondták már,hogy segítene...xD de ha hónap 20-án már kenyérre sincs pénzem,nem hiszem,hogy jobb lenne egy pakktól vagy egy korsó sörtől... Szóval igazából csak azt szeretném megtudni, hogy miképp képesek emberek ezrei,rajtam kívül,megbirkózni azzal,hogy kis helyen kell nyomorogjanak,érzelmileg és fizikálisan is szép lassan elcsökevényesednek és főleg azzal,hogy nem képesek minden nap megfelelő minőségű és mennyiségű ételt tenni a családi asztalra? Mert én ezt csak nem értem,egyre nehezebb feldolgozni a szégyent és a bűntudatot,ami ezzel jár számomra.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Tanácstalan
Árvácska, 2018. január 29.
35 éve élünk együtt, 25 éves házasok leszünk. Időközben a férjem beteg lett, szívbeteg, és bőrrák, amire interferon kezelést kapott közel 1 évig. Ennek mellékhatásaként az idegei felmondták a szolgálatot, pszichiátrián kötott ki, mert egyszer rohamot kapott. Azóta is szed szorongásoldót. Sajnos nem sokat használ, orvoshoz nem hajlandó menni, a viselkedése kiszámíthatatlan, állandó félelemben élek, mert nem tudom, hogy mikor mibe fog belekötni:( Rajtam kívül senkije sincs, szüleit gyerekkorában elveszítette, senkivel nem tart kapcsolatot, sehova nem hajlandó menni, van amikor napokig az utcára sem megy le. Mit tegyek, már úgy érzem, hogy nem bírom tovább, pedig szeretem, de nem tudok ilyen állandó feszültségben/ félelemben élni!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Krízis
Kocos, 2018. január 28.
Párommal 14 éve élünk együtt, de ebből már 9 éve semmi szexuális kapcsolat nincs köztünk, pusztán baráti. Ő zárta le köztünk a dolgokat, illetve nyitotta meg a kapcsolatot, mondván, hogy "csináljak amit akarok, éljek, csak ne hagyjam el". Nehéz volt, de elfogadtam. Néhány hónapja megismerkedtem egy férfivel, akivel elég szoros baráti kapcsolat alakult közöttünk. Bár a szexet is kipróbáltuk, de nem volt az igazi, úgy döntöttünk, hogy barátok maradunk. Viszonylag gyakran találkozgatunk és jól érezzük magunkat. A volt párom először örült neki, hogy végre kimozdulok, aztán hirtelen rátört, hogy mennyire szeret, kíván, vissza akar kapni. Viszont ennyi idő után bennem már kihűltek az érzelmek, nem tudom és nem is akarom viszontszeretni. Ezt ő nem tudja feldolgozni, nagyon komolyan elindult a lejtőn, rengeteget iszik, depresszió elleni szerekre, amiket orvos írt fel. Semmit nem csinál itthon, csak iszik és alszik. Rettentő labilis személyiség, hullámzik a kedélyállapota. Ami miatt a segítséget kérem, hogy a lehető legkomolyabban eltervezte, hogy végez magával, hogy nekem ne legyen utamban. Ismerem, meg fogja tenni, volt már próbálkozása, amikor az előző házassága véget ért. Borzasztóan ki vagyok készülve miatta, mert a szemem láttára épül le rohamosan, önsorsrontó életmódot folytat. Rengeteget beszélgetek vele, próbálom lelkileg segíteni, támogatni, kihozni a gödörből, de már kezdek én is az erőtartalékaim végére érni. Nem akar semmilyen segítséget, mert ha én nem vagyok neki, akkor nincs értelme az életének. Mindezt a 13 éves fiunkkal is közölte, sőt napi beszédtéma köztük! Rettentően sajnálom, nem szeretném ha miattam tényleg meghalna, szeretnék segíteni neki, de egyszerűen tanácstalan vagyok. Kerestem pszichológust is, de 1 alkalom után nem ment többet. Elment 2 hét elvonókúrára, de már aznap ivott, ahogy kiengedték. Az a szörnyű, hogy egy életvidám, alkotó, kreatív férfi, akit valamikor nagyon szerettem, a szemem láttára épül le teljesen. Mit tudnék még tenni az érdekében? Szeretném megmenteni, de nem tudok áldozat szerepet vállalni az életében. Az esetleges válaszukat előre is köszönöm!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segitseg
Csak én , 2018. január 28.
Jónapot kívánok Én egy 25éves lány vagyok. Van egy párom akivel együtt élek,màr 2 éve. Szeretem csak sok a vita néha és olyankor úgy érzem hogy el szeretnék innem menni. De amikor nem vitatkozunk akkor nagyon jól el vagyunk Ám az utóbbi pár napba eszembe jutott egy nagyon régi nagy szerelmem ő volt az aki össze törte a szìvem azt hittem hogy sikerült el felejtenem de nem Mostanába egyre többet gondolok rá beszélgetek vele üzenetbe de az élet társam ezt nem tudja Azt írta a mi nap hogy ő neki hiányzok hiányzik a hangom és hogy gondol rá Mit tegyek olyan tehetetlennek érzemagam mert a mostani páromat is szeretem de a volt barátomat is hiányolom Segítsen kérem Nézem az üzenetet mikor ír a páromat kerülöm mikor neki írok Tudom nem helyes amit teszek de boldogság tölt el mikor látom hogy ír nekem Segítsen mit tegyek? Vissza menjek ahoz az emberhez aki egyszer már lelkileg tönkre tett vagy maradjak a mostani páromnál? Hogyan tudnám el felejteni őt? Ha találkoznék vele akkor lehet jobb lenne hogy egyszer ujra láthasamm vagy az nem jó ötlet? El képzelem sokszor hogy vele élek együtt de ez így nem jó mert egy hamis képbe világba élek.És így úgy érzem hogy hazudok a páromnak is ezzel... pedig nem akarom őt se meg bántani :( tehetetlen es tanácstalan vagyok
  Ide kattintva elolvashatod a választ

10 év
BADADADA, 2018. január 26.
Szép estét. 40 éves férfi vagyok. A kérdésem az, hogy a párterápia milyen esetekben lehet jó megoldás, illetve mikor hasznosabb inkább a feleknek külön-külön szakembert felkeresni? 10 éve vagyunk házasok, 11 éve együtt. Sok szép, és néhány kevésbé szép emlék, ahogy lenni szokott. Ritkán beszélünk a problémákról, különösen a valódiakról. Inkább csak felszíni sérelmek és bántalmak kerülnek elő. A szexszel kapcsolatos problémák a leginkább tabuk ... "arról ne beszéljünk, olyan kiábrándító"- hangzik sokszor. Van persze féltékenység is ( az én részemről ), kölcsönös csalódások a másikban, és boldogtalanság. Gyakori a verbális adok-kapok - mindenkinek vannak már sérelmei, és sokszor azt se tudjuk, mi lehet a valódi ok. Amikor azt javasoltam, próbáljuk meg egy szakember segítségét kérni, menjünk párterápiára, erős eluasítás volt a válasz. Illetve az, hogy menjek egyedül, ha úgy érzem, szükségem van rá. Talán attól fél, hogy a párterápia már a "végső stádium"? Nem tudom. Egyedül is tudok haladni kettőnk problémáival? Köszönöm a választ.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Hogyan tovább?
Sunflower28, 2018. január 23.
Üdvözlök mindenkit! Nagy problémával fordulok most hozzátok. 2 éve házasságban èlek, és van 1 1 éves kislányunk.11 éve vagyunk együtt. A kapcsulatunk az elmúlt évben nem volt zökkenőmentes, ugyanis a férjem új munkahelyen dolgozik, elköltöztünk és egyre többet veszekszünk kisebb nagyobb dolgokon. A legutóbbi viták során már a válást is felhozta többször is a férjem illetve “b.dös k.rvának” illetve “szaranyának” is nevezett, mindnen ok nélkül. Illetve azt is megemlítette hogy költözzek haza vissza a szüleimhez. Nekem ő az első nagy szerelmem az életemben,de ezekkel a kijelentéssekkel nagyon nagyon megbántott/lelkembe tiport ,amit azóta se hozott helyre.Még csak eszébe sincs hogy helyrehozza vagy bocsánatot kérjen.Engem ez azóta is nagyon bánt és ezen rágódok,lassan egy hónapja, az a vicces,hogy folyton azt kérdezi,hogy mikor vállaljuk be a második gyereket. Erre végképp nem állok készen ezek után, azt hiszem,hogy ez érthető és nem szorul magyarázatra.Nem hiszem hogy jó ötlet egy ilyen házasságba a második baba.Azt hiszi,hogy minden rendben van,szerintem.De ezek után sokszor elgondolkozom azon,hogy lehet hogy tényleg jobb lenne külön/elválni, ha már ennyire hajtogatja. Szóval nem értem a viselkedését. Állítása szerint már nem boldog velem (én se vele) illetve csak a gyerek tart minket össze,akkor minek még egy gyerek kérdezem én?! Nagyon tanácstalan vagyok a jôvőnket illetően. De nem szeretnék rosszat a kislányomnak a válási nehézségek miatt. Még azt is észrevettem,hogy a munkatársával(nő) folytatott smseit folyamatosan törli és tudom hogy együtt ebédelnek mindig.Ugyanis bizalmatlanságomban mindennap nézem a telefonját,hátha találok valamit, de sajnos semmi nincs... Illetve korábban idegen nőkkel akart találkozni állítólag azért hogy eljegyzési tanácsot kérjen tőlük-most komolyan egy férfi elmegy ezért egy idegen nőhöz,hogy ezt beszéljék meg??! Ebben nem vagyok azért olyan biztos. (ez pár éve volt,de csak most derült ki)... nekem ezek elég furcsák, vagy lehet én reagálom túl, de én őszintén már nem bízok meg benne.Nagyon sajnálom,hogy ide jutottunk,egykor egy nagyon nagyon boldog párkapcsolatból,ezért nagyon tanácstalan vagyok. Én már azt is el tudom képzelni,hogy megcsal/megcsalt vagy van valakije,hogy így beszél/viselkedik velem. Egész nap itthon vagyok a gyermekemmel,főzök,mosok,takaítok,vasalok és alig szán rám időt este is. Már nem is beszélgetünk úgy,mint régen,mert nincs közös téma, a mi történt veled ma?/mit eszel? kérdésen kívül. Ön szerint mit kellene tennem? Mi a megyoldás ebben a helyzetben? Segítsen kérem,mert nem bírom már ezt a lelki terhet,esténként sîrva alszom el és van,hogy alig alszom. Senkinek nem tudom elmondani a közelemben. Nagyon köszönöm a segítséget! Egy nagyon elkeseredett anyuka (25)
  Ide kattintva elolvashatod a választ

köszönet
kubatun, 2018. január 20.
Válasza meglepett és elgondolkoztat. Nagyon köszönöm.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elegem van
magányosvagyok, 2018. január 15.
Kb. 2-3 hete kezdődött újra.....pedig azt hittem, hogy már vége van ennek az időszaknak....:-( Egyszerűen nem találom a helyem.... Sajnos nem tudom, hogy mi váltotta ki......Az egyik nap még semmi bajom sem volt, a másik nap meg így éreztem... Nagyon rossz így..... Egyszerűen nem tudom hogy mit kezdjek magammal......
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segítség!
Liliom12, 2018. január 12.
Van egy 5éves párkapcsolatom ami nem zökkenőmentes, mindig van valaki más aki közbe jön és a párom titkolózik majd kiderül minden veszekszünk szakítunk majd kibékülünk és kezdődij előröl. Nem tudom és nem is akarom elhagyni nem tudom megmagyarázni hogy miért nem hagyjuk békén egymást végleg... szeretem és ő is engem de mindig képbe jön egy 3. Már nem birom azon gondolkozom hogy valami droghoz kell nyúlnom vagy megkell ölnöm magam mert nem birom ezt a helyzetet de tudom hogy azt sem bírnám ha nem lenne velem. Nagyon félek magamtól kezdek megőrülni és bevallom hogy eddig csak azért nem lettem még öngyilkos mert van egy családom akiknek tudom hogy fájna ha elveszítenének és amugy sem akarok gondot okozni a temetésemmel mert mindenkinek van elég baja.. nem akarok a droghoz nyúlni de nem birom már tovább idegekkel kérem segítsen valaki! Könyörgöm!!!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Elengedés, de hogyan?
Andrea5, 2018. január 11.
Jó estét! 31 éves vagyok, a párom múlt héten szakított velem. 3 évig voltunk együtt, de ez idő alatt nem költöztünk össze egyszer sem. Én a szüleimnél lakom, ő egyedül, lakótelepen. Eleinte sokat voltam nála, majd ez egyre inkább ritkult. ELőző barátnője, vagy inkább szeretője egy férjes asszony volt, akivel 5 évig voltak együtt, de ezt tagadta előttem mindig is, hogy ők együtt voltak, holott egy munkahelyen dolgozunk mindhárman, és mindenki tudja. Én mégis fogadtam az udvarlását. A nő még mielőtt összejöttünk volna, eljött a közös munkahelyünkről.
Az első évben azonban mégis megcsalt vele a párom, - bár állítása szerint nem- ugyanis rajtakaptam a  nő házában őket. Üzenetet váltottak, hogy a nő férje nem lesz otthon és menjen el hozzá a párom, várja. Aznap én is elmentem oda, és mikor kijött megpofoztam, ő nem tudta mire vélni. Sokkot kaptam, több dologra nem memlékszem. Azt mondta, hogy ők jó barátok és nem fogja vele a kapcsolatot sosem megsakítani, mert tőle csak jót kapott. Ezt a magyarázatot sosem tudtam megérteni. Továbbra is cseteltek. Pár  hónapra rá tudtam meg, hogy Crohn beteg lettem, ami egy gyulladásos bélbetegség, és gyógyítani nem lehet, csak kordában tartani.

Egy idő után ez csetelés abbamaradt, mostanában azonban új nő jelent meg a láthatáron. Egy nálam fialtalabb 25 éves lány, aki 1 éve dolgozik a munkahelyünkön. (A párom egyébként 43 éves.) Szóval vele is elkezdett csetelni, ismerkedni, és bókolgat neki, flörtöl vele. Ezt akkor kezdte, amikor 2016-ban a munkahelyi karácsonyi vacsorán neki írt, úgy hogy én mellette ültem.
Tudom, hogy nem volt helyes amit tettem, de nem bírtam tovább és elolvastam az üzeneteket. Teljesen ki voltam borulva tőle. Ugyanazokat írja neki, mint annó mikor nekem udvarolt.
Miért teszi ezt? Tudta, mert elmondtam, h tudom mit tesz. Miért bánt? Mi a baj velem? Nem válaszolt sosem, még bocsánatot sem kért sosem, csak annyit, mondott hogy szeret és nincs senkije.
Egyetemre járok munka mellett és épp vizsgaidőszakban vagyok, erre épp a vizsgám előtt egy nappal szakított velem. Pontosabban szünetet kér, nem szakít, szerinte nem kellene beszélnünk, hogy ő átgondolja az érzéseit. Azt mondta, nem akarja hogy tovább szenvedjek. LEgyek boldog, olyan mint kezdetben voltam. Szerinte lehet hogy új alapokkal folytatjuk a kapcsolatunkat, az is lehet hogy nem és véglegesen elfordulunk, ezt majd az idő eldönti. A szex nem működött jól köztünk, én nem tudtam neki  megadni az anális szexet, a betegségemből kifolyólag el vagyok az ilyentől tiltva, de nem is szeretném. Ő már nem érzi a vágyat, azt mondta. Nem tudok túllenni ezen. A vizsgám persze nem sikerült, előtte-utána sírtam, aludni, enni nem tudok, megbeszélni senkivel nem tudom ezt. Nincsenek barátaim, miatta őket is elhagytam. Szüleimmel még nem beszéltem erről. Minden nap találkozunk a munkahelyen, szerinte tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna, hogy elkerüljük a kellemetlen megjegyzéseket.
A kapcsolatunk elejétől kezdve kerül minden problémát, konfliktust, szerintem tipikus konfliktuskerülő. Nem lehet megbesélni vele semmit . A számítógépes játékok fontosabbak. Volt olyan is, hogy szétverte az egeret, vagy a széket, mert veszített a játékban. Plusz ehhez hozzájön a napi 1 üveg bor is amit elfogyaszt. Nincsenek barátai, csak női barátai voltak. Az a férjes asszony az egyedüli, akihez még fordulhat, bár rég nem ebszéltek. Illetve ez az új kolléganő, akinek cseten udvarol. És én pedig nap mint nap ezt nézem a munkahelyen. Megígérte, hogy nem fog vele összejönni, nem fogom ezt látni. Bár nem úgy tűnik nekem.
Ha írok neki, hogy beszéljünk, leírom mi bánt, azt mondja foglalkozzak mással, tanuljak vagy pihenjek és kikapcsol.
Nem tudom miért zárkózozz el tőlem. Tudom, hagynom kellene, mert nem érdemei meg azt hogy fussak utána. Én mégis ezt teszem. Még 1,5 telt el a szakítás óta, de úgy érzem ő megkönnyebbült és nem akar tőlem semmit. Én nem így érzek és annyira fáj. Fáj és nagyon szenvedek. El kellene engednem és magamra figyelni, az egészségemre, ami majdnem romokban hever, a saját életemre. Pozitívnak kellene lennem , de nem megy.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

elegem van
magányosvagyok, 2018. január 11.
üdvözlöm. Az a szomorú tény, hogy három szakembertől is kapok támogatást, de úgy érzem, hogy csak egyhelyben topogunk, sőt ha lehet még rosszabb minden.... 2010 óta kezelnek gyógyszeresen is és kb. ekkor kezdtem el pszichológushoz is járni.....és most már külön járok egy addiktológushoz is........ Ezért nem is értem, hogy mi tart még életbe, hisz még mindig nem érzem jól magam..... Sőt azt sem tudom hogy mikor voltam boldog utoljára...... Olyan mint ha csak a végét várnám ennek az egésznek.....Hogy végre vége legyen...... zsuzsi
  Ide kattintva elolvashatod a választ

folytatás
Nanuss, 2018. január 8.
Elnézést, valaki bejött az irodámba és véletlenül rákattintottam a mehet gombra. Azt szerettem volna írni még, hogy előre is köszönöm a választ.

Szép napot mindenkinek! :)
  Ide kattintva elolvashatod a választ

kérdés
Nanus, 2018. január 8.
Kedves Segítő!

35 éves vagyok és nő. Nem tudom, hogy a hátteremről szükséges-e beszélnem, a kérdésem nem biztos, hogy indokolja de azért elmondom a főbb dolgokat. 6 éves voltam, amikor az édesapámat megölte a mostohaapám önvédelemből a szemem előtt. Sosem beszéltünk a dologról meg apuról otthon, nem is volt nagyobb bajom. 10 éves voltam mikor elköltöztünk Debrecenből Érdre, ezt elég nehezen viseltem, elkezdtem hízni. 16 éves koromban kezdtem menstruálni, de azóta sem jön meg normálisan. Van, hogy évekig nem jön meg, de nem találnak szervi bajd a dokik. 18 éves voltam, amikor a nagymamám, aki felköltözött Budapestre utánunk (apu anyja) meghalt. Ez eléggé kiakasztott, pánikrohamaim lettek. El is voltam vele olyan 9 évig, amikoris az RTL Klubnál dolgoztam és ott olyan szemetek voltak velem, hogy egy év után felmondtam, de eljutottam sajnos odáig, hogy a pánik úgy eluralkodott rajtam, hogy nem mertem egyáltalán egyedül maradni, nem volt munkahelyem és nem tudtam közlekedni. Ekkor kaptamRexetin evű gyógyszert. Egyéb nyugtatót vagy ilyesmit sosem szedtem, csak ezt. Nagyjából sikerült leküzdenem a dolgokat, azzal a kitéttel, hogy nem megyek ki egyedül a városból. Szóval ha Budapestre kell mennem, valaki mindig elkísér. Kb. 6 éve szerelmes lettem és letettem a gyógyszert egyik napról a másikra. Olyan depressziós lettem, hogy úgy éreztem, sosem leszek már jobban. Így újra elkezdtem szedni. Volt munkahelyem, kapcsolatom, minden oké volt, amikor édesanyám öngyilkos lett és munkából hazamenet én találtam meg a holttestét. Akkor sokkot kaptam, de adtak nyugtatót és jobb lett. Rá egy hónapra elhagyott a párom, mert nem akarta ezt velem végigcsinálni. Nem könnyítette meg a helyzetemet. A pánik ismét jobban előjött, minden éjszaka rohamaim voltak, felöltözve aludtam a nappaliban, hogy rohanni tudjak, ha kell. Aztán munkahelyet váltottam, elköltöztem onnan és a pánik is kezdett nappal jobb lenni. Éjjel folyamatosan voltak továbbra is rohamaim csak már jobban tudtam őket kezelni. Aztán lassan egy éve kiderült, hogy inzulinrezisztenciám van. Mióta ezt tudom, összesen kétszer volt éjjel rohamom mert tudom, hogy mitől vagyok rosszul és nem pánikolok. Szépen megnyugodtam, jól kersek stb. elkezdtem újra boldog lenni. És itt jön végre a kérdésem. :)
Gondoltam, ha olyan jól vagyok, leteszem a Rexetint mert minek szedni. De mostmár okosabban próbáltam. Először háromnegyedet szedtem, aztán november elseje óta felet szedek. (Egy nap egy darab 20mg-ot szedtem eddig.) Kb. 3 hete észleltem először, hogy "kivagyok". Nem bírtam a munkát, zavart, ha a főnököm bunkó volt stb. Egy nap rosszabb volt, aztán pár napig semmi. Ami mostanra eljutott odáig, hogy kb. pár óránként váltakozik a hangulatom. Nem értettem, hogy mitől van, amikor pár hete még olyan jó volt minden, úgy éreztem, hogy sínen van végre az életem olyan sok év után. De pénteken panaszkodtam a nővéremnek, aki megkérdezte, hogy nem szedek-e másképpen valamilyen gyógyszertm amit a rezisztenciára kapok. És akkor esett le, hogy a Rexetint szedem másképpen. A hétvégém jó volt, de most éjjel megint rosszat álmodtam, fent voltam és hajnalban a macska nyivákolt, amit elég rosszul viseltem és úgy keltem, hogy nem bírom, mindjárt sírok, nem akarok bemenni dolgozni stb.
A kérdésem az lenne, hogy bírjam ki és el fog múlni vagy emeljem vissza a Rexetin adagot? Sosem fogok tudni megszabadulni a gyógyszertől? Magától nem termel valamit az agyam? Vagy miért vagyok ennyire nyomi, hogy egy gyógyszer nélkül nem tudok jól lenni?

A választ e
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Haldoklàs
Gaboca2010, 2018. január 6.
Tisztelt..! Èn egy 40 éves nő vagyok van egy kislànyom. 1 èves volt amikor elvàltunk, vàllàs utàn megvert többször a volt férjem. Elköltöztünk apàmhoz napi szinten oda jött nem akartam eltiltani gyermekemtől, abban az időben Apàm napi szinten ivott alkoholt egyik este össze vettek mind a ketten. Szomszédok rendőrt hívtak a rendőr azt mondta ja nem akarom kiskorú veszèlyeztetése miatt hogy fel jelentsen akkor gyorsan tàvozzak el onnan. Fogtam a gyermekemet pàr holmikat beültetni az autóba és útnak indultam Pesten kötöttem ki. A volt fèrjem egyfolytàban zsarolt mivel elèg sok hitel volt fel vève de mind az èn nevemre. Akkor fizeti ha alàírom a papírt hogy 1 hèt nàlam egy hèt nâla. De a vège az lett nem tudtam fizetni a hiteleket ès volt hogy a lànyomat 3 hètig nem làttam. Pesten rosszul alakultak a dolgaim vissza jöttem gondoltam közelebb lesz a kislànyom volt fèrjem segített albèrletet talàlni stb . Megismerkedtem egy nős férfival akinek a hàzàban a mai napig èlek illetve neki dolgozom vezetem a pamnziójàt. A volt férjem könyörgött hogy írjam alà s pspírt hogy ő lesz a kicsi gyàmja mert több adó csalási ügy folyik ellene és enyhítő körülmènynek veszi a bírósàg hogy kiskorút nevel. Alà írtam ne kapjon börtön bűntetést. Megismerkedett egy hölgyikèvel két gyereke van oda költözött a gyermekemmel együtt. Most ott tartunk hogy csak hètvêgèn lâthstom a kislànyomat pèntek kèső este hozza ès elviszi vasàrnap dèlelőtt. Nem tudok mit tenni màr èlni sem akarok . Hivatalosan nem lehet 8 óràs munkahelyem mert letiltanànak. Neki hivatalosan 0 Ft bevètele van stb … nem tudom mit tegyek folyton zsarol hogy elmegy a barâtom felesègèhez èdes kitàlal csak hogy akkor innen mennem kell megint 0 Ft al a zsebembe az utcàra… mit tegyek
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szerelem
TasnadiTamara2000, 2018. január 5.
17 éves vagyok és lány. Az utóbbi egy évben nem volt szerencsém a szerelemben. Az első fiút akibe beleszerettem rettenetesen imádtam. De sajnos megcsalt. Most volt egy fiú akivel egy ideje már beszéltem de azt mondta hogy nem szeretne kapcsolatot de elvesziteni sem akar. Én önző módon hogy ne szeressek megjobban bele azt mondtam ne beszéljünk. Ma irtam neki hogy bocsanatot kerjek es hogy ettol függetlenül szeretnek vele beszelni. Persze tisztaban voltam vele hogy egy uzenet semmit nem er de nem volt mas lehetosegem. Azt mondta hogy nem akar igy mar beszelni. Amit valamilyen szinten megertek. Az a problemam hogy most nagyon osszevagyok torve es alapbol hevesebben elem meg az erzelmeket es ez most nagyon faj. Őszintén sokszor gondolkoztam az ongyilkossagon de ott meg nem jarok. Nem tudom mi a baj velem de valami nem stimmel. Szóval nem is tudom valami elemzest szeretnek ezek alapjan magamrol vagy valami tanacsot. Köszönöm
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Haldoklàs
Gaboca, 2018. január 5.
Tisztelt..! Èn egy 40 éves nő vagyok van egy kislànyom. 1 èves volt amikor elvàltunk, vàllàs utàn megvert többször a volt férjem. Elköltöztünk apàmhoz napi szinten oda jött nem akartam eltiltani gyermekemtől, abban az időben Apàm napi szinten ivott alkoholt egyik este össze vettek mind a ketten. Szomszédok rendőrt hívtak a rendőr azt mondta ja nem akarom kiskorú veszèlyeztetése miatt hogy fel jelentsen akkor gyorsan tàvozzak el onnan. Fogtam a gyermekemet pàr holmikat beültetni az autóba és útnak indultam Pesten kötöttem ki. A volt fèrjem egyfolytàban zsarolt mivel elèg sok hitel volt fel vève de mind az èn nevemre. Akkor fizeti ha alàírom a papírt hogy 1 hèt nàlam egy hèt nâla. De a vège az lett nem tudtam fizetni a hiteleket ès volt hogy a lànyomat 3 hètig nem làttam. Pesten rosszul alakultak a dolgaim vissza jöttem gondoltam közelebb lesz a kislànyom volt fèrjem segített albèrletet talàlni stb . Megismerkedtem egy nős férfival akinek a hàzàban a mai napig èlek illetve neki dolgozom vezetem a pamnziójàt. A volt férjem könyörgött hogy írjam alà s pspírt hogy ő lesz a kicsi gyàmja mert több adó csalási ügy folyik ellene és enyhítő körülmènynek veszi a bírósàg hogy kiskorút nevel. Alà írtam ne kapjon börtön bűntetést. Megismerkedett egy hölgyikèvel két gyereke van oda költözött a gyermekemmel együtt. Most ott tartunk hogy csak hètvêgèn lâthstom a kislànyomat pèntek kèső este hozza ès elviszi vasàrnap dèlelőtt. Nem tudok mit tenni màr èlni sem akarok . Hivatalosan nem lehet 8 óràs munkahelyem mert letiltanànak. Neki hivatalosan 0 Ft bevètele van stb … nem tudom mit tegyek folyton zsarol hogy elmegy a barâtom felesègèhez èdes kitàlal csak hogy akkor innen mennem kell megint 0 Ft al a zsebembe az utcàra… mit tegyek
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Vágás
Liliána , 2018. január 5.
Az életem összeomlott.Velem együtt.A barátom nem törődik velem.A suliban úgy néznek rám mint egy véres rongyra.Sétálok a folyosón és fujjognak.Kezd egyre jobban összenyomni a dolog.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Csalad
Lilla, 2018. január 4.
Látszólag tökéletes életem van a férjemmel és a 2 gyerekkemmel.Nemrég költöztünk egy hitelmentes házba és 2 hónap múlva az összes hitelt letudjuk.Ez fontos tényező ugyanis az elmult 10 évben volt,h nem volt mit enni.Most mégis amikor az anyagi helyzet rendeződni látszik,teljesen elveszettnek érzem magam.A napom reggeltől estig a 2 éves és a 3 hónapos kislányom körül forog.Minden nap ugyanolyan.Legalabb 3 orat teszki az altatas ugyannennyit az etetés.Főzés,takarítás.Segítseg nincs,a nagyszülők messze élnek.Egyszerűen neha szeretnék nem lenni.Szeretem a gyerekeimet,de ugy érzem tele vagyok.Pedig nagyon nehezen sikerült teherbe esni,7év és par műtét után,mégis amikor alszanak akkor csak ülök és nézek ki a fejemből.A férjemnek már próbáltam mondani,h szeretnék kicsi szabadidőt,de ő ezt nem érti meg.Egyszerüen faradt vagyok és rossz anyának érzem magam mert igy érzek.Félek attól is,hogy 1-2 hónap múlva a férjemnek megszűnik a munkája és megtakarításunk nem lévén megint éhen maradunk.Ami most már a gyerekekte is kihat nem csak ránk.Nagyon bizonytalannak érzem a helyzetünket.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

még mindig kudarc
kudarc4, 2018. január 3.
Azt sem sikerült feldolgoznom, hogy nem segítettek a szakemberek. Inkább érzem úgy, hogy lóvá tettek,kihasználtak, visszaéltek a helyzetükkel. Ezt is fel kellene dolgoznom. De most keressek valaki kinek arról panaszkodhatok, hogy szerintem mennyire nem és semmit a szakma ,mert én azt tapasztaltam, hogy nem foglalkoztak velem? Egy idő után már nyomasztó az, hogy csak is én vagyok a hibás. Pszichológusok nem tudnak hibázni? A felvázolt sok problémából nincs egy min dolgoznánk. Ha én nem tudok választani akkor a szakember miért nem tudja azt mondani,hogy dolgozzunk ezen,mert talán ennek lesz a legtöbb hozadéka a többi területen is. Mondtam,hogy ilyesmit szeretnék, de választ nem kaptam. Úgy érem, hogy szépen körbebástyázzák magukat és felelősséget nem kell vállalni,tulajdonképpen nem is dolgoznak, mindig és minden körülmények között nekik van igazuk. Bocsánat amiért ilyenek írok. Nagyon rosszul esik amikor azt mondja a terapeuta akivel nem folytatunk terápiát,hogy kaptam tőle figyelmet. 50 percet 8000 forintért. De közelről sem mondott annyit , mint ön. Ha felhívom a lelki segélyvonalat ott is kapok figyelmet. Ingyen. A legutolsó azt mondta, hogy ne beszéljek arról, hogy nem szeretem magam,utálom magam,hogy miért vagyok kevesebb, mint mások, mert ő ezt nem szereti hallani és nem tud vele mit kezdeni. Pszichoterapeutáról van szó ! Teljesen tanácstalan vagyok miként lehetne sínre tenni az életem és segítséget sem kapok hozzá? Ha elmondom ezt annak akinél voltam kétszer és megyek harmadszor azt kapom,hogy ne beszéljek ilyesmiről és biztos bennem van a hiba. felmerül a kérdés,hogy van aki különböző gyakorlatokat kap és elküldik máshoz aki neki való terápiát folytat és velem ilyen nem történik akkor az miért az én hibám? Nem tudom, hogy oldjam meg az életem. Nincs semmim , a koromhoz képest nem tartok sehol. Teljes mértékben értéktelen és értelmetlen az életem. folyamatosan visszajönnek ezek a gondolatok és még csak ahhoz sem kapok segítséget, hogy ezektől megszabaduljak. A pálya orientációs tanácsot sem kaptam tőlük, nem derítettük ki, hogy valójában mi is érdekel,mire vagyok alkalmas. soha semmi sem történt azon kívül, hogy beszéltem és elküldtek. Ez a terápia? Mit csinál egy pszichológus,pszichoterapeuta? Munkát tőlem várnak el ,de ők mit csinálnak? Miért fizetek? Ők elkérik tőlem a pénz valamiért . Én mit kapok a pénzemért cserébe? Gondolom gonosz vagyok ha számon kérek. Halottam a tükör módszerről. Ugyan soha senki nem mondta el, hogy ez, hogyan működik. Lehet azért nem szeretnek engem a szakemberek,mert visszatükrözöm, hogy nem csinálsz semmit? Hogy elégedetlen vagyok veled? ez lehetséges? Nagyon fontos lenne, hogy megtanuljak valamit amivel pénzt kereshetnék. Zsigeri tiltakozás van bennem az iskola és a tanulás szavak hallatán. Én úgy érzem,hogy az iskolában csak azt tanultam meg,hogy buta vagyok. De ne mondjak ilyet,hogy buta vagyok mert, a pszichoterapeuta ezzel nem tud mit kezdeni ! Még a jogsit sem próbálom meg. Nagyon kínos lenne beülni a 18 évesek közé. Kellemtelen lenne már az iskolába is beülni. Mérhetetlenül kevesebbnek érezném magam. De hiába mondom ezt nem kapok hozzá segítséget! Hogy alakíthatnék ki úgy párkapcsolatot, hogy ha egyszerűen nem vagyok partiképes,mert nem tudom magam eltartani, nem tudok vezetni, döntéseket hozni,stb.? Erre az a válasz,hogy nem számít az ilyesmi. Dehogynem. Semmit nem tudok felmutatni abból ami egy korombelitől elvárható. Nulla vagyok. De őt zavarja ha ilyesmiről beszélek,hogy nulla vagyok !! Jelzem pszichoterapeuta!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Nincs értelme
Roxane, 2018. január 2.
Sziasztok! Az utóbbi időben nagyon sokat gondolok arra, hogy meg akarok halni, mert semmi értelme az életemnek. Kilátástalannak látom az egészet. A szerelmi életem totális csőd, és lehet, hogy nem is lehet gyerekem. Így magányosan, minden remény nélkül nem tudom, mi értelme lenne leélnem a hátralévő, 50 vagy akárhány évet. Csak az tart vissza, hogy tudom, hogy sok embernek nagy szomorúságot okoznék, ha megtenném. És persze, jó, hogy ők vannak, de idővel továbblépnének, és én attól még magányos vagyok, és semmi értelme folytatni.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

kudarc a köbön
kudarc 3, 2017. december 28.
Jártam felnőtt klinikai szakszichológusnál aki pszichoterapeuta is. Sosem volt megbeszélve,hogy milyen terápiát folytat ő,nekem mi lenne jó és itt most mi ketten melyiket csináljuk és abban kinek mi a szerepe,feladata. Valaki még a terápia megkezdése előtt elküldött. A legutolsó azt mondta,hogy a terápia már a telefon beszélgetéssel megkezdik és ő adott nekem 50 perc figyelmet 8 ezer forintért cserépbe. A lelki segélyszolgálat is ad figyelmet INGYEN. Nem értem,hogy az a sok jó amit olvastam a szakmáról,hogy kinek,hogy tudtak segíteni az velem miért nem történik meg. Amikor szóba hoztam,hogy anno disztímia sziciális fóbiát állapítottak meg és keseregtem,hogy nincs szociális életem nem is foglalkoztak ezzel. Persze az internet ha rákeresek azt írják,hogy ma már könnyen és gyorsan helyre lehet hozni ezt 20-25 alkalommal. az kb 1 év. Én mindekinél őszinte voltam kimondtam az hangosan amit addig még talán magamnak sem mondtam ki,amit kérdeztek válaszoltam. Olyan tanácsokat kaptam,hogy csak csináljam miközben elmondtam,hogy a cselekvéssel a tettek mezejére való lépéssel van a baj. Az életem összes területén baj van.Semmi önbecsülésem és önbizalmam. Tudom,hogy az iskola fontos,de zsigeri tiltakozás van bennem. Olyan butának tartom magam,hogy meg sem próbálom. Gond a munkakeresés,a párkeresés, a szülökről való leválás. Erre a pszichológiai tanácsok a következők voltak, csak próbálkozzál,én ebben nem tudok segíteni ezt neked kell megoldani,menjél csoportterápiára. Milyenre kérdeztem? Mindegy hangzott a válasz.Sose dolgoztunk azon miért ilyen az önképem magamról,szó sem ennek a lerombolásáról és egy új felépítéséről, mint amiket olvasok a szakmáról. Hamis énkép leépítése és egy új felépítése. Mi történik egy kognitív viselkedés terápián? Ezt miért nem alkalmazzák rajtam. Szóba is hoztam! Én ! Én mondtam,hogy a gondolkodásomon kellene valahogy változtatni és talán után szépen lassan meg tudnám oldani az életem. De semmi ! Bocsánat, de a kibeszéléstől nem változik meg semmi nálam. De a "terápiákon" annyi volt,hogy én beszéltem ő meg elkérte a pénz és elküldött. Volt aki rendszeresen elfelejtette az általa adott időpontot. Mit jelent,hogy dolgozni rajta? Ezt soha senki nem mondta el nekem? Ha ez a cselekvésre irányul akkor mondtam,hogy pont ez nem megy. De kértem ők,hogy mondják,hogy esetleg alkalmatlan vagyok-e pszichológiai segítség befogadására,de erre sem válaszoltak. Igen gond ahogy látom a világot,magam a lehetőségeim és a képességeim. De nem dolgoztunk ezen! Pontosan így van. Bele sem kezdek,mert kudarccal fog végződni.Jogsi, még félek is tőle. 30 felett. szóba hoztam az is,hogy lehet félek a sikertől is.Ha kiderülne,hogy képes vagyok rá akkor hogy dolgoznám fel az elvesztett éveket? Otthon a székben ülv már úgy gondolom,hogy nem fog sikerülni,Ehhez nem kell élethelyzet. Akikkel találkoztam azok miért nem javasoltak ilyet nekem? Csúnya dolgot fogok mondani,de lehet csak én raktam energiát bele még ha tévúton jártam is és ők nem. Szóba hoztam,hogy helyből rosszul állok neki a dolgoknak fejben ,de segítettek tisztázni,hogy miért és mit kellene ellene tenni. Hogy mennyire vagyok buta azt is példázza,hogy nem teljesen értem a feladat,Jobb lenne ha valaki végig venné velem. Sajnos csak ebből a fajta tanulásból értek. Buta vagyok. Hogy mehetnék így iskolába. Itt egy példa arra,hogy működök. Nagy szükségem lenne az elveszett évek helyére valamit tenni,Óriási űr van. Nem tudok szabadulni attól amit elvesztettem. Most megint azt tapasztalom meg,hogy a szakma itt a világhálón valamilyen formában működik a valóságban meg átvernek,mert nem ilyen és semmi konkrét segítséget nem kapok. Időnként amikor úgy érzem,hogy most lenne érdemes ütni a vasat keresek valaki aki csalódást okoz. Ezután a maradék kis önmagamon való segítés is elszáll. Aztán idővel,évekkel később keresek megint valaki aki cserbenhagy. Nem tudom már kihez kellene fordulnom.Cserbenhagyva érzem magam.Nagyon szépen köszönöm a levelet. Tartja bennem a reményt, hogy ez a szakma nem csak szélhámosokból áll. De én honnan tudjam kihez kellene fordulnom?Ők miért nem küldenek olyan szakemberhez aki tud segíteni. Megtartanak maguknak mert fizetek.... Jelenleg ott tartok,hogy a téma annyira felidegesít és annyira reménytelennek tartom magam,hogy a enyhe fájdalmat érzek a szívem felett. Több mint 10 éve vagyok ebben a helyzetben. A teljes fiatalságom elment. Értéktelen és értelmetlen az életem. Nem jártam szórakozni,alig vannak élményeim,nem tudok kikapcsolódni,feloldódni és fesztelenül szórakozni,sose volt párkapcsolatom, nincs szakmám és azok akitől segítséget reméltem ,mert úgy hirdetik magukat,hogy keressen bizalommal ilyen-olyan problémájával cserben hagynak amikor pontosan azzal megy hozzájuk amiben elvileg segíteni tudnak. Nem tudok sorrendet sem felállítani. Mondtam nekik. Azzal kellene kezdeni amik a nagyobb hatással van a többire.de közben is kellene kezdeni valamit a veszteség feldolgozásával. Mit tegyek a helyére? Hogy kezeljem a szégyen és a kínos helyzeteket?Párkapcsolat,szex,munka, stb. Szégyellem azt aki vagyok ! Mr majdnem minden kínos nekem. egyszerűbb lenne nem létezni.Látva,hogy másoknak semmiség ami nekem gond és látva,hogy mások sokkal nagyobb problémát oldanak meg csak még kisebbnek és kevesebbnek érzem magam. Ez nem segíti az előre mozdulásom. Nagyon szépen köszönöm ,hogy írt nekem. Valaki komolyan vett legalább.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Szenteste
Kívülálló, 2017. december 24.
Jó estét! Gondoltam írnék pár sort, hátha itt valaki segít. Lassan 20 éve hallgatom, hogy a családban mindent elrontok, hogy minden az én hibám, mindig mindenki velem veszekszik, ezek sajnos a párkapcsolataimra is kihatottak. Ma telt be a pohár, nem bírok tovább én lenni a feketebárány, nem bírom tovább, hogy mindent rámvarrjanak, hogy mindenki mindenért engem okol, hogy mindig belém rúgnak. Szeretnék a szüleimtől bocsánatot kérni, mert nem vagyok olyan, mimt az öcsém, sőttég fiú sem vagyok, pedig mindig igyekeztem hogy ne tűnjön fel. Sajnálom, hogya nem bírtam tovább az örökös baszogatást, és végre egyszer visszaszóltam. Most itt ülök kint, és nem tudom mi legyen, vissza nem mehetek, hiszen a tudtomra adtátok, hogy mivel egyszet nem alázkodtam meg nincs már itt helyem. Csak egy megoldás jár a fejemben, már évek óta kísért, de mostmár van hozzá bátorságom! Sajnálom, hogy en is megszülettem. A
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni ( 12 )
Balázs, 2017. december 21.
Jó napot kívánok! Arra az elhatározásra jutottam, hogy felesleges bármit is tennem úgysem fog semmi sem változni. Szeretném megköszönni a segítséget de eldöntöttem, hogy innentől kezdve semmit sem fogok tenni annak érdekében,hogy bármi is változzon az életemben. Beletörődöm és elfogadom, hogy ilyen vagyok. Nem szeretném az Ön idejét sem rabolni mert úgy érzem felesleges velem beszélgetni mert úgyis csak a kifogásokat keresem és ennek semmi értelme sincsen. Elzárkózom mindenféle segítségnyújtástól és lassan eltaszítok mindenkit magam körül a viselkedésem miatt. De jobb ez így. Be kell látnom rajtam nem lehet segíteni de van egy olyan érzésem mintha nem is akarnám a változást. Köszönöm szépen a segítségét.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

feladtam
avidreader, 2017. december 20.
szép estét kívánok! Azért írok mert 33 éves kismama vagyok és jóformán semmim sincs a gyermekemen kívül a hasamban... A férjem még mellettem áll, de neki fontosabb az édesapja jóléte mint a saját gyerekéé, az én édesanyám pedig megvet mióta terhes vagyok: szégyelli, hogy unokája lesz.Semmiféle anyagi segítségem nincs, áprilisban szülök de még nem tudom miből fogom előteremteni a tápszert és a ruhákat a babának...amikor még a gyógyszereimet sem tudom sokszor kiváltani-inzulinos cukorbeteg vagyok , havi 7000 ft a gyógyszerköltségem. Nem az a baj hogy nincs pénz rá, hanem az, hogy nem tudom a baba létezéséhez szükséges dolgokat előteremteni, mert reménytelen minden anyagi segítség, veszélyeztetett terhesen nem kellek sehova dolgozni, a férjem fizetése cigire és az albérletre megy el, de még az édesapja is kap anyagi segítséget tőlünk, mindegy, hogy a babára nem marad szinte semmi. Nem anyagi segítséget várok öntől, hanem lelki segítséget: mit tegyek, hogy ne érezzek úgy, hogy mindenhol csak szégyellnem kell magamat és ne akarnék mindenáron a halába menekülni-mert most úgy érzem jobb lenne nem lenni, így hogy senkim nincs .... ne javasoljon pszichiáter szakorvost mert már járok egyhez.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

kudarc2
kudarc2, 2017. december 15.
Hogy zajlik a pszichoterápiás kezelés? Mi történik az találkozókon? Voltam már pár pszichológusnál több éves kihagyásokkal.Amikor úgy éreztem,hogy szükségem van rá. Az egyik azt mondta nekem,hogy ami a köztudatban van, ami a médiában megjelenik, amit írnak róla az teljesen más, mint a valóság. Mindezt az után,hogy ezt megjegyeztem neki. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik,de nekem egyik sem mondta meg,hogy ő melyik irányzatot képviseli milyen módszerrel dolgozik, https://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichoter%C3%A1pia van miből választani Elvileg ezeket el kellene mondania ! Nekem melyikre lehet szükségem,melyik hozhat változást nálam,van-e bajom vagy sincs, ha igen akkor mi lehet. Soha semminek a mélyére nem ástunk le,nem próbálták meg kideríteni,hogy mi állhat a dolgok mögött. A torz énkép lerombolása és új felépítése!! áh Tulajdonképpen csak beszélgettünk,felesleges dolgokról olyasmiről ami nem jelentett gondot.Nem a problémákról beszéltünk. Azt ugyan elmondták,hogy nekem is bele kell tennem a magam részét,de azt nem mondták el,hogy ez mit s jelent és azt sem,hogy mi az ő részük és ők mit tesznek bele. Én értem, hogy én vagyok a hibás mindenben és a pszichológusok sosem tévednek és nem hibázhatnak,de a nem világosítanak fel akkor miét én vagyok hibás az eredménytelenségért. Nem tudom, hogy ők mit várnak tőlem, nem tudom,hogy én mit várhatok tőlük,nem tudom minek kellene történni 50-60 perc alatt. Mitől, minek a hatására változik meg a saját magamról alkotott erősen negatív kép? Csináljak olyasmit amihez nincs önbizalmam és akkor majd egyszer csak lesz? Hány kudarccal kell szembenézni? Hogy zajlik egy pszichoterápiás kezelés? Miben és hogyan segít? Ha mindent nekem kell csinálnom és semmit nem kapok a pszichológusoktól akkor miért fizetek? Nem kapok új nézőpontot ,nem derülnek ki a gubancok okai,nem vezetett rá semmire. Lényegében semmit sem kaptam soha a pénzemért. Ennyire reménytelen és buta meg nehéz eset nem lehetek. Hogy zajlik egy pszichoterápiás kezelés? Miben és hogyan segít? Én csinálok valamit rosszul vagy rossz pszichológusokat fogtam ki? 4-et. A legutolsó azt is megjegyezte,,hogy: Ja, oda nem szabad menni. Nekem ezt honnan kellene tudnom....
  Ide kattintva elolvashatod a választ

kudarc
kudarc, 2017. december 15.
Annyi a baj,hogy nem is tudom hol kezdjem. 33 évesen még sose volt barátnőm. A szexet ugyan kipróbáltam hivatásossal, de igazából még dugnom sem sikerült.Nem tudom mit élveznek benne az emberek. könnyűnek állítják be az emberek,de ha józan ésszel gondolkodok akkor egyszerűen nem vagyok partiképes. Nem tudok mit felmutatni amiért érdemes lenne velem lennie egy nőnek. Ráadásul már középkorú is lettem és annyit sem tudok,mint egy 17 éves. Igazából még akkor alkalmatlan vagyok egy kapcsolatra ha partiképes lennék. Nagyon kevés a fizetésem(közmunka),nem tudok munkát sem keresni, a szüleimmel élek,nem tudok vezetni,nem tudom mi fán terem a szex,nincs olyan munka amihez értenék és még buta is vagyok sőt baráti társaságom sincs. Hogy emésszem meg,hogy ez a hajó már elment, hogy soha nem is lesz senkim? Hogy kell feldolgozni azt,hogy nem vagyok FÉRFI és nem is leszek? Miközben az életem legtöbb területén is messze alul teljesítek. Jártam 4 pszichológusnál sok év alatt. Soha senki nem tudott semmiben segíteni. Semmilyen pszichoterápia nem folyt,nem derült ki mitől siklott félre az életem,nem segítettek,hogy más szemszögből lássam magam. Lényegében semmilyen olyan segítséget nem kaptam amivel a szakmát eladják,reklámozzák. Az életem értéktelen és értelmetlen. Sose tudtam,hogy kell változtatni,de úgy érzem lassan már nem mis érdemes,nincs értelme. Próbáltam segítséget kérni,de nem kaptam. Hogy tarthatnám magam értékesnek ha nem tudok semmit ami értékes lenne? Egyszerűen nincs miért szeretnem magam. Messze átlag alatt teljesítek mindenben ami egy korombelitől elvárható. Szégyellem azt aki vagyok. Az egész életem egy kudarc. A biztos bukta tudatában minek kellene bármivel is próbálkoznom? Mi motiválna bármire is ha eleve vesztes helyzetből indulok neki mindennek?. Ha kevesebb vagyok másoknál. Ezt a pszichológusok sem értették meg. Nem vagyok motiávált. Mitől kellene annak lenem? Miért kellene megdolgoznom a bukásért? Hány kudarcot kellene lenyelnem azért,hogy önbizalmam legyen? Mondani könnyű,hogy próbálkozni kell. Ha sportolok akkor lesz önbizalmam csajozni és nem fogok félni a jogsi megszerzésétől? Nevetséges. Világ életemben sportoltam,de semmilyen hasznom nem származott még belőle. Nem érdemes egy ilyen életet élni.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 11. )
Balázs, 2017. december 13.
Jó estét kívánok!

Fogalmam sincsen,hogy miért nem akarom a változást. Pedig egyáltalán nem jó állandóan szomorúnak lenni és csak azon gondolkodni egész nap,hogy miért is vagyok ilyen. Amikor elgondolkodom sokszor még élni sincsen kedvem és utána ez meglátszik rajtam egész nap.  Azért írtam erre az oldalra,hogy segítséget,útmutatást kapjak de sajnos semmilyen tanácsot sem fogadok meg,semmit sem teszek,hogy megváltozzak. Ön is és édesanyám is nagyon sok tanáccsal ellátott már de eggyiket sem fogadtam meg és semmit sem teszek csak a kifogásokat keresem állandóan.  Az interneten keresztül már több nővel is beszélgettek és amikor megosztottam velük a fényképemet sohasem kaptam negatív visszajelzést. Vagy azt mondták,hogy helyes vagyok és semmi baj nincsen velem. De én ezt továbbra sem hiszem el és csak a rosszat látom benne,biztosan csak hazudtak nekem,hogy ne bántsanak meg. Hiába is mennék el egy szakemberhez ha ott is csak a kifogásokat keresném. Így ennek köszönhetően senkinek sem akarom az idejét vesztegetni. Másfelől pedg végleg eldöntöttem mégha nem is lesz könnyű de soha többet nem ismerkedem senkivel sem. Ha szimpatikus is lennék valakinek úgyis eltaszítanám magamtól a viselkedésem miatt. Hiába is éreztetné azt velem,hogy úgy vagyok jó neki amilyen vagyok úgysem hinném el és akaratlanul is eltaszítanám magamtól. Így inkább mindenkit eltaszítok magamtól aki megpróbálna felém közeledni. Úgy érzem,hogy engem nem lehet szeretni hiszen még saját magamat sem szeretem. Senkit sem akarok megbántani ezért eltávolodom a lányoktól és ha nem is lesz könnyű de el kell fogadnom.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni ( 10)
Balázs, 2017. december 13.
Jó napot kívánok! Nem tudom, hogy mi történt igazság szerint én ilyen vagyok, ilyen negatív ember. A fejembe vettem, hogy soha többet nem fogok ismerkedni senkivel sem. Úgysem érdeklek senkit sem így én nem fogom erőltetni. Így lesz a legjobb mindenkinek. Van egy olyan érzésem mintha nem is akarnék igazán megváltozni. Egyáltalán nem jó, hogy ilyen vagyok de semmit sem teszek, hogy megváltozzak. Nem tudom, hogy mi lehet velem a baj de felepítettem magam köré egy falat és nem tudom lerombolni de van egy olyan érzésem mintha nem is akarnám. Mintha már belenyugodtam volna, hogy ilyen vagyok és már ilyen is maradok. Nagyon elkeserít de nekem ez jutott.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

lista
rèmület, 2017. december 11.
Lista: 1.pènzügyi függetlensèg a volt apòsomtòl 2.lányaim biztonsàga,normàlis csalàdi körülmènyek megteremtèse ès egy olyan anya aki nem idegbeteg ès àllandòan feszült 3.biztos pàr akit szerrethetek ès ő is szeressen 4.normàlis munkahely 5.hülye fèlelmeim elfelejtèse,magabiztossàgom előkeresèsse 6.egy kis szabadsàg hogy ne kelljen attòl fèljek ki mikor kötekszik velem ki mikor beszèl ki a hàtam mögött Kb ennyi fèlelmetes ugye???!!!! Köszönöm segìtsèget
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni ( 9 )
Balázs, 2017. december 6.
Jó napot kívánok! Eldöntöttem, hogy soha többet sem fogok ismerkedni senkivel sem. Sem a lánnyal sem senki mással. Ha valaki megpróbálna felém közeledni szándékosan eltaszítanám magamtól. Próbálom a lányt elfelejteni de ajtós nem megy mert minden nap látom de elfolytom magamban az érzéseimet és úgy teszek mintha nem is érdekelne. Elfolytom mindenféle érzéseimet és, hogy ha valaki szimpatikus lenne számomra rögtön elfolytom magamban és nem foglalkozok vele. Jobb lesz nekem így egyedül. Szakemberhez úgysem fogok fordulni csak nem értem, hogy miért. Állandóan szomorú vagyok és még élni sincsen kedvem. Boldogtalan vagyok de olyan érzésem van mintha élvezném azt, hogy boldogtalan vagyok. Saját magamnak köszönhetem, hogy idáig jutottam de ez csak egyre rosszabb lesz. Már egyre többen mondták nekem,hogy valami nincsen velem rendben mert már látszik rajtam, hogy szomorú vagyok és, hogy valami baj van velem pedig próbálom elrejteni de egyszerűen nem megy. Beletörődöm és belenyugszom az egészbe mást nem tehetek. Az önmegfigyelést pedig az előző levelem óta nem csinálom. Addig csináltam ameddig megírtam a levelemet. Belátom én is és Önnek is be kell látnia, hogy rajtam már nem lehet segíteni és felesleges minden féle próbálkozásom. Válaszát előre is köszönöm szépen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 8. )
Balázs, 2017. november 30.

Jó napot kívánok!

Bízom benne,hogy egyszer eljön majd az idő amikor szakember segítségét fogom kérni. Viszont a kérdés az az,hogy mikor is fog eljönni az az idő amikor tényleg elegem lesz abból,hogy ilyen gátlásokkal kell élnem és végre segítséget kérek. De van egy olyan érzésem,hogy ez a közeljövőben nem fog megvalósulni de lehet,hogy soha sem. Tisztában vagyok vele,hogy tökéletes seoha sem lehetek és nem is szeretnék az lenne de valahol legbelül arra vágyom,hogy tökéletes legyek. Ha tökéletes lennék akkor is találnék magamban valami hibát. Mindig meg akarok felelni másoknak mikor saját magamnak kellene megfelelnem. Mindig csak arra tudok gondolni,hogy mások mit gondolhatnak rólam mikor ezekkel nem is kellene foglalkoznom. Mindennek csak a negatív oldalát látom meg. Pl amikor integettet nekem a vonatos a lány. Nem arra gondoltam,hogy biztosan szimpatikus vagyok egy lánynak hane csak szórakozni akar velem és persze nem is foglalkoztam vele de nem is igazán érdekel,egyáltalán nem bántam meg. Nagyon sokat gondolkodtam és arra jutottam,hogy nagyon sokszor egy lány miatt van nagyon rossz kedvem. Van egy lány aki már hónapok óta nagyon szimpatikus számomra. Áprilisban összeszedtem minden bátorságomat és beszélgettem vele. Persze remegett a kezem és a lábam amikor beszélgettünk. Úgy álltam hozzá,hogy úgyis el fog küldeni de nem így lett. Nem sokat tudtunk beszélgetni de amikor beszélgettünk akkor Ő is érdeklődött felőlem. Aztán a második beszélgetésünk alkalmával összezavart és sajnos azóta nem keresem a társaságát. Lehet,hogy nem is érdeklem de ezt nem tudhatom. Mindig az van a fejemben,hogy mit is akarok én tőle egy magamfajta… Az is nagyon megnehezíti a helyzetemet,hogy minden nap látom az iskolában mert ugyanott tanulunk ugyanazon a szakon és ugyanazzal a vonattal szoktunk hazafelé utazni. Mindig csak arra vágyom,hogy beszélgethessek vele de sohasem teszem meg sőt még köszönni sem merek neki. És ilyenkor elmegy minden életkedvem főleg akkor amikor látom leszállni a vonatról és elindul hazafelé, nagyon rossz érzés. Egész nap csak Ő rá tudok gondolni senki másra. Lehet,hogy nem is érdeklem, de lehet hogy igen. Az osztálytársam mondta nekem,hogy szokott engem nézni és ilyenkor a haját szokta igazgatni de szerintem ez semmit sem jelent.

Megcsináltam a táblázatot:

Első oszlop: Konkrét helyzet--> Integetett és mosolygott rám egy lány.

Második oszlop: Gondolat--> Biztosan csak szórakozni akar velem, ki akar gúnyolni.

Harmadik oszlop: Érzelem--> Szomorúság,elkeseredettség,önbizalomhiány.

Negyedik oszlop: Alternatív gondolat--> Lehet,hogy szimpatikus vagyok számára és meg szeretne ismerni?

Ötödik oszlop: Érzelem--> Kíváncsiág,izgatottság,öröm.

 

A lány akivel beszélgettem a vonaton:

Első oszlop: Konkrét helyzet--> Sokszor kerstük egymás tekintetét.

Második oszlop: Gondolat--> Nem hiszem,hogy szimpatikus lennék számára,mit is akarok egy magamfajta szerencsétlen.

Harmadik oszlop: Érzelem-->Szomorúság,levertség,elkeseredettség,üresség.

Negyedik oszlop: Alternatív gondolat--> A beszélgetésünk után olyan érzésem volt mintha nem lennék a számára közömbös. De nem voltam benne biztos. Nem értek a nőkhöz.

Ötödik oszlop:Érzelem--> Öröm,izgatottság,büszkeség.

 

Elmesélem a lánnyal való beszélgetésem történetét,hogy pontosan mik is történtek.

Van egy lány akivel április végén beszélgettem. ( Tudom sajnos már nem most volt ) Nagyon össze kellett szednem minden bátorságomat, hogy egyáltalán meg merjem szólítani. Leültem mellé és beszélgettem vele a vonaton. Amikor beszélgettünk azt vettem rajta észre, hogy zavarban volt, igazgatta a haját és ő is érdeklődött felőlem és amikor készült leszállni a vonatról megkérdeztem tőle,hogy holnap is ezzel a vonattal fog-e jönni és mosolyogva mondta,hogy igen és elköszöntünk egymástól. Másnap azt tapasztaltam,hogy amikor felszállt a vonatra olyan volt mintha észre sem vett volna és ez is összezavart de lehetséges,hogy arra várt,hogy én lépjek. Amikor másodjára leültem mellé akkor megkérdeztem, hogy hogy van mi újság és ő csak annyit válaszolt, hogy elvagyok de közben nem is nézett rám csak nézett kifelé a vonat ablakán. Azt hittem, hogy megbántottam valamivel vagy egyszerűen nem is érdeklem de sajnos rákérdezni nem volt bátorságom. Az első beszélgetésünk után amikor felszállt a vonatra és meg sem ismert, olyan volt mintha ott sem lettem volna és nem értettem azt az egészet. Azóta nagyon sokszor láttam de észrevettem, hogy úgy viselkedett mintha észre sem vett volna, mintha nem is ültem volna a vonaton, de amikor köszöntem neki akkor mindig visszaköszönt. Lehet, hogy ő is olyan szégyellős mint én. Olyan is előfordult, hogy amikor sétáltak a barátnőjével és amikor messzebbre értek akkor a barátnője visszanézett és hosszasan rám nézett. Legutóbb az iskolában a barátnője hosszasan engem nézett és persze én rögtön el is szégyelltem magamat. Sokszor kerestük egymás tekintetét de amikor a közelemben volt akkor meg sem tudtam szólalni, izzadt a tenyerem, el voltam pirulva, egyszerűen meg sem tudtam szólalni és csak ültem ott bambán. Rájöttem, hogy velem két baj van: nincsen önbizalmam és az önértékelésemmel is nagyon nagy problémák vannak. Mindig azt éreztetem magammal, hogy kevés lennék én hozzá, mit akarok én tőle mi egy külön világ vagyunk és ez nagyon elkeserít. Ha nem láthatom akkor nagyon hiányzik egész nap csak ő rá tudok gondolni, akkor voltam a legboldogabb amikor ha csak egy kicsit is de láthattam. Június 30-án szándékosan felkeltem hajnalban és inkább vonatoztam csak azért, hogy láthassam.Vártam az iskolája előtt bíztam benne, hogy ha találkozok vele akkor lesz annyi bátorságom, hogy odamenjek hozzá és beszélgessek vele de sajnos nem találkoztam vele. Amikor hazafelé tartottam a vonattal és az első megállóban megálltunk amikor kinéztem az ablakon láttam ahogyan leszállt a vonatról és elindult hazafelé. Nagyon rosszul esett majdnem el is sírtam magamat mer tudtam, hogy ez volt az utolsó esélyem, hogy beszélgessek vele mert egész nyáron nem találkozok vele majd esetleg szeptemberben legközelebb. Úgy gondolom, hogy megérdemeltem ezt a pofont az élettől mert számtalanszor odamehettem volna hozzá de sajnos nem tettem. Tudom, hogy saját magamnak köszönhetem, hogy nem mertem odamenni hozzá és beszélgetni vele de igazság szerint féltem attól, hogy visszautasítana. Mivel a szavak embere sem vagyok sajnos meg eléggé visszahúzódó csendes fiú vagyok így attól is féltem, hogy nem tudnék vele miről beszélgetni. Sajnos beszélgetni vele nem tudok az interneten keresztül sem. Nagyon elszomorít de bele kellesz törődnöm, hogy ilyen bamba voltam :( Azóta rájöttem, hogy mégis van Facebookja, be is jelöltem ismerősnek meg egy üzenetet is küldtem neki de még választ nem kaptam rá és egyre valószínűbb, hogy nem is fogok. Azt észrevettem, hogy ismerősnek nem tudom jelölni csak üzenetet tudok neki küldeni akkor mégis törölte volna az ismerősnek jelölésemet? Nem tudom,hogy mennyire befolyásolja az egészet,hogy nincsen profilképem beállítva. És valószínű,hogy mivel nem az ismerősöm ezért a Facebook elrejtette az üzenetemet.

-Azóta annyi változott,hogy ugyanabban a középiskolában tanulunk,ugyanazon a szakon csak Ő egy évfolyammal feljebb,így legalább minden nap láthatom. Amikor meglátom továbbra is gyorsabban dobog a szívem,izzad a tenyerem,még a gyomrom is görcsbe rándul,még az erő is kimegy a lábamból. De sajnos továbbra sem merek odamenni hozzá :( . Azt észrevettem,hogy amikor meglátott az iskolában,hogy én is oda járok akkor egyszerűen nem mer rám nézni. A legutóbb is csak a földet nézte és nem mert fel nézni sem. Talán zavarban lenne miattam? Azóta többször is kerestük egymás tekintetét de nem merek odamenni hozzá és van egy olyan érzésem,hogy egyáltalán nem is érdekeltem és persze ez is nagyon elkeserít minden nap.

Válaszát előre is köszönöm szépen. 

  Ide kattintva elolvashatod a választ

Belefáradtam
valki 81, 2017. november 27.
NAGYON NEHÉZ EGY CÍGÁNYNŐNEK ,A FÉRJEINK HŰTLENEK ÉS ROSSZUL BÁNNAK VELÜNK . 22 ÉV HÁZASSÁG UTÁN MINDENT LE NYELVE TERMÉSZETESEN MINDENT MEGBOCSÁJTVA ÖNMAGAM MI VOLTJÁT FÉLRE TÉVE AZT MEG KAPNI HOGY MEG ROMLOTT A KAPCSOLATUNK MÁRT RÉG 10 ÉVE EL KELLET VOLNA HADJON NEM VOLT ENNYI GYEREK . MOST KÖNNYŰ EGY KAPCSOLATBÓL KI SZÁLLNI ÉS OTT HAGYNI A GYEREKEKET HÁZ VAGYON NÉLKÜL EGY ASSZONYT KIT EL TARTOTT ENNYI ÉVEN KERESZTÜL , IGEN MÉG AZT MIELŐT BÁR KI IS MONDHATNÁ VOLTAM MÁRT TÖLE KŰLÖN DOLGOZTAM PÉNZT KERESTEM A GYEREKEIMET FEN TARTOTAM ÉS IGEN MÉG AUTÓRA IS TELET .MAJD UJJRA KI BÉKÜLTEM MERT SZERETEM DE BELE FÁRADTAM A SOKK HAZUGSÁGBA A SOKK FÁJDALOMBA A RENGETEG VESZEKEDÉSBE . HOGYAN TOVÁBB NEM TUDOM DE ELÉG SZERERTNE MAGÁBÓL MÁRTIRT CSINÁLNI ÉS FEL ÁLDOZNI A GYEREKEKÉRT AZ Ő ÉLETÉT DE ÉN EBBŐL NEM KÉREK . ÖN MAGAM SZERETNÉK LENNI NEM VELE FOGLALKOZNI .HA KI RAKOM JÖNN A LELKI SZÖVEGEL ÉS AZ EMBERSÉGEMET A JÓ SZÍVÚSÉGEM HASZNÁLJA KI TUDOM MI A HELYES ÉS MI NEM HOGY SZABADULJAK TÖLE . VAGY HOGY ÉBRESZEM RA A HŰLYESÉGERE HA ÁLLITÁSA SZERINT NEM TUD TÖLUNK MEG SZABADULNI .MERT SZERET MINKET.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 7. )
Balázs, 2017. november 26.

Jó estét kívánok!

Feladni még nem igazán adtam fel mert minden nap bennem van az az érzés,hogy ez így nem jó és tennem kellene valamit ellene. Egyáltalán nem jó,hogy ilyen fiatalon ennyi gátlással kell élnem mert bevallom őszintén nagyon megkeserítik az életemet. A hét minden napján csak azon jár az eszem,hogy hogyan is tudnék végre elindulni a javulás útján. Ha látnék egy kis fejlődést megnőne a motivációm és nem adnám fel azt,hogy végre visszataláljak a helyes útra. Viszont másfelől kezdek beletörődni és elfogadni a helyzetemet. Hiába próbálok pozitívabb lenni egyszerűen nem megy. Kedden a szokásoshoz képes jobb kedvem volt és mosolygósabb voltam de eggyik percről a másikra mindez megváltozott. Mára már minden iránt elvesztettem az érdeklődésemet így a tanuás terén is. Már most novemberben 6 tantárgyból megbuktam és a tanáraim felé jeleztem is,hogy nem folytatom tovább és nemsokára otthagyom az iskolát. Nagy meglepetésemre megértették és tiszteletben tartják a döntésemet. Viszont ami nagyon aggaszt,hogy el fogom rontani az életemet és ezért is szeretnék mindenáron megváltozni. Ismerkedni egyáltalán nem ismerkedem a mai napig sem és eldöntöttem,hogy a jövőben sem fogok. Ha esetleg szimpatikus lenne valaki számomra rögtön elfolytanám az érzéseimet és eltaszítanám magamtól. Így lesz a legjobb. Eldöntöttem mégha nem is lesz könnyű de egyedül fogok élni. Amikor elképzelem azt,hogy milyen jó lenne ha lenne valaki mellettem és,hogy mennyire szeretném rögtön elfolytom magamban ezt az érzést és csak arra gondolok,hogy egyedül leszek és kezdek vele megbarátkozni.

Nagyon sokszor amikor nagyon kedvetlen vagyok csak azon jár az eszem,hogy bárcsak valamilyen oknál fogva végetérne az életem és végre megnyugodnék. Még a mai napig is vannak öngyilkos gondolataim persze már egy kicsit kevesebbek de a pánikszerű rohamok még a mai napig is elő szoktak fordulni. Néha eljutok arra a szintre,hogy az sem érdekelne,hogy ha  halálos beteg lennék és csak várnám a halálomat. Úgy érzem,hogy senkinek sem vagyok igazán fontos. Minden reggel továbbra is úgy kelek fel,hogy mi értelme is  van annok,hogy én élek? Ilyenkor elgondolkodom de választ nem találok a kérdésemre. Lehetséges,hogy semmi baj nincsen velem a félénkségen kívűl és csak saját magamnak beszélem be az egészet de nem valószínű,hogy így van. Továbbra sem szeretk emberek között lenni sőt inkább gyűlölök közöttük lenni. Tegnap amikor a boltban voltam szó szerint szorongtam és rettegtem az emberek között és alig vártam,hogy hazaérjek ahol biztonságban lehetek. Sokszor van olyan érzésem,hogy amikor kilépek a házból mintha valaki figyelne de szerintem ezt csak saját magammal hitetem el. Nagyon ritkán mozdulok ki a házból ha nem járnék az iskolába akkor szerintem ki sem mozdulnék a házból. Sokszor csak arra vágyom,hogy teljesen egyedül legyek. Bevallom őszintén elég gyakran idegesít a saját családom,hogy ha körülöttem vannak és olyankor is csak azon jár az eszem,hogy egymagam legyek. Úgy érzem olyankor vagyok csak igazán felszabadult és boldog.

Teljes mértékben a változás útjára szeretnék lépni. A szándék megvan arra,hogy elinduljak a javulás útján. De van egy olyan érzésem,hogy hiába is szeretnék szakemberhez fordulni sajnos vagy nem fogok vagy nem lesz rá lehetőségem és tisztában vagyok vele,hogy minden marad úgy ahogyan most van. Bármilyen kezelést is kapnék teljes odafigyeléssel és kitartással csinálnám végig. Másfelől viszont azért szeretném,hogy ha valaki mellettem állna,hogy ha véletlenül egy kicsit elbizonytalanodnék akkor legyen valaki aki visszaterelne a helyes útra. De Önön kívűl senkit sem érdekel,hogy mi is van velem igazán,még a saját "családomat" sem ha egyáltalán a családomat lehet családnak nevezni. Nagyon sokat jelent nekem amikor Önnel beszélgetek mert mindig ad egy kis reményt és ilyenkor egy kicsit megkönnyebbülök és már alig várom,hogy válaszolhassak a levelére.

Válaszát előre is köszönöm szépen.

  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ebből baj lehet később, de nem biztos.
Willard, 2017. november 26.
Általánosságban magamról (ezt csak azért írom hogy hátha beleszámít a dologba, szóval ha nem számít bele akkor át lehet ugrani): Jó napot kívánok! Én egy 20 éves srác vagyok, másodéves egyetemista. Enyhe szociális fóbiám van, de nem engedem hogy ez bármiben is megakadályozzon, volt már hogy remegő lábakkal szólaltam meg egy csapat idegen ember előtt, holott megtehettem volna hogy csendben maradok. Én magamat egy visszahúzódó de kedves személynek látom. Zárkózott vagyok, nem szívesen beszélek az érzelmeimről. Régen önbizalomhiányom is volt (kb. 19 éves koromig), elképzelhető hogy ez is rátett még egy lapáttal a zárkózottságomra. Erősen introvertált vagyok, de ha kell akkor simán úgy viselkedek mint egy extrovertált a mindennapjaiban. Ebből adódóan jól is szoktam magam érezni társaságban, például a suliban szünetekben, lyukas órákban. Rendezvényekre meg programokra nem szoktam eljárni, ebből talán a csoporttársaim is leszűrték már hogy introvertált vagyok, pedig mint mondtam előttük egy teljesen társasági személyként viselkedem. Van pár igaz barátom, velük néha (évente 3-4-szer) el szoktam járni találkozni, csavarogni. De úgy általában egyedül szoktam lenni itthon. Kicsit rosszul is érzem magam olyankor mikor valaki elhív egy programra és én nemet mondok, mert zárkózott vagyok, pedig én is tudom hogy valószínűleg jól érezném magam ha elmennék. Barátnőm még nem volt, ez valamilyen szinten érthető is, mivel nem jártam túl sokat társaságba, és mint említettem önbizalomhiányom is volt. A szüleimmel, a nagyszüleimmel és a lánytestvéremmel élek egy hatalmas családi házban. A szüleimmel nagyszerű a kapcsolatom, életemben soha nem veszekedtem még velük, de az érzelmeimről és a lelki problémáimról nekik sem szoktam beszélni. Elvégre is miért zavarnám én őket a kitalált problémáimmal, amikor nekik valódi problémáik vannak. A lánytestvéremmel egyáltalán nem szoktunk beszélgetni, teljesen ellentétei vagyunk egymásnak minden téren. A szabadidőmben, ahogyan azt már leírtam, egyedül szoktam lenni, internetezek, könyvet olvasok és tanulok. A tanítási szüneteket is mind itthon töltöttem, ilyenkor szoktam sportolni, de azt is egyedül. Az ok, amiért ezt a levelet megírom: Mostanában (az elmúlt néhány hétben) egy pár dologban megváltoztam, rossz irányba. Igazság szerint semmi komoly nem történt, én azonban mégis félek hogy később ez még jobban elhatalmasodik rajtam. Legfőképpen a tanulmányi eredményeimet féltem egyébként. Vázlatosan leírom mik változtak meg velem kapcsolatban: -Folyton halogatom a tanulást, nehezen veszem rá magam, minidig az utolsó pillanatban sikerül befejeznem. A szokásosnál is lustább vagyok tanulás terén. -Nehezen veszem rá magam az alvásra, nehezebben is alszom el, aztán meg nehezebben és fáradtabban is kelek fel. -Reggelente nincs étvágyam, holott eddig felkelés után egyből nekiláttam enni. Úgy általában is megváltoztak az étkezési szokásaim, sokkal ritkábban eszek, de akkor sokkal többet. -Kedvtelenebb is lettem, amit eddig szerettem csinálni ahhoz most nincs kedvem. Előző pár napban például mindig beterveztem hogy könyvet olvasok, de egyszerűen nincs hozzá kedvem. -Mostanában a szokásosnál is zárkózottabb lettem, sulin kívül egyáltalán nem beszélek. (Persze a családhoz azért hozzászólok.) -Erről most nehéz írni, de ami még megváltozott, az az önkielégítés. Az elmúlt néhány hétben talán kétszer ha csináltam, az ezelőtti minden másnaphoz képest. (Ennél a pontnál gondolkodtam el azon hogy lehet van velem valami.) Ezek ellenére egyébként a hangulatom alig lett rosszabb, inkább csak félek a következményektől, hogy mi lesz velem ha emiatt rosszabb lesz a teljesítményem a suliban. Miközben ezt a levelet írtam, akkor azt vettem észre hogy milyen kicsi problémáim vannak, és hogy ha vissza akarnék térni a régi kerékvágásba akkor csak annyi lenne a dolgom hogy erőt veszek magamon, de olyan motiválatlan vagyok hogy ez nem megy. A segítséget előre is köszönöm!
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Most lett elég
Edina.J., 2017. november 23.
Kedves Valaki! Kérem adjon tanácsot, hogy mit tegyek. 36 éves vagyok. Házas és van egy 6 éves fiam. A férjem miatt elhagytam a szeretett munkahellyemt és Budapestre költöztünk. Itt egy olyan multi cégnek dolgozom, hogy minden reggel hányingerem van amikor belépek az ajtón. Ez 3 éve tart. Másodig gyerek vállásába vágtunk, ezért sem váltottam munkahellyet. Teltek a hónapok, de baba sehol. Minden létező fájdalmasabbnál fájdalmsabb vizsgálaton részt vettem. Még a fogaimat is kiszedettem ami esetleg problémát okozhat. A férjem persze végignézte, hogy hónapban szembesülök vele, hogy nincs baba. Majd miután minden este sírtam, elment orvishoz. Hipp hopp kiderült vele van a baj. Azóta voltunk inszemináción. Hormont kaptam, hogy sikeresebb legyen, de mindhiába. Azért a kapott hormonok megtették a magukét. Kimaradt menstruáció, rosszullétek..stb 3 év alatt végignéutem a rokonlányok, sógornők terhességét, babavárását. Látogatások. Kínos kérdések, hogy mikor jön a második baba... A férjem és köztem lázhatóan nőtt a feszültég. Ma bejelentette, hogy mondjunk le a második gyerekről. Gyűlölöm. Tönkre tett mindent. Nem is érzi min megyek át. Én feladtam érte mindent. Most meg úgy csinál, minta ezt csak vállrándítással meg lehetne oldani. Nem tudok senkitől segítséget kérni. De jó kenne, ha valaki átölelne...
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Okay, it's decent now Pt.5
Rorschach, 2017. november 19.
Szia lelkisegély! Ismételten!

Oké, az van, hogy rám talált egy lány és kapcsolatba akar kezdeni és intim viszonyt folytatni, meg sok más ilyen érdemtelen, szükségtelen dolgokat csinálni és kimozdítani engem a fényes elszigeteltségemből és a komfortzónámból. Persze nem akarom megbántani, szóval sodródom az árral, de nagyon kényelmetlenül érzem magam, mivel nem ezekhez a dolgokhoz vagyok szokva. Igazából nincs vele bajom, mert tudom, hogy az ilyen sosem ártható, de azért mégis hülyén érzem magam, finoman szólva. Oké, mindegy.
Szóval...hát valszeg azért nem érdekel, hogy mi lesz a jövőben, mi lesz velem, hogy alakul az életem/sorsom, mivel nem érdekel igazán, hogy mi lesz velem. Nem tervezek előre, mert nem tud érdekelni, hogy élek-e vagy halok. Majd jönnek a dolgok én pedig adaptálok. Umm, a téglás dolgot kihagynám, veszett fejsze nyele. Nem zárkózok én el semmi elől, ami nem a való világ, de azért mégis csak könnyebb online beszélni ezekről, mint élőben, nem?
  Ide kattintva elolvashatod a választ

sos kérdés
Zojika, 2017. november 17.
üdv. sajnos próbálkoztam a petőfi hidról dunába ugrással, fagyálót ittam, most a héten pedig egy 30 szemes whisky altató koktéllal próbálkoztam. érdeklődnék hogy ha úgymond központilag nem a szent jános kórházhoz tartozom akkor is jellentkezhetek pszichiátriai kezelésre??? Válaszokat előre köszönöm...
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 6. )
Balázs, 2017. november 15.
Jó napot kívánok!

Többen is tanácsolták nekem,hogy ha személyesen nem tudok akkor interneten kersztül kérjek segítséget. Viszont eljutottam arra a szintre,hogy hagyom az egészet úgy ahogy van. Beletörődöm nem foglalkozok tovább ezekkel a dolgokkal. Úgy érzem jobb lesz ez így mégha nem helyes amit csinálok. Hiába tanácsolnak nekem bármit is akkor sem teszek semmit sem azért,hogy megváltozzak. Egyáltalán nem jó,hogy ilyen vagyok ezt én is belátom de mégsem teszek ellene semmit sem.
 
Nemrég megpróbáltam édesanyámmal beszélgetni még azok után is,hogy sokszor szó nélkül felállt amikor beszélgettünk és otthagyott. Még ezek után is le akartam ülni vele beszélgetni de ennyi volt a válasza: Minek beszélgessünk mivel lesz jobb, úgyis csak felidegesítem. Ha a saját anyámtól ezt érdemlem akkor mit is várjak egy idegentől? Az utolsó életkedvemet is elvette azzal amit mondott. 

Ezek után elment minden életkedvem még ami volt is. Innentől kezdve többet nem beszélgetek vele és nem is szólok hozzá, nem tekintem anyámnak az ilyen embert ha még a saját gyermeke sem számíthat rá. 


Tisztában vagyok vele,hogy egyáltalán nem helyes döntés amit választok. És amit az utóbbi időbentapasztalok,hogy még élni sincsen kedvem és csak arra vágyom,hogy valamilyen súlyos betegségem legyen vagy valamilyen oknál fogva végre véget érjen az életem. Éjszakánként még mindig megálmodom ahogyan végzek magammal és egész nap csak ezen jár az eszem. Előbb vagy utóbb kárt fogok tenni saját magamban de akkor már késő lesz. 

Nagyon szépen köszönöm,hogy megpróbált nekem segíteni de sajnos én menthetetlen vagyok. 

Balázs. 
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Segítség kérés párkapcsolatban
István29, 2017. november 15.
István vagyoki.Férfi.29 éves.Házas. Az a problémám,hogy 23 évesen megismertem egy lányt,úgy hogy rádión keresztűl ismerkedtem meg vele.Nem jártam szórakozni,helyette elmend dolgozni. Nos a rádióban feladtam egy társkereső hírdetèst melyben az állt.,,egy összetört szív kiadó,elköltözött a régi lakó.új lakót keresek,szépet és helyeset,ki a nyugalmat megadja és a szívemet dobogni hadja." 23 éves sràc keresi hozzáillő párját 19 és 23 év között. Egy lány válaszolt is aki azt írta hogy:19 éves,barna haj stb. Találkoztunk és amikor megláttam,azt mondtam magamban hogy biztos nem 19. De nem voltam bunkó nem kérdeztem meg. Eltelt 1 hónap és az iskolában eltörte a lábát. Bevitt a kórhàzba az anyjával és mikor hazamentünk nagyon ideges volt,mert meglàttam a papíron hogy nem annyi éves,hanem fiatalabb.15 éves. Erre megkérdeztem mosolyogva hogy nem-e akar mondani valamit.Mondta hogy nem.Később bevalotta hogy azért nem mondta hogy 15,mert félt hogy elveszít.Neki nincs testvére.Nekem van 2 nővérem és gyermekei akiket nem csíp. Azaz ha beszélgetek velük akkor ő ideges lesz. A lényeg hogy 6 éve vagyunk együtt és 1 èves házasok. Elég sokat vitatkozunk és nem értjül meg egymást. Öngyilkossági kísérletet is próbáltuk már,de ezzel csak rosszabb lett. Én nem akarok már tőle semmit de ezt nem érti meg. Gyereket akar amit én is csak nem most. Gyűjteni akarok pénzt de ő csak a magáét hajtja. 6 éven keresztűl az volt amit akart.Mentem utánna. Asthmás és mindenhova kísértem. De elegem lett mert nem csinálhatok semmit.Nem kapok levegőt tőle. Hazudik.Füllent.A munkánkból kiesek mert nem bírom vele. Utálja az embereket.Azt is akivel beszélgetek. Valaki segítsen hogy mitévő legyek. Mert torkig vagyok.És nem akarom magamat fejen ütögetni és bántani.Segítsetek.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni ( 5)
Balázs, 2017. november 14.
Jó napot kívánok! A beszélgetünk egy kicsit jól esik mert legalább van aki meghallgat. Mivel senkit sem érdekel, hogy mi van velem meg a saját családomat sem így ezen a téren teljesen magamra maradtam. A mai napig is nagyon elkeserít mivel úgy gondolom én Édesanyámtól nem kértem nagy dolgot csak annyit, hogy naponta 5-10 percet szánjon rám semmi többet. Azért sem haragudtam volna meg ha meghallgat és utána folytatja tovább a dolgát nekem az is bőven elég lett volna. Mivel a lakóhelyemhez legközelebb csak Nyíregyházán lenne rá lehetőségem, hogy szakember segítségét kérjem de úgy érzem ebből sem lesz semmi sem. Senki nincsen aki támogasson és, hogy ha meghátrálnék akkor visszatereljen a helyes útra. Mivel magamra maradtam ezért ennek köszönhetően egyedül nem fogok belevágni abba, hogy megváltozzak mert kellene nekem egy olyan személy aki segít benne. Az is nagyon elkeserít, hogy nagyon bamba vagyok a nőkhöz. Tegnap délután amikor ültem a vonaton és vártam, hogy elinduljak hazafelé egy lány integetett és mosolygott rám. Persze én nem ismerem és annyira zavarba jöttem, hogy inkább elfordultam. Utána a barátnői is mosolyogtak rajtam. Hiába dicsérnek meg, hiába mondják, hogy helyes vagyok és, hogy semmi baj nincsen velem én ezt akkor sem tudom elhinni. Nagyon elkeserít, hogy nincsen velem semmi baj ( bár én ezt nem hiszem el) és elpazarlom a legszebb éveimet mikor élhetnék boldogan is lehet egy párkapcsolatban. De mivel ilyen vagyok ezért taszítom a lányokat meg akaratlanul is. Sajnos nekem ez jutott de az elfogadáson és a beletörődésen kívül mást nem tudok tenni. Válaszát előre is köszönöm szépen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

hűtlenség
Annamária, 2017. november 13.
36 éves nő vagyok. 2 éve hűtlen voltam férjemhez. A kapcsolatot próbáltam lezárni,családommal szerettem volna maradni. Nem tudtam felválalni a másikat-szégyelltem magam,de közben teljesen szerelmes lettem abba a férfiba. Ebből úgy próbáltam kilépni hogy terhes lettem a férjemtől.A kapcsolat a másikkal megmaradt,de inkább barátként. Azt mondta vár rám. Szeretem őt,barátként is fontos volt,próbáltam magam a helyes útra terelni,tudom,taszítottam őt sokszor-hiszen szültem,nem neki. Bár őt nem érdekelte. Azt mondta mindig számíthatok rá. Tavasszal furcsa lett,sok mindent megbeszéltünk,bár a szülés után kevesebbet beszéltünk. Hiába kérdeztem mi a baj,nem felelt. Teljesen elhatárolódott tőlem. Aztán néha felbukkant,mint 2 hete is. Csapta a szelet rendesen. Aztán mikor arra jutottunk hogy találkozzunk-csak 1 órát kértem,éreztem hogy itt a vég,méltón fejezzük be,lerázott. Hitegetett. Tegnap bementem a munkahelyére,számon kértem hogy mit művel velem. Hablatyolt össze-vissza,végül kinyögte hogy megismerkedett valakivel. Nős. Szeretője van,és a múltat is felpiszkálja bennem. Nagyon fáj. Még mindig szeretem. De 3 nővel mit akar?? Utálni és gyűlölni akarom. Borzasztóan érzem magam. A jelenlegi barátnője féltékeny rám. Dühös is vagyok. Legszívesebben írnék üzenetet a barátnőnek,leírnám miket írt(hiányzol és társai,+egy intim foto)2 hétig. Aztán magyarázkodjon.... Tudom hagyni kellene,de nem megy. Jövőre visszamennék dolgozni,és ők ott lesznek,ha még együtt lesznek. Néha borítanék is mindent,nem érdekelve hogy ebből nekem is problémám lenne... Mit csináljak?? Hogyan nyugodjak meg??
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Felejtés??!!
Henrietta, 2017. november 8.
Helló! Én vagyok újra! Viszont most másban kérem a segítségét! Már ovodás korom óta ismerek egy srácot,sőt 8.ig egy osztályban jártunk! Nekem már ovodában is tetszett! Hát és ugye ő nem tudott róla mégidáig sem! ÉS nem szándékozom elmondani neki! Vissza térve .... nem nagyon beszéltünk,ha beszéltünk is általában veszekedtünk , vagy csak kellett neki valami! Semmi közeledést nem vettem észre ...és hogy viszonozná azt amit én érzek...És ez ment 8. év végéig..Aztán.. 2017.06.18.-án tartottunk bankett bulit az osztály....Mind a kettönkben volt némi alkohol, ő odajött hozzám és azt mondta hogy adjak neki egy csókót ,nem adtam neki.viszont addig addig nyaggatott evvel míg kimentünk és megvolt a csók"...Visszamentünk ahol nem beszéltünk erről ami volt..! De ugyan úgy rám volt kattanva aminek kicsit örültem ,de nem mutattam ki! ÉS hát persze csináltunk képet ketten ahogy egymásnak dülve ülünk stb..NA mind1 véget ért a buli ..értem jöttek kocsival , persze hogy hazavittük a gyereket! .. Eltelt náhány hónap ..semmit nem beszéltünk . új suli új barátok! Így természetesen nem jön oda ! De én azt gondoltam hogy ami volt köztünk azt senkinek nem fogja elmondani, hát rosszul gondoltam! Elmondta 2 embernek amiről tudok! Mikor kérdőre vontam facebookon (mert mikor megtudtam nem volt suliba) és azt mondta hogy csak egyedül a mostani osztálytársamnak mondta el!!! Aztán azt gondolja hogy beveszem neki!! És kezdtem kiszeretni belőle,de mindig mikor meglátom valami mégis más lesz! És nem tudom hogy lehet valakit egyszerre utálni és szeretni is !? Mert amit csinál nem elviselhető! Csak azt nem értem ha nem érezne valamit akkor megtette volna ami a buliba volt?! mert annyira nem lehetett részeg ha másnak elmesélte mi volt! :) Én azt szeretném megtudni ha el lehet,hogyan tudnám elfelejteni ,és kiszeretni beőle??! Mert hiába eldöntöm nem sikerül! Köszönöm a válaszát előre is! 15/L
  Ide kattintva elolvashatod a választ

It's got worse Pt.4
Rorschach, 2017. november 7.
Szia lelkisegély! Újból!

Nyugodtan szólíts Attilának, ahogy az előző üzenetekben. A Pt. [szám] jelzésből lehet tudni, hogy még mindig én vagyok az, aki ír.
A jövőmmel kapcsolatban, ha konkrétan szeretném megfogalmazni, annyit tudnék mondani, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Nincsenek konkrét, hosszútávú terveim/céljaim, sőt, még rövidtávúak se (főleg azok nem). Ha sikerül átvergődnöm az egyetemen, a szülővárosomban szeretnék tanítani. Ott is szeretnék lakni. Valami konfortos panel lakásra gondoltam, ami nem túl nagy, és nem érzi benne magát egyedül az ember, mégha egyedül is van. Ha kihagytam volna valamit, az szerintem kikövetkeztethető abból, amit leírtam.
Oké, ezek mondjuk elég konkrét tervek, de mentségemre szóljon, ennél részletesebben nem tudnám leírni/elképzelni.
Persze egy váratlan balesetet mindig jó szívvel fogadnék, például egy karambol, egy ritka halálos betegség, rablótámadás, a szokásos.
Személy szerint fogalmam nincs, mit lehetne kezdeni azokkal a metaforikus téglákkal, azt reméltem ebben te tudsz majd segíteni...

Ha egy (actually kettő) szóban kéne összegeznem, mit gondolok a jövőmről, azt mondanám, hogy NeM éRdEkEl.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 4. )
Balázs, 2017. november 7.
Jó napot kívánok!

Nagyon sokat gondolkodtam,hogy mit is írhatnék. De megpróbálom összeszedni a gondolataimat.

" Kedves Balázs! Engedje meg, hogy egy gondolatkísérlet erejéig megfordítsam a beszélgetés irányát. Tegyük fel, hogy valaki - egy ismerőse - elmondj Önnek azokat a dolgokat magáról, amit Ön nekem megírt a leveleiben. Kérem, szánjon rá időt, gondolkodjon és írja le nekem, hogy Ön mit válaszolna, mit tanácsolna neki! Tudom, ez nem könnyű, de kérem, próbálja meg!"

- Amikor az ismerősöm odaállna elém és elmondaná őszintén azokat a problémákat amellyekkel nap mint nap szembe kell néznie megértő lennék vele és azon lennék,hogy segíteni tudjak neki mivel átérzem azt,hogy milyen nehéz így élni minden nap mert én is ugyanebben a helyzetben vagyok. De úgy érzem,hogy nem igazán tudnék neki tanácsot adni mert én is tanácstalan vagyok,hogy mihez is kezdjek. Ha segíteni nem is igazán tudnék neki de megmondanám neki,hogy hozzám bármikor fordulhat és megoszthatja velem nyugodtan azokat a dolgokat amellyek bántják mert tudom azt,hogy ha nem is tudnak nekem segíteni de szánnak rám 10 percet és meghallgatnak az is sokat segít mert legalább egy kicsit megnyugszom de tudom,hogy ettől még semmi sem fog változni. Bevallom őszintén hiába gondolkozom semmi sem jut eszembe,hogy mit is tanácsolnék neki,egyszerűen tanácstalan vagyok és nem is tudnék neki segíteni hiába is szeretnék.

Válaszát előre is köszönöm szépen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

It's got worse Pt.3
Rorschach, 2017. november 2.

Szia lelkisegély! Megint!

Hogy mivel is kezdődött…umm…nem hiszem, hogy pontosan fel tudnám idézni, már jó pár éve volt sajnos, nem olyan a memóriám, mint régen, deeee lássuk csak… Talán minden azzal kezdődött, amikor 16 éves koromban végre összejöttem valakivel. M. Cs. Fanni (Budapest) volt az első barátnőm. Olyan Szeptember környékén jöhettünk össze egy online játékon keresztül, ha minden igaz. Talán 0.75 évig lehettünk együtt, nagyjából. Távkapcsolat volt, mivel 2 órányi buszozásra lakott tőlem, így főleg Skype-oltunk vagy a játékban beszéltünk, de azért ha alkalmam volt, el látogattam hozzá. Akkor kezdtek elromlani a dolgok, amikor egyszer olyat írt nekem, hogy „öljem meg, mert most a legboldogabb, és tudja, hogy ennél már csak rosszabb lehet”, vagy ilyesmi. Én persze erre eléggé kibuktam, mert még nem értettem, hogy mi a francot akar ezzel. Onnantól downhill ment minden…amikor utoljára náluk aludtam, már az ágy két végében feküdtünk összebújás, meg ilyen hülyeségek helyett.

A szakítás után (első tégla) minden szarabb kezdett lenni és romlott is tovább. Elég üresnek érzetem magam, de azért próbálkoztam a feltápászkodással, és új kapcsolatokba kezdtem. Mind úgy sült el, ahogy kellett neki, és egyre inkább kezdtem úgy gondolni, hogy jobb nekem egyedül (második tégla). Annak ellenére, hogy mindegyik egy séma szerint futott le, volt pár extravagánsabb, pl. H. Alexa, akinél arra jöttem rá, hogy fölösleges másokért aggódni, vagy empátiát érezni, mert mindenki hazudik, és a bizalom a naivitás szinonimája, hiszen ha valaki azt képes hazudni, hogy rákos, csak hogy figyelmet kapjon, akkor az emberekben már jó rég tönkre ment valami, aminek nem kellett volna (harmadik tégla). Aztán ott volt M. Sára, akivel a mai napig nagyon jó barátok lennénk, ha nem nála kezdte volna felütni a fejét a bizalmi problémáim kezdeti fázisa, és a bizalmatlanságommal nem üldöztem volna el. Persze ennek is volt előnye, hiszen rájöttem, bármilyen jó „barátok” is vagyunk bárkivel is, egy bizonyos ponton túl úgy is elhagy mindenki (negyedik tégla).

Aztán jött Ő, Sz. Adri, akivel ~7x jöttem újra össze, mert miért ne, a magány nagy úr. Az a kapcsolat fucked up volt a javából, mindkét félről. Szegényt még valami pszichiátriára is bevitték. Na mindegy, szegény nagyon gyerek még, annak ellenére, hogy majdnem 18, nagyon szarul bírja az érzelmi dolgokat és most kapuzárási pánikja is van, legalábbis én úgy veszem észre… Na mindegy a lényeg hogy jól leépítettük egymást érzelmileg (5., 6., 7., 8. tégla).

És végül, és utolsó sorban az új Adri, akivel itt az egyetemen jöttem volna össze, ha nem csesztem volna el az egészet, mielőtt dönthetett volna szegény…na ez nem volt olyan vészes, legalább jobb verseket tudok írni, adott ihletet. Már eléggé bele voltam törődve, hogy úgy is ez lesz a végkimenetel, ahhoz, hogy ne okozzon nagy kárt a törékeny kis lelki világomban. Ez vicces (nem az), mert ilyenekről is beszélgettünk, hogy pl. mi értelme a párkapcsolatnak, hiszen az esetek 90%-ában úgy sem jön össze, és akkor mi értelme próbálkozni. „Azért, mert ha igen, akkor mennyivel jobb”. De ha nem, akkor meg mennyivel rosszabb, stb.

És a torony most romokban hever és nincs életcélom, és a gépezet forog, funkcionálok, de az alkotó halott, és nincsenek céljaim. Elküldjem a kedvenc versem? Szerintem egész jó lett, sorvég rímes, az a kedvencem.

Ötlet?

  Ide kattintva elolvashatod a választ

heni15@citormail.hu
Henrietta, 2017. november 2.
Hello Segítséget szeretnék kérni! Nagyon rosszban vagyunk a kishúgommalegy ideje , ő 10 éves. Hiába probálkozok vele szépen beszélni vagy segíteni,kérdezgetni bármiről ő kikülda szobájából vagy rávágja hogy hagyjál már,ne nézz rám,ne szolj hozzám! ÉS folyamatosan ezt csinálja nap mint nap-Mondom neki legyen tekintettel anyura mert így is nagyon sok minden baja van lelkileg neki is,de figyelembe se veszi. És azt szeretném megtudni hogyan tudnám jobbá csinálni a húgom hozzá állását hozzám?? Válaszát várom! Köszönöm 15/L
  Ide kattintva elolvashatod a választ

Ezeken a gátlásaimon hogyan tudnék változtatni? ( 3. )
Balázs, 2017. október 30.
Jó napot kívánok!

Tisztában vagyok vele,hogy nem várhatom mástól a megoldást. Ha valamilyen csoda folytán lenne egy párkapcsolatom akkor valószínű,hogy sajnos nem tartana sokáig mivel nem tudnám azt elhinni,hogy egy lány vagy egy nő mit is szerethetne bennem, mit is láthatna meg bennem ami szimpatikus számára és sajnos akaratlanul is eltaszítanám magamtól. És persze utána ugyanott tartanék ahol most tartok vagy még rosszabb helyzetben lennék mert a  saját  hülyeségeim miatt eltaszítanék magamatól egy olyan embert akinek fontos vagyok és szeretne és emiatt sem ismerkedek senkivel sem. Másrészről pedig nekem egyáltalán nem megy az ismerkedés és persze nem is akarok senkinek sem fájdalmat okozni azért amilyen vagyok így inkább nem is törekszem arra,hogy párkapcsolatom legyen.

A saját gondolataimra visszatérve egyáltalán nem tudom megváltoztatni jó irányba. Mindenben csak a rosszat látom, semmihez sem tudok pozitívan hozzáállni. Tegyük fel ha egy lány odajönne hozzám és beszélgetést kezdeményezne velem nekem nem az jutna az eszembe,hogy biztosan szimpatikus vagyok neki hanem,hogy biztosan csak át akar verni és,hogy csak játszadozni akar velem. Pszichológushoz pedig bevallom őszintén nem áll szándékomban elmenni. Elzárkózok minden segítségnyújtástól és tovább folytatom azt amit idáig elkezdtem mégpedig azt,hogy bebeszélem magamnak a negatív gondolataimat és el is hiszem azokat. Be kell látnom,hogy nem is akarok igazán megváltozni. Persze egyáltalán nem jó nekem az a helyzet amiben vagyok de nem is teszek ellene semmit sem,hogy megváltozzon. Élem az életemet ami egyáltalán nem boldog, minden nap elkeserít a helyzetem de nem igazán foglalkozok vele. Viszont ha így folytatom tovább semmi jóra sem számíthatok az életben és tudom,hogy belőlem soha sem lesz egy normális felnőtt ember.

Édesanyámra visszatérve azért nem hajlandó velem beszélgetni mert nem fogadtam meg a tanácsait és állandóan csak a kifogásokat kerestem. Azzal viszont nem leszek előrébb,hogy legyek bátrabb. Ha nem vagyok bátor akkor azt nem is tudom megjátszani és nem is akarom.

Azt,hogy engedném-e,hogy segítsenek abban nem vagyok biztos. Valószínű,hogy passzívként állnék hozzá az egészhez. Tudom,hogy nem lenne helyes amit csinálnék de mégsem engedném,hogy segítsenek rajtam. Jobb lesz nekem elzárkózni mindenkitől mégha nem is lesz könnyű. Inkább a könnyebb utat választom és meg sem próbálok megváltozni. Tudom,hogy nem helyes amit teszek de inkább élem az életemet egyedül,boldogtalanul aztán majd lesz valahogy de viszont azzal tisztában vagyok,hogy semmi jóra sem számíthatok.


Válaszát előre is köszönöm szépen.
  Ide kattintva elolvashatod a választ

A tanult tehetetlenséget, hogy lehet leküzdeni?
tehetetlen, 2017. október 26.
A tanult tehetetlenséget, hogy lehet leküzdeni? Mi az ellenszere? Olyan helyzetben vagyok, hogy ami másnak könnyen megy azt én meg sem próbálom,mert úgy sem sikerülne. Mindenhez úgy állok hozzá,hogy nekem ez nem megy, úgy se sikerülne. Nem is próbálom meg. Iszonyatosan le vagyok maradva ebből kifolyólag a koromhoz és a korosztályomhoz képest. Azt érzem,hogy nem tudok kimászni abból a helyzetből amiben vagyok. Nem látok kiutat,nem kapok segítséget. Holott másoknak ilyen a hétköznap. Ettől csak még kevesebben érzem magam, hogy én azt sem tudom megoldani amit mások. A pszichológusok meg nem segítettek a gondjaim megoldásában ! Bezzeg a cikkekben ha valaki hasonló gondokkal fordul hozzájuk annak segítenek csak a valóság teljesen más!!
  Ide kattintva elolvashatod a választ